A rezsicsökkentést támogató lakossági fórumokat szervez a Fidesz

Forrás: MTI

Több mint száz helyszínen szervez a rezsicsökkentést támogató lakossági fórumot az elkövetkező hetekben a Fidesz – közölte Nyitrai Zsolt, a kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Elmondta, a fórumokra szóló meghívót az a 2,5 millió ember kapja meg, akik az elmúlt időszakban aláírták a rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtő ívet. A rendezvények miniszterek, államtitkárok, kormánypárti politikusok részvételével zajlanak majd.

A Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést! című leveleket - amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök és az adott választókerületi elnök ír alá - a Fidesz politikusai és önkéntesei személyesen fogják átadni a meghívottaknak. A mostani akció tízmillió forintba kerül, a költség a Fidesz büdzséjét terheli – közölte Nyitrai Zsolt.

Hangsúlyozta azt is, hogy a leveleket megváltozott munkaképességűek készítették, a kormányoldal ugyanis fontosnak tartja a társadalmi szolidaritást. Megjegyezte, hogy a kormányváltás óta tízezerrel nőtt a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak száma.

A képviselő egyúttal emlékeztetett, hogy az újabb rezsicsökkentéssel kapcsolatban a Fidesz-KDNP szerdán kezdődő visegrádi kihelyezett frakcióülésén várható politikai döntés.

Szavai szerint az elmúlt hónapokban sokan támadták a rezsicsökkentést, közéjük sorolta az ellenzéket, multinacionális cégeket és az Európai Uniót. Ennek ellenére több mint 2,5 millió támogató aláírást sikerült összegyűjteni - pártállástól függetlenül - a rezsicsökkentés mellett, és ez az erő szükséges volt ahhoz, hogy a kormány és a frakció keresztülvihesse az akaratát – mondta Nyitrai Zsolt, majd hangsúlyozta: a folytatás is csak akkor sikerülhet, „ha újra hitet hiszünk a rezsicsökkentés mellett”, ezért szervezik a lakossági fórumokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!