Sajtószemle – Hoffmann: ellenőrizni fogják a mindennapos testnevelésórák megtartását

kdnp.hu

A KDNP megvárja, mit szól a Fidesz Lázár ötletéhez
A KDNP a frakciószövetség döntése értelmében jár el a Miniszterelnökséget vezető államtitkár javaslata nyomán abban a kérdésben, nyilvánosságra hozza-e a képviselőcsoportja által foglalkoztatottak bérét.  A kérdésről a frakciószövetség közösen dönt majd, és a KDNP-frakció ennek értelmében jár el - mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője csütörtökön. Lázár János államtitkár csütörtökön egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy szerinte nemcsak az általa vezetett Miniszterelnökségnek, hanem más állami intézményeknek is nyilvánosságra kellene hozniuk dolgozóik bérét.
http://hvg.hu/itthon/20120830_A_KDNP_megvarja_mit_szol_a_Fidesz_Lazar_o…

Mégsem lehet iskolája a Hit Gyülekezetének?
Jogsértőnek találta, ezért hatályon kívül helyezte tegnap az ajkai képviselő-testületnek az Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium a Hit Gyülekezetének történő átadásáról szóló határozatait a Veszprémi Törvényszék. A bíróság indoklása szerint a képviselő-testület jogot sértett, amikor nem döntött az intézmény megszüntetéséről a törvényben előírt május 31-i jogvesztő határidőn belül, hanem csak később, június közepén. Bár a Hit Gyülekezete a nagy egyházakhoz képest elenyésző mennyiségű, mindössze egy ajkai és egy hajdúsámsoni iskolát vett át az elmúlt egy évben - míg például a római katolikusok 41-et -, ennek ellenére az iskolaátvétel "kiverte a biztosítékot" a Jobbik radikálisai mellett a hajdúsámsoni Fidesz-frakcióban is. Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes javaslata szerint pedig a népszámlálási adatokat is felhasználnák ahhoz, hogy gátat szabjanak a kisegyházak részére történő iskolaátadási folyamatnak.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=580912

Erősödhet Magyarország republikánus győzelem esetén
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint a transzatlanti közép-európai országok - így Magyarország is - megerősödik, ha a republikánusok a 2012-es elnökválasztáson győzelmet aratnak és visszaveszik az Egyesült Államok vezető pozícióját az átalakuló világrendben. Stágel Bence, a szervezet elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Schaller Ernő, külügyi titkár az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában kiemelte: üdvözlik, hogy Mitt Romney hivatalosan is elfogadta a republikánusok elnökjelöltségét és a konzervatív értékek iránt elkötelezett Paul Ryant választotta alelnökjelöltnek.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=581009

Orbán háttal az IMF-nek
Értesülésünk szerint a kormányzatban sem tudják pontosan, mikor folytatódnak a tárgyalások az IMF és az EU delegációjával. A miniszterelnök Kőszegen, a Tranzit – Fesztivál a határon című rendezvényen a személyi jövedelemadó és a társasági adó mérséklésének tervét vetette fel, a KDNP pedig a héten exponálta ismét: szélesítenék a családi adókedvezményre jogosultak körét. A kisebbik kormánypárt szerint, ha a kormány a javaslatuk mentén teljesítené ki a rendszert, évi negyedmillió forinttal is bővülhet egy többgyermekes család kasszája. Másrészt az E.ON gázüzletágának a kilátásba helyezett – a szakértők becslése szerint 300 milliárdos – megvásárlása, melyet Orbán Viktor szintén Kőszegen jelentett be, ha a költségvetési deficitet nem is, az államadósságot valószínűleg növeli.
http://nol.hu/gazdasag/20120831-orban_hattal_az_imf-nek

Az összes kórház megbukna az ellenőrzésen
Jelenleg Magyarországon nincs olyan fekvőbeteg-ellátó intézmény, amelynek minden osztálya megfelelne az egészségügyi ellátások új minimumfeltételeinek - állítja a Magyar Kórházszövetség elnöke, aki szerint a struktúraátalakítás szükséges volt, de nem sikerült radikálisra. A XVI. önkormányzati egészségügyi napok kongresszusán Szentes Tamás (Fidesz-KDNP) egészségügyi és szociális főpolgármester-helyettes előadásában azt mondta: az egészségügyi ágazatban „újfajta, adekvát ágazati jövőképre" lenne szükség, meg kellene fogalmazni, hogy hová szeretne a szakma eljutni. Ha van is ilyen ágazati vízió - tette hozzá, azt nem ismeri.
http://nol.hu/belfold/az_osszes_korhaz_megbukna_az_ellenorzesen

Hoffmann: ellenőrizni fogják a mindennapos testnevelésórák megtartását
Ellenőrizni fogják a mindennapos testnevelésórák megtartását a gyermekek érdekében - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a fővárosban csütörtökön kezdődött kétnapos országos szakmai tanévnyitón. A változásokat ismertetve - A tanév itt kezdődik címmel tartott tanácskozáson - emlékeztetett arra, hogy szeptembertől az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon kötelező lesz megszervezni a mindennapos testnevelést.
http://nepszava.hu/articles/article.php?id=580798

A Jobbikkal közös koszorúzás nem jelent együttműködést
A KDNP frakcióvezetője nem tartja problematikusnak, hogy a párt képviselője szélsőjobbosokkal koszorúzott. Az atv.hu megkeresésére Harrach Péter alelnök, frakcióvezető írásban közölte: „Egy több mint tíz éve, civil szervezetek által kezdeményezett megemlékezés az augusztus 28-i koszorúzás, amely Vámossy Tibor személyén keresztül a hazáért hősiesen küzdőkre irányítja a figyelmet. Vámossy Tibor műegyetemi hallgatóként harcolt Nyugat-Magyarországon azért, hogy Burgenland Magyarország része maradjon, tettének értékelése a történészek feladata. A KDNP helyi szervezetének vezetője a korábbi évekhez hasonlóan részt vett a megemlékezésen, ez azonban nem jelenti azt, hogy együttműködik a Jobbikkal vagy annak ifjúsági szervezetével” – írta a gárdáról szót nem ejtve a frakcióvezető.
http://atv.hu/cikk/20120830_harrach_a_jobbikkal_kozos_koszoruzas_nem_je…

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!