Sajtószemle – „Tyű, itt a Mókus őrs”

kdnp.hu

Családi vállalkozások nélkül sem gazdaságilag, sem társadalmilag nem lehet sikeres Magyarország - emelte ki Semjén Zsolt a témában rendezett szakmai tanácskozáson. A kormányfő helyettese azt mondta, hogy speciálisan védeni és támogatni kell a családi vállalkozásokat, ez a nemzet érdeke is. Kiemelte: a kormány eltökélt szándéka, hogy erős középosztály jöjjön létre, és támogassák a kis- és középvállalatokat, mert e nélkül nem tud működni egy normális társadalom. "A feladatunk az is, hogy nemzeti nagytőke tudjon létrejönni" - folytatta, hozzátéve: ez csak úgy valósulhat meg, ha az állam nem sarcolja meg generációról-generációra ezeket a cégeket. (http://www.fn.hu//cegek/20110407/semjen_kellenek_csaladi_vallalkozasok/ )

Az origo.hu értesülése szerint a kormánykoalíción belüli konfliktushoz vezetett az az alaptörvény tervezetéhez benyújtott fideszes módosító javaslat, amely szerint a nyugdíjkorhatárt elérő bírák nem dolgozhatnak tovább. Ezzel előbb Lázár János Fidesz-frakcióvezető állt elő, és második nekifutásra elfogadta a parlament alkotmányügyi bizottsága. Az ötletet azonban nem támogatja a KDNP, a kisebbik kormánypárt valószínűleg külön szavazást kér majd az indítványról. A cikkben ismertetik az eddig történteket, valamint Rubovszky György szavait, aki szerint az indítvány  "a testület elleni nyílt támadás". A KDNP elképzelését támogatja a Jobbik is, Gyüre Csaba szerint a javaslat a "bíróságok szuverenitása ellen indított támadás", és csak azt a célt szolgálja, hogy le lehessen váltani a megyei bíróságok elnökeit. (http://www.origo.hu/itthon/20110407-alkotmanyozas-megis-az-alaptorvenyb… )

A Magyar Nemzet riportot közölt a kedd esti, alkotmánytervezet ellen tartott demonstrációról „Tyű, itt a Mókus őrs” – Álmos emlékmenet a köztársaságért címmel. Az emlékmenetet "az SZDSZ egyik „utódpártja”, a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt, a Szema" rendezte. A rendezvény békés volt, "a megjelent mintegy 100 résztvevő szépen csendben, higgadtan és nyugodtan végigment a kettő, azaz kettő rendőr által biztosított, előre bejelentett (...) útvonalon". A séta közben a szerző Ungár Klárával beszélgetett az alkotmányozásról, a demokrácia helyzetéről, az ellenzéki együttműködésről. (http://www.mno.hu/portal/776310 )

Mi újság? címmel új műsorral jelentkezik a 168 Óra Rádió. Az adásban napi- és hetilapoknál dolgozó kollégákat szólaltatnak meg aktuális témák kapcsán. Az első adásban Dobszay János, a HVG munkatársa beszél most megjelent cikke kapcsán a KDNP-ről, amely szerinte „díszletpártként” várhatóan huzamosabb ideig ott marad a Fidesz mellett és csak a politikai struktúra általános megváltozásával képzelhető el, hogy az egykor patinás, történelmi Kereszténydemokrata Néppárt neve eltűnjön a közéletből. (http://www.168ora.hu/miujsag/a-kdnp-hosszu-ideig-maradhat-diszletpartke… )

Szócska Miklós az egészség világnapja alkalmából a Normafánál tartott rendhagyó sajtótájékoztatót, melyen a rendszeres fizikai aktivitást, a megfelelő mennyiségű zöldség- és gyümölcsfogyasztást, valamint a dohányzás kerülését szorgalmazta, hangsúlyozva, hogy ezek segítségével átlagosan 14 évvel lehet növelni a várható élettartamot. (http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-425380 )

Walk Like a Kormányzati Tényező címmel közölt cikket Szily László az index.hu-n Szócska Miklós és Nagy Anna Normafánál tartott sajtótájékoztatójáról. "Egy kormányzat működését legjobban az általa szervezett kamu sajtóeseményeken lehet megismerni. Kamu sajtóesemény az, ami csak azért van, hogy újabb fotók és 20 másodperces híradóbejátszások készülhessenek arról, hogy a Kormányzati Tényező bütykös ásóludat gyűrűz, arat, csecsemőt néz, szimultánt ad, rackajuhot vakar, vagy rúdugrik. Most azt néztük meg, mire képes Szócska „Médiakedvenc” Miklós egészségügyi államtitkár és csapata a Normafánál, egy tökéletesen felesleges eseményen." Szily hosszan ír az eseményről ("Szócska Miklós barátságos külsejére rácáfolva óriási mennyiségű számadattal sokkol, annyit jegyeztem meg, hogy az alkoholizmus évente kétszer annyi magyart öl meg, mint a közlekedési balesetek, az AIDS és Harrach Péter parlamenti beszédei összesen.), majd megjegyzi: "Szócskáról eddigre nyilvánvaló lett, hogy Kormányzati Tényezőhöz képest tényleg meglepően rokonszenves alak". (http://index.hu/belfold/2011/04/07/walk_like_a_kormanyzati_tenyezo/ )

