Sajtószemle – Az IKSZ üdvözli a Károlyi-szobor elszállítását

OGY - Szigorodnak az élelmiszerek forgalomba hozásának feltételei
Szigorodnak az élelmiszerek forgalomba hozásának feltételei, és a kiszabható bírságok is jelentősen emelkednek az élelmiszer-biztonságról szóló törvény módosítása alapján, amelyet hétfőn hagyott jóvá az Országgyűlés. A képviselők a KDNP-s Tarnai Richárd által kezdeményezett módosításokat 313 igen szavazattal, 9 tartózkodás mellett fogadták el.
http://www.elemzeskozpont.hu/content/ogy-szigorodnak-az-%C3%A9lelmiszer…

A KDNP üdvözli Mindszenty rehabilitását
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) örömmel fogadta a Legfőbb Ügyészség azon határozatát, amelyben teljes körű jogi, erkölcsi és politikai rehabilitációban részesítette a meghurcolt Mindszenty József bíborost.
http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=65744

Az Országgyűlési Őrségről is vitázik a héten a parlament
Budapest – Általános vitára alkalmasnak minősítette az Országgyűlésről szóló törvényjavaslatot és a hatályos házszabály módosítására benyújtott előterjesztést az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén, amelyen az MSZP azt kifogásolta, hogy a javaslatokról nem volt ötpárti egyeztetés, a Jobbik pedig többek között az Országgyűlési Őrség felállítását kritizálta. A bizottság 18 igen és 8 ellenszavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot: mellette szavaztak a fideszes és KDNP-s testületi tagok, valamint egy független képviselő, ellene pedig az MSZP és a Jobbik képviselői.
http://www.dehir.hu/belfold/az-orszaggyulesi-orsegrol-is-vitazik-a-hete…

Fidesz-KDNP-győzelem Szentendrén és Nyírcsászáriban
Kőrösi Tibor, a Fidesz–KDNP jelöltje lett a szentendrei 7. számú egyéni választókerület új képviselője, miután a négy jelölt közül ő szerezte a legtöbb, 46, 9 százaléknyi voksot a vasárnap tartott időközi képviselőválasztáson - közölte az elsődleges eredményt a város önkormányzatának címzetes főjegyzője. Nyírcsászáriban is fideszes győzelem született: a település eddigi vezetőjét, Zichar Jánost választották újra a település polgármesterévé.
http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=179097

Az IKSZ üdvözli a Károlyi-szobor elszállítását
Budapest, 2012. március 27., kedd (MTI) – Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) üdvözli a Fővárosi Közgyűlés hétfői határozatát, mely szerint Károlyi Mihály szobrát eltávolítják a budapesti Kossuth térről.
http://www.mon.hu/az-iksz-udvozli-a-karolyi-szobor-elszallitasat/194093…

Pénzesmadzag
Szócska Miklós megcsinálta. Hogy az egészségügyi intézmények totális átalakításából mi sül majd ki, még nem tudjuk, de az államtitkárt már félidőben hőssé emelték. Minimális mozgástérben kötött béralkut a békétlenkedőkkel. Szerzett nekik – papíron – 30 milliárd forintot, amennyit Medgyessy Péter miniszterelnöksége óta senki nem kínált az egészségügyieknek.
http://nol.hu/belfold/20120327-penzesmadzag

Csak kábítás van, nem többletforrás - Göndör
Az MSZP-s Göndör István azt rótta fel Szócska Miklósnak, hogy ígérete ellenére a mai napig nem hozták nyilvánosságra milyen bérajánlatot tesznek az egészségügyben dolgozóknak. Az egyre inkább nélkülöző orvosokat nem tudja nélkülözni a betegellátás, és az napokban belül összeomolhat, ha az orvosok beváltják ígéretüket és márciustól nem vállalnak túlórát - mondta. Göndör István úgy fogalmazott, szerinte nincs többletforrás, csak kábítás.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=139820

Garanciát szeretne az MSZP az egészségügyi béremelésre  
Az MSZP törvényi garanciát szeretne az orvosok béremelését biztosító 30 milliárd forint elkülönítésére. Erről Mesterházy Attila frakcióvezető beszélt napirend előtt felszólalásában, a Parlamentben. Szócska Miklós államtitkár szerint erre nincs szükség, a bejelentéssel a kormány garantálja a kompenzáció végrehajtását.
http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-489010

Pokorni: ha Schmitt plagizált, mennie kell
Lázár Korea miatt aggódik, Pálffy nagyon mosolyog, Harrach marcona. Fideszes képviselőket kérdeztünk a plágiumügy lehetséges végjátékáról.
http://www.hir24.hu/belfold/2012/03/26/pokorni-ha-scmidt-plagizalt-menn…

Ahogy Rétvári Bence keveri: szezont a fazonnal...
Azt állítja Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár (az e heti 168 Órában), hogy „a kormányváltást követő nyolc hónapban mindössze hatszáz ember cserélődött a közigazgatás központi vezetésében, Gyurcsány idejében tizenkétezer”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a központi közigazgatásban (a minisztériumokban és a közvetlenül hozzájuk kapcsolódó háttérintézményekben) dolgozók létszáma körülbelül 8 ezres volt Gyurcsány idejében, és közülük 12 ezret még az ördöggel cimboráló egykori miniszterelnök sem tudott volna kirúgni. Nem is tette.
http://www.168ora.hu/velemeny/kozigazgatas-retvari-elbocsatas-gyurcsany…

Hoffmann Rózsa járt nálunk
Budapest, 2012. március 26., hétfő (OS) - Iskolánkban az Út a Harmadik Évezredbe Szakközépiskolában Március 23-án megrendezésre került a 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének alkalmából rendezett ünnepség. (…)Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ezen az ünnepségen mely iskolánk életének meghatározó eseménye, iskolánkban kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tanulóinak megtiszteltetésként Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár Asszony adta át az Alaptörvény személyes példányát.
http://os.mti.hu/hirek/74345/hoffmann_rozsa_jart_nalunk

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!