Sajtószemle – A Máltai Szeretetszolgálat is az előrefizetős mérőórák mellett van

Esztergom: fideszes bojkott
Nem jelent meg a helyi Fidesz-frakció Esztergomban a csütörtök reggelre összehívott képviselő-testületi ülésen. A polgármester felolvasott egy reggel negyed hétkor érkezett faxot, melyben Steindl Balázs a Fidesz-KDNP-frakció nevében közölte, hogy munkahelyi elfoglaltság és betegség miatt nem vesznek részt az ülésen. Tétényi Éva emlékeztetett arra: néhány napja a KDNP új helyi elnöke közleményben tudatta, hogy minden olyan esetben jogi eljárást kezdeményez, amikor a Fidesz-frakció a KDNP nevét is feltünteti közleményeiben, mert a két párt között az országos helyzettel ellentétben nincs pártszövetség; az esztergomi KDNP nem vesz részt a testület munkájában és nem ért egyet a helyi Fidesz politikájával.
http://nol.hu/belfold/esztergomban_nem_jelent_meg_a_fidesz_a_testuleti_…

Az MSZP nem kezdeményezte az országgyűlési törvényjavaslat visszavonását
Az MSZP nem az országgyűlési törvényjavaslat visszavonását, hanem csupán a napirendről való levételét kezdeményezte az Országgyűlés házbizottságának csütörtöki ülésén - közölte Rubovszky György, a KDNP frakcióvezető-helyettese az MTI-vel a Tóbiás József és Újhelyi István szocialista politikusok által elmondottakra reagálva. Az előterjesztés tárgyalását várhatóan kedden kezdi el a Ház. Az MSZP frakcióigazgatója, valamint a Ház szocialista alelnöke korábban sajtótájékoztatón arról számolt be: az országgyűlési törvény visszavonását várják a kormánypárti előterjesztőktől.
http://nol.hu/belfold/rubovcszky_szerint_az_mszp_nem_kezdemenyezte_az_o…

Beindult a vadászlobbi az ebadóval szemben
Nem fizettetnének ebrendészeti hozzájárulást a vadászkutyák után kereszténydemokrata képviselők. Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnök-helytettes − aki az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is − az állatvédelmi törvény ad hoc módosítását kezdeményezte. Semjén szándéka szerint nem szedhető ebrendészeti hozzájárulás „a vadászkamara által kiállított, megfelelő kiképzettséget tanúsító − a vadászkutya egyedi jelölését is tartalmazó −, sorszámmal ellátott vadászati alkalmassági vizsgaigazolvánnyal rendelkező" eb után.
http://www.napi.hu/ado/beindult_a_vadaszlobbi_az_ebadoval_szemben.51417…

A köztársasági elnök lemondására alkot új szabályokat a Fidesz-KDNP
A köztársasági elnök doktori disszertációjának eredetiségét vizsgáló bizottság egy hét múlva hozza nyilvánosságra jelentését Schmitt Pál kisdoktori munkájáról. Lázár János, Gulyás Gergely és hozzájuk csatlakozva Harrach Péter a házszabály módosításában, 7 bekezdéssel a köztársasági elnök lemondására alkot új szabályokat. Közben az MSZP felszólította az országgyűlési jogszabálytervezetet benyújtó kormánypárti képviselőket, vonják vissza javaslatukat és 5 párti tárgyaláson egyezzenek meg erről a sarkalatos törvényről.
http://atv.hu/cikk/20120322_a_koztarsasagi_elnok_lemondasara_alkot_uj_s…

Réthelyi: a vallásoktatás átprogramozza életünket a hétköznap szentségeivel
Kiemelkedő jelentőségű munkának nevezte a 2013 szeptemberében bevezetendő hittan, illetve erkölcstan kötelező oktatásának előkészítését és végrehajtását a nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön Budapesten, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tartott konferencián.
http://www.stop.hu/belfold/rethelyi-a-vallasoktatas-atprogramozza-eletu…

