Rétvári Bence: jelentősen nőtt az egynapos sebészeti ellátások aránya

Az elmúlt évek ösztönző kormányzati intézkedéseinek is köszönhetően 2010 és 2017 között 138 ezerről csaknem 300 ezerre nőtt az egynapos sebészeti ellátások száma – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke vasárnap az MTI-nek.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke

Rétvári Bence ismertette: 2010-ben az egynapos sebészeti beavatkozások aránya - az egynapos ellátásként is elvégezhető ellátások között - 41 százalék volt, 2017-ben viszont már a duplája, 82 százalék.

Hangsúlyozta: az egynapos ellátások a betegeknek előnyt jelentenek, mivel kisebb megterheléssel járnak, kisebb a műtéti seb, kevesebb időt kell a kórházban tölteni, csökken a gyógyulási idő, kevesebb a szövődmények esélye, és kisebb a munkából kiesés időtartama is.

Természeténél fogva nem minden műtét végezhető el egynapos ellátás formájában, ugyanakkor a technológiai fejlődésnek köszönhetően számuk egyre bővül – mondta a kereszténydemokrata államtitkár, hozzátéve, jelenleg már 554 típusú műtét végezhető el egynapos beavatkozás formájában Magyarországon. Egynapos beavatkozásokat Magyarországon leggyakrabban szemészeti, szájsebészeti, nőgyógyászati, kardiológiai és urológiai területen végeznek.

Megemlítette, hogy 2017-ben a 362 ezer egynaposként is elvégezhető beavatkozás közül 298 ezret végeztek el egynapos ellátás keretében, ezeket 34,4 milliárd forinttal finanszírozták.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai alapján Magyarország azon 14 ország között szerepel, ahol a szürkehályogműtétek több mint 90 százalékát végzik el egynapos ellátás formájában – mondta Rétvári Bence. Megjegyezte, hogy 100 százalékos arány nem érhető el, mivel nem minden beteg alkalmas az egynapos beavatkozás elvégzésére.

Kiemelte: az egynapos ellátási arányok átgondolt szakmapolitikai és finanszírozási intézkedéseknek köszönhetően javultak. 2015-től korlátozások nélkül nyújthatók, azaz tvk-(teljesítményvolumen-korlát) mentességet élveznek, valamint magasabb összeget is térít értük a biztosító. Ennek következtében míg 2010 óta az ellátások száma megduplázódott, a finanszírozás a négyszeresére emelkedett – mondta a kereszténydemokrata államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!