Sajtószemle – Nagy lehetőség nyílt meg a magyarok előtt

kdnp.hu

Semjén: A képviselőség mellett lehetne más foglalkozást is gyakorolni
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt szeretné, ha az országgyűlési képviselőség mellett lehetne más foglalkozásokat is gyakorolni a jövőben – mondta Semjén Zsolt szerdán Budapesten a képviselői javadalmazás ügyében a Fidesszel kialakult vitáról. A miniszterelnök helyettese szerint csak olyan ember lehet köztársasági elnök, aki személyében még inkább elkötelezett a húsvéti alkotmány védelmében, mint Schmitt Pál volt. A KDNP elnöke a megjelent sajtóhíreket cáfolva a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége rendezvénye előtt leszögezte: nem az érdekli őket, hogy egy képviselőnek mennyi a fizetése. A KDNP világéletében egy puritán párt volt, nem az a cél, hogy a képviselői fizetéseket feltornázzák. Amit felvetettek az az, hogy nem tűnik ésszerűnek, hogy egy csomó olyan foglalkozásból kizárják a képviselőket, amit a társadalom javára nyugodtan végezhetnek.
http://mno.hu/belfold/semjen-a-kepviseloseg-mellett-lehetne-mas-foglalkozast-is-gyakorolni-1067739

Bealkonyult az álláshalmozó képviselőknek
Úgy néz ki, hogy hamarosan befellegzik a képviselői álláshalmozásnak! A Blikk már évek óta harcol azért, hogy egy képviselőnek ne legyen két-három vagy akár négynél több pozíciója, hiszen ennyi feladatot egyszerre lehetetlen magas szinten ellátni. Érthető, hogy ez a zsebbe vágó kérdés megosztja még a kormánypárti frakciókat is. A KDNP-képviselők túlnyomó többsége nemmel szavazott a fideszes javaslatra, így csak az ellenzéki átszavazóknak köszönhetően lett meg a kétharmados többség.

Szabó Sándor (80):Örülök, hogy nem lehet másik munkájuk, így legalább az igazi feladatukra tudnak koncentrálni. Azért remélem, hogy nem az lesz az eredménye, hogy kiskapukat keresnek a hiány pótlására.

Nagy Dóra (19), tanuló:Nekem nagyon szimpatikus ez a lépés, jó elgondolásnak tartom. Talán hoz változást a színvonalban, és többet tesznek majd a saját országukért és a kisemberekért és a választóikért.

Nagy Jánosné (53) :Felháborított a dolog, még ennél is jóval kevesebbet adnék nekik, ha az én kezemben lenne a döntés. Csak azt tudom remélni, hogy rájönnek, mennyi mindenben szükséges a teljes odafigyelés.
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/bealkonyult-az-allashalmozo-kepviseloknek-2085702

Tovább húzogatja egymás bajszát a Fidesz és a KDNP
Nem jutottunk túl messzire, a nagyon közeli napokban ismét találkozunk - így összegezte Rubovszky György, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese a képviselői összeférhetetlenség kapcsán a Fidesszel folytatott előző éjszakai egyeztetéseket. Rubovszky György azt mondta, nagyon reméli, hogy a végszavazásra meg tudnak állapodni a vitatott pontokban. Úgy látta, megértésre találtak a Fidesz frakcióvezetőjénél felvetéseik. A több mint egyórás megbeszélésen jelen volt mindkét kormánypárti frakció vezetője.
http://nol.hu/belfold/tovabb_huzogatja_egymas_bajszat_a_fidesz_es_a_kdnp

Már mentené a menthetőt Orbán
Igyekszik menteni a menthetőt a Fidesz, miután az általa gyakran bátorított Jobbik képviselőjének „vérvádas” botránya a kormánypártok számára is súlyos politikai következményekkel járhat. A helyzeten az sem sokat segít, hogy tegnap – már az ügyészségi nyomozás elrendelése után – Orbán és Semjén Zsolt fogadta Köves Slomó rabbit. A hivatalos közlés szerint Orbán ezen is elítélte a múlt heti szélsőséges kijelentéseket.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=539502

Keveslik a havi 750 ezret
Súlyos milliókról kellene lemondaniuk a tervezett új szabályok szerint azoknak a képviselőknek, akik a parlamenti tevékenységük mellett is vállalnak munkát. Emiatt kedden "fellázadtak" a kereszténydemokraták a Fidesz ellen, és nemet mondtak a képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó módosító indítványra. Igaz, a módosítót - amely a még nem elfogadott Országgyűlési törvény része - így is elfogadta a többség a Jobbik segítségével.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=539374

Semjén: Schmitt lemondásának nincs semmi köze a dolgozatához
A miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese szerint csak olyan ember lehet köztársasági elnök a Fidesz-KDNP támogatásával, aki "személyében legalább úgy, vagy még inkább elkötelezett a húsvéti alkotmány védelmében, mint Schmitt Pál volt". Semjén Zsolt ezt a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének szerdai budapesti rendezvényén mondta.
http://atv.hu/cikk/20120412_semjen_schmitt_lemondasanak_nincs_semmi_koze_a_dolgozatahoz

Nagy lehetőség nyílt meg a magyarok előtt
Az állam által átvett megyei intézmények vezetői pályázatairól, Antall József néhai miniszterelnök születésének 80. évfordulójáról, az európai polgári kezdeményezés magyar lehetőségeiről, a kulturális ágazat forrásairól és az autóbusztenderekről beszéltek a képviselők szerdán napirend előtt az Országgyűlésben. Pálffy István, a KDNP képviselője arról beszélt, hogy április 1-jétől az unió lakosai európai polgári kezdeményezést indíthatnak, ezzel befolyásolhatják, hogy miről hozzon jogszabályt az Európai Bizottság. Közölte: támogatni kell minden olyan kezdeményezést, amely a külhoni magyar közösségek kiterjedt önrendelkezési jogára irányul. Mint mondta, hét uