Rövidesen benyújtják a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot

Forrás: MTI, MNO

Szeptember 17-ig egyéni képviselői indítványként nyújtja be az Országgyűlésnek Lázár János a választási eljárásról szóló törvényjavaslatot; a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának volt vezetője ezt Giró-Szász András kormányszóvivővel közös sajtótájékoztatóján jelentette be Sárváron a Fidesz–KDNP pártszövetség közös frakcióülésének szünetében.

A benyújtásig hátralévő időben még egyeztetni kívánnak az ajánlószelvények rendszerének eltörléséről, illetve a jelöltállítási folyamat korábban szabályozott rendszerének megváltoztatására vonatkozó módosító javaslatokról – mondta a Miniszterelnökséget államtitkárként vezető politikus.

Lázár János hangsúlyozta: a választási eljárási törvény – amely január elsejétől lépne hatályba – a már elfogadott és nagy legitimitású választójogi törvény elveinek végrehajtására irányul, egyaránt szabályozni fogja az országgyűlési képviselők, a polgármesterek, a helyi önkormányzati képviselők és a kisebbségek parlamenti képviseletének szabályait is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!