Sajtószemle – Az állam minden segítséget megad

kdnp.hu

Túlzott hatalom a házelnöknek? – vita a törvényjavaslatról
Az MSZP ötpárti egyeztetéseket szeretne, és a fegyelmi jogkörök túlzott bővítésétől tart. A KDNP szerint ugyanakkor a házelnök jelenleg „teljesen fegyvertelen”. A kormánypártok üdvözlik, az MSZP és az LMP ellenzi az országgyűlési törvényjavaslatot, a Jobbiknak pedig csak részben tetszik a tervezet, amelyet jövőhéten kedden tárgyal az Országgyűlés. Rubovszky György KDNP-s képviselő a Duna TV Közbeszéd című műsorában elmondta: a tervek szerint kedden már be is fejeződik a javaslat általános vitája.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/03/22/20/Tulzott_hatalom_a_hazelnoknek__vita_a_torvenyjavaslatrol.aspx?source=hirkereso

Hoffmann Rózsa rátelepszik az általános iskolákra is
Elvi döntés született szerdán a kormányülésen arról, hogy nem a megalakuló járási kormányhivatalokhoz, hanem a Réthelyi Miklós által vezetett humáncsúcstárcához delegálják a 2013 januárjától államosított iskolákkal kapcsolatos oktatásirányítási feladatokat – tájékoztatták a Népszabadság munkatársát kormányzati források.
http://nol.hu/belfold/20120323-_panik_van__otleteles_folyik_

Hoffmann Rózsa tovább pusztít
A szerdai kormányülésen elvi döntés született arról, hogy 2013 januárjától az államosított iskolákkal kapcsolatos oktatásirányítási feladatokat a NEFMI fogja ellátni- áll Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnökének közleményében. A Demokratikus Koalíció korábban már többször felhívta a figyelmet arra, hogy az oktatásirányítás államosítása kizárólag a kormány és különösen miniszterelnök személyes ambícióinak a kielégítését szolgálja. Mára mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy sem az irányítás részletei, sem a finanszírozás feltételei nem tisztázottak.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=533333

Réthelyi kinevezte a Honvéd Együttes új ügyvezetőjét
Bolvári-Takács Gábor főiskolai tanárt nevezi május 1-jei hatállyal a Honvéd Együttes Művészeti Nonporofit Kft. ügyvezetőjévé a nemzeti erőforrás miniszter – tette közzé a döntést a tárca a honlapján.
http://hvg.hu/kultura/20120323_honved_egyuttes_vezeto#rss

Abszurd jogszabályt akar elfogadni a Fidesz
Nincs a világon olyan parlament, amely a saját működési rendjét meghatározó előterjesztéseket az ellenzékkel folytatott előzetes konzultáció nélkül tűzné napirendre – vélik a szocialisták, ezért az országgyűlési törvény és a Házszabály általános vitája előtt egyeztetést kezdeményeznek. A jogszabályok előkészítésébe a frakciókat ezúttal sem vonták be, hiszen mindkét javaslatot önálló képviselői indítványként nyújtották be (azokat a fideszes Lázár János és Gulyás Gergely, illetve a KDNP-s Harrach Péter jegyzi). Ebben az esetben a jogalkotási törvény szerint nincs szükség semmilyen egyeztetésre.
http://nol.hu/belfold/alaptorveny-ellenes_lehet_az_orszaggyulesi_torveny_

A magyar lakosság kétharmada túlsúlyos vagy elhízott
A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság elnöke szerint a legnagyobb gond a gyermekkori elhízással van, az ugyanis később számos betegség okozója lehet. A Momot nyolcadik kongresszusát pénteken és szombaton tartják Budapesten. Az előző évhez hasonlóan a rendezvény fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, védnöke Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár.
http://www.dehir.hu/eletmod/a-magyar-lakossag-ketharmada-tulsulyos-vagy-elhizott/2012/03/23/

Mégsem szüntetik meg azonnal a vasutasok családtagjainak kedvezményét
Máris csökkent a kormány vasútügyi keménysége: Spaller Endre KDNP-s képviselő visszavonta a vasutasok családtagjainak utazási kedvezményét megvonó módosító javaslatát. A MÁV rendbetételét a kormány többek között a rengeteg menetjegy-kedvezmény megnyirbálásával kezdte volna. Technikai okokkal magyarázta Spaller, hogy visszavonta a javaslatát, és azonnal jelezte, hogy nemsokára újra benyújtja azt egy másik törvényhez.
http://index.hu/belfold/2012/03/23/megsem_szuntetik_meg_azonnal_a_vasutasok_csaladtagjainak_kedvezmenyet/

Kőszeg: mártírhalált halt munkaszolgálatosokra emlékeztek
Az alapvető emberi méltóság sérthetetlen, minden más emberi jognak az alapja, amely velünk születik – hangoztatta pénteken Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Kőszegen, ahol mártírhalált halt munkaszolgálatosokra emlékeztek.
http://nol.hu/belfold/koszeg__martirhalalt_halt_munkaszolgalatosokra_emlekeztek_

Hoffmann: Az állam minden segítséget megad
Az állam az egyházi és a magániskoláknak is megad minden segítséget, ahol ilyen típusú iskolákra megvan az igény a társadalom, a szülők és az egyház részéről – mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Katolikus Oktatás Európai Bizottsága (CEEC) közgyűlésének rendezvényén pénteken a Parlamentben.
http://mno.hu/belfold/hoffmann-az-allam-minden-segitseget-megad-1062895

Egy hónapra Kövér László lehet az államfő
Ideiglenesen Kövér László helyettesítheti a posztjáról várhatóan távozó Schmitt Pált. Az alaptörvény alapján ugyanis, ha az államfő megbízatása idő előtt szűnik meg, utódját „a megszűnéstől számított harminc napon belül kell megválasztani”, majd „a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba”. A Fidesz-frakcióvezető Lázár János, a szintén fideszes Gulyás Gergely és Harrach Péter KDNP-frakcióvezető által múlt héten benyújtott Házszabály-módosítás hét bekezdéssel a köztársasági elnök lemondására alkot új szabályokat. A hivatalos indoklás szerint mindezt az új országgyűlési törvény teszi szükségessé, ám a módosítás időzítése találgatásokra ad okot.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=533449

Lex Guttenberg vár Schmittre?
Schmitt Pálnak akkor kell lemondania a köztársasági elnöki posztról, ha a Semmelweis Egyetemen megfosztják a doktori címétől. Ez a lex Guttenberg lenne – nyilatkoztak a Népszabadságnak kormánypárti politikusok. Pénteken olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Lázár János Fidesz-frakcióvezető, a Gulyás Gergely fideszes képviselő, valamint a Harrach Péter KDNP-frakcióvezető által jegyzett házszabálymódosító javaslattal már Schmitt Pál lemondását készítik elő, hét bekezdéssel. A lapnak nyilatkozva Lázár János és Gulyás Gergely valótlannak és megtévesztőnek nevezte, hogy Schmitt Pál lemondására alkotnának új szabályokat, a házszabály-módosítást az alaptörvénnyel és az országgyűlési törvényjavaslattal indokolták.
http://nol.hu/belfold/20120324-lex_guttenberg_var_schmittre_

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!