Rio+20: messze alulmúlta a várakozásokat

Forrás: Hirado.hu

A zárónyilatkozat elfogadásával pénteken véget ért a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem kérdéseiről tartott Rio+20 elnevezésű ENSZ-konferencia. „A jövő, amelyet akarunk" dokumentumban foglaltak messze alulmúlták a várakozásokat, mivel bírálói szerint híján van a konkrétumoknak, a számokban is kifejezhető céloknak, a kötelezettségvállalásnak, nem tartalmaz cselekvési tervet és konkrét menetrendet. A háromnapos rendezvény után sok résztvevő maga is úgy látja, hogy jobb lenne a fenntartható növekedés kérdését a magánszférára – vállalatokra, magánkezdeményezésekre –, és nem kormányokra bízni.

Ugyanakkor a konferencia szervezői azzal érvelnek, hogy a tanácskozásnak nem is volt célja, hogy kötelező érvényű egyezményeket dolgozzon ki. A szervezőknek az volt a szándéka, hogy elindítsanak egy folyamatot, amelynek révén elkészülhetnek a fenntartható fejlődésre és a környezetvédelemre vonatkozó új alapelvek. Így a tanácskozás végeztével született megállapodásban szerepel egyebek mellett, hogy rögzíteni kell a fenntartható növekedés új céljait az élelmiszerbiztonságtól kezdve a víz- és energiagazdálkodásig. Az ezzel kapcsolatos menetrendet egy 30 tagú munkacsoport fogja kidolgozni 2013 szeptemberéig.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!