A kormányzati szerkezetről és a családpolitikáról vitázott Réthelyi és Ujhelyi
A kormányzati struktúráról, a családpolitikáról, az egészségügyről, az oktatási rendszer átalakításáról és a tandíjról vitázott csütörtök este a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott Tárcatükör rendezvényen Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) vezetője és Ujhelyi István, az MSZP alelnöke.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=533202

„Béremelésről nem kívánok beszélni" - Hoffmann kabinetfőnöke az egyetemekről
„Száz százalékban azonosulni tud" a hallgatói szerződések bevezetésével Sályi Lőrinc, az oktatási államtitkár kabinetfőnöke, aki Hoffmann Rózsa helyett tartott előadást a Minőségfejlesztés a felsőoktatásban című projekt zárókonferenciáján. Sályi szerint a cél „egy patrióta középosztály megteremtése" - bármit is jelentsen ez.
http://eduline.hu/felsooktatas/2012/3/22/Salyi_Lorinc_Minosegfejlesztes…

Soltész: személyre szabott megoldások kellenek a fogyatékosok segítésében
Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára csütörtökön egy a témában rendezett budapesti konferencián arról beszélt, új szemléletre van szükség, arra, hogy általános megoldások helyett az érintettek számára olyan segítséget, eszközöket biztosítsanak, amelyekre az adott élethelyzetében szükségük van.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/03/22/13/Soltesz_szemelyre_szabott_mego…

Rétvári: a magyar hazafiság része Lengyelország szeretete
Magyarországon a magyar hazafiság része Lengyelország szeretete – mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára a lengyel–magyar barátság napja alkalmából rendezett csütörtöki budapesti ünnepségen, amelyen részt vett Bronisław Komorowski lengyel köztársasági elnök is.
http://nol.hu/belfold/retvari__a_magyar_hazafisag_resze_lengyelorszag_s…

Rétvári téved – Iványi
Tévedésben van Rétvári Bence, amikor azt mondta, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nem teljesítette az egyházügyi törvény objektív kritériumait – mondta a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Iványi Gábor.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=139726

A Máltai Szeretetszolgálat is az előrefizetős mérőórák mellett van
Előre fizetős villanyórák felszerelésével megelőzhető, illetve megállítható a nehéz helyzetben lévő családok eladósodása, valamint a rendszer bevezetése véget vethet a veszélyes illegális vételezéseknek; a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az EDF Démász együttműködésében a Pest megyei monori cigánytelep összes háztartásában előre fizetős villanyórát szerelnek fel - idézi az MTI Vecsei Miklóst, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökét egy mai sajtótájékoztatóról. Korábban a KDNP vetette fel annak a gondolatát, hogy az energiaszolgáltatójuk felé jelentős tartozásokat felhalmozó fogyasztók körében tegyék kötelezővé a szolgáltatók számára az előrefizetős mérőórák felszerelését. Az ezzel kapcsolatos jogszabály-módosítás még nem történt meg.
http://www.portfolio.hu/vallalatok/energia/a_maltai_szeretetszolgalat_i…

Mennyi pénz jutna a frakcióknak az új törvénnyel?
Az ideinél 10-25 százalékkal több pénzből gazdálkodhatnak jövőre a parlamenti frakciók, ha a Ház elfogadja az új országgyűlési törvényt, amelyet várhatóan jövő héten kezdenek tárgyalni a képviselők. A Fidesz-frakció így 497 millió forint támogatást kaphat jövőre, 52 millióval többet, mint idén. Az MSZP-frakció támogatása 220, a Jobbik képviselőcsoportjáé 214 millió forint lehet a következő évben – nagyjából 15-15 százalékkal több az ideinél –, míg a KDNP 157 millió forintot, az LMP pedig 131 milliót kaphat 2013-ban.
http://mno.hu/belfold/mennyi-penz-jutna-a-frakcioknak-az-uj-torvennyel-…
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!