Rétvári Bence: a kormány kiemelt figyelmet fordít az idősek életminőségének javítására

A kormány kiemelt figyelmet fordít az idősek életminőségének javítására – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke pénteken Vácon, ahol a házi segítségnyújtást segítő jelzőrendszeres karpereceket adott át a helyi idősotthon néhány gondozottjának.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Rétvári Bence a KDNP alelnöke, az Emmi parlamenti államtitkára

Rétvári Bence elmondta: a korszerű technika jóvoltából indulhatott el az országos idősügyi infokommunikációs program, amelynek keretében – az idős emberek hétköznapjai biztonságának erősítésére – az első ütemben összesen ezer különleges karperecet osztanak ki.

E kis készülék vészjelzőként, állapotjelzőként funkcionál, baj esetén hordozója azonnal hívhat segítséget – ismertette a KDNP-s országgyűlési képviselő, a körzet Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje.

Hozzátette, a jelzőrendszeres karperec a szociális alapellátás hasznos kiegészítője, amely a tervek szerint fokozatosan szélesebb körben is elterjedhet majd.

A kormány ugyanis kiemelt figyelmet fordít az idősek életminőségének javítására, az ország jelenlegi vezetésének politikai törekvése, hogy a migránsok helyett a meglévő forrásokat a hazai rászorulók támogatására, biztonságuk garantálására fordítsa – közölte Rétvári Bence.

A készüléket a húsz bentlakóval működő váci Idősek Otthona és Klubja öt lakója vehette át.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!