A rezsicsökkentésről dönt idei első, január 24-i ülésén a Fidesz-frakció

Forrás: MTI

Január 24-én Balatonszárszón tartja évadnyitó frakcióülését a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja, a tanácskozáson az újabb, várhatóan három közműszolgáltatás árát érintő rezsicsökkentés ütemezéséről és mértékéről döntenek majd – közölte Rogán Antal budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti frakcióvezető bejelentette azt is: február 3-án lehet az első idei parlamenti ülésnap.

A politikus azt mondta, bár a tavalyi rezsicsökkentéseknek köszönhetően jelentősen csökkent, a jövedelmekhez képest még mindig az európai uniós átlag felett van a villamos energia és a gáz ára Magyarországon, amin változtatni kell.

A cél az, hogy a jövedelmükhöz viszonyítva a magyar családok az EU-átlagnak megfelelő árat fizessék a rezsiért, ugyanakkor „nem biztos, hogy ezt első lépésben el fogjuk tudni érni”, az azonban biztos, hogy a díjak jelentősen közelednek majd az uniós átlaghoz a harmadik rezsicsökkentéssel – közölte.

Az újabb rezsicsökkentés tartalmára és mértékére az általa vezetett munkacsoport készít előterjesztést a „rezsicsökkentő frakcióülés” résztvevőinek – emlékeztetett Rogán Antal, aki úgy tájékoztatott, hogy „a rezsi három komponensénél tesznek javaslatot a csökkentésre”, azt azonban nem árulta el, hogy melyik háromnál. A munkacsoport a jövő hét végére önti végleges formába javaslatát, amelyben mind a világpiaci árak alakulását, mind a közműcégek teherviselő képességét figyelembe veszik – tette hozzá.

A politikus kérdésre annyit elmondott, nem kizárt, hogy eltérő időpontokban csökkennek majd az egyes rezsielemek.

A frakcióvezető az elkészült számításokra hivatkozva nyomatékosította, hogy a harmadik rezsicsökkentés „egyértelműen megvalósítható” az idén.

A rezsicsökkentésről a frakcióülés után a parlamentnek kell döntenie – közölte, bejelentve: szerdán konzultált Kövér László házelnökkel, és azt javasolta neki, hogy a rendes ülésszak kezdetére, február 3-ára hívja össze az Országgyűlés idei első ülését. Arra a felvetésre, hogy korábban január 20-ára tervezték az első plenáris ülést, Rogán Antal azt mondta, „nincs ebben semmi meglepő”, korábban ezt tartották az első lehetséges időpontnak, de ma úgy látják, semmi nem indokol rendkívüli, február előtti tanácskozást.

A devizahitelesekkel kapcsolatos kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióvezetője arra kérte a Kúriát, minél hamarabb döntsön a még nyitott kérdésekben.

Rogán Antal azt kérte a legfőbb bírói testülettől, ne várjon az Európai Unió Bíróságának döntésére, mert semmilyen európai fórum véleménye nem kell, hogy mérvadó legyen a számára. Szerinte a Kúria a magyar joganyag alapján is dönthet a nyitott kérdésekben, így az egyoldalú kamatemelések és az árfolyamrés ügyében.

Elmondta, annak örülne, ha még januárban határozna a Kúria, mert akkor a Fidesz évadnyitó frakcióülésén is foglalkozhatnának a kérdéssel.

Az ellenzéki együttműködésről szóló tárgyalásokat firtató kérdésre a politikus úgy reagált: „világosan látszik a különbség, a baloldalon saját magukkal vannak elfoglalva, mi pedig a rezsicsökkentéssel”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!