Hoffmann Rózsa beszédet mondott az első európai tehetségnapon, a soros magyar EU-elnökség keretében rendezett konferencián. Az államtitkár szerint a közoktatásban kell elkezdeni a tehetséggondozást, idejekorán fel kell fedezni a diákokban lévő tehetséget. Hoffmann Rózsa elmondta: a tömegoktatásban a tehetséggondozás "elég nehéz feladat", mert "az eredményes pedagógiai munka csak egyéni lehet". A tehetséggondozásnak elmondása szerint hármas feladata van: a tanároknak fel kell ismerniük a tehetséget; azt speciálisan fejleszteni kell; a kibontakozó tehetséget nyomon kell követni. Hozzátette, hogy 2008-ban a nemzeti tehetségprogram keretében 20 éves stratégiát fogadott el a parlament, ennek alapelvei egyebek mellett a folyamatosság, az értékelvűség, a kiválasztódás, a hatékonyság, a felelősség, a tehetségek megbecsülése. A konferencián felszólalt Pálinkás József és Csermely Péter is. A konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón Hoffmann Rózsa elmondta: mintegy 20 ezer tehetséget fedeztek már fel a tehetségprogram keretében, és a pedagógusképzésben is nagyobb hangsúlyt szeretnének helyezni a tehetséggondozásra. (http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/92544/1/belfold/Hoffmann_Rozsa_a_koz… )

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkárának irányításával, Balogh Gábor sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó kezdeményezésére új sportbiztosítási modell kialakításán dolgozik a NEFMI. A kérdésről és az olimpiai felkészülésről hétfőn egyeztet Czene Attila, Szócska Miklós, a NEFMI egészségügyért felelős államtitkára és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. (http://www.sportversenyek.hu/sporthirek/uj-sportbiztositasi-modell-kesz… )

A mittu-domain.blog szerzője Hoffmann Rózsa mondatáról ("erkölcsös társadalmat erkölcsi analfabétákból, mint amilyen a mai fiatalság többsége, nem lehet építeni") gondolkozva írt bejegyzést. Szerinte "minden benne van ebben az egy mondatban. A megoldáson kívül. A megoldás e mondat alapján lehetetlen." Ugyanis "egy teljesen új szemléletű, teljesen új generációt kell felnevelni, akik majd felnevelnek egy erkölcsösebb generációt. De kiből? Feltette Hoffmann Rózsa a kérdést, de a választ sem mi, de szerintem Ő sem tudja." (http://mittu-domain.blog.hu/2011/04/07/egy_mondatban_6 )

A varanus.blog szerzője a Fővárosi Önkormányzat döntését bírálja, mely szerint megszüntetnek 73 gyermek- és ifjúságvédelmi álláshelyet. A szerző szerint "ezzel nagyjából meg is érkeztünk oda, hogy a kiskorút oltalmazzuk az online pornótól, de élő prédának meghagyjuk verekedő szülei, rosszabb esetben pedofil családtagjai számára". A szerző hiányolja Pálffy István tiltakozását. "A keresztény-konzervatív kormánynak és városvezetésnek nem sül rá a pofájára a bőr, mikor legközelebb gyermekvédelemről papolva erektálnak saját nagyszerűségükben fürödve? Szavazati jog járjon a gyerekek után, de normális feltételek között működő védelmi szolgálat az ne legyen." (http://varanus.blog.hu/2011/04/07/letszamleepitessel_a_gyermekvedelemert )

Vári György Szembesítés című cikkében Hoffmann Rózsát és a tankötelezettség felső korhatára leszállításának tervét bírálja. A kormány szerinte magára hagyta a legelesettebb térségeket és embereket. (http://nol.hu/lap/forum/20110408-szembesites )

A Blikk értesülései szerint a 37 fős KDNP-frakcióban legalább kilenc olyan honatya van, aki valamelyik rokonát foglalkoztatja közpénzen fizetett parlamenti titkárként. A párt azt mondja, ebben nincs semmi kivetnivaló. – A képviselő személyi titkára egy bizalmi állás, gyakran munkaidőn túl, hétvégén is dolgozni kell – mondta a lapnak Harrach Péter. (http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/csak-rokonokban-biznak-a-kdnp-sek-20… )

******

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!