Rezsicsökkentés - százmilliós bírságok a szolgáltatóknak az idén

Forrás: MTI

Több száz fogyasztóvédelmi eljárás indult az idén közműszolgáltatók ellen a rezsicsökkentés elmulasztása, hibásan kiküldött számlák és a tájékoztatási kötelezettség megszegése miatt. A cégeket emiatt több száz milliós bírsággal sújtották – közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője budapesti sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hogy a számlaképre vonatkozó előírásokat hét szolgáltató összesen nyolc esetben szegte meg az idén. Rájuk emiatt – a már jogerős döntés alapján – 56,5 millió forint büntetést szabtak ki.

Németh Szilárd felidézte azt is: kilenc szolgáltató ügyében első fokon már lezárult az eljárás amiatt, hogy a rezsicsökkentésből eredő megtakarításról nem adtak megfelelő tájékoztatást. Ha jogerőre emelkedik a döntés, összesen 560 millió forint kötbért kell kifizetniük.

Közölte továbbá, hogy a földgáz- és villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatban január 1-je óta 872 egyedi bejelentés is érkezett, amelyből 766 zárult le büntetéssel, ezek összege összese 330 millió forint volt.

Három szolgálttó ellen azért indult vizsgálat, mert nem hajtotta végre a rezsicsökkentést. Közülük a „leghíresebb” a Tigáz volt, amellyel azonban – a túlszámlázások visszafizetésével – sikerült „békésen” megoldani a problémát, ugyanakkor még jelenleg is eljárás zajlik a Paksi Hulladékgazdálkodási Kft. és a Zöld Híd Régió Kft. ellen – mondta a Fidesz szakpolitikusa.

A fogyasztóvédelmi ügyek mellett Németh Szilárd ismertette a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál indult eljárásokat is. Példaként említette, hogy az Elmű-Émász az év első felében azt közölte fogyasztóival, átállhatnak online tarifára, „azonban a tájékoztatásban elfelejtették elmondani”, hogy ha ezt elfogadják, azzal kilépnek az egyetemes szolgáltatás köréből, így nem jár nekik a rezsicsökkentés. „Gyakorlatilag azt mondhatjuk, tudatosan csapta be az embereket az Elmű-Émász”, ezért kétmillió forinttal szankcionálták a céget, amelynek át kellett dolgoznia ajánlatát, és fel kellett függesztenie ezeket a szerződéskötéseket is – közölte a kormánypárti képviselő.

Hozzátette azt is, hogy 79 víziközmű-szolgáltatóval szemben díjfelügyeleti eljárás indult, ami 113 települést és 425 ezer fogyasztót érintett. Ezek közül 47 esetben meg is állapították a jogsértést a díjakkal kapcsolatos szabályok megszegése miatt – ismertette.

„A magyar fogyasztók érdekében ezeket az eseteket fel kell tárnunk, a büntetéseket ki kell szabnunk, és a helyes útra kell terelnünk a szolgáltatókat” – összegezte véleményét Németh Szilárd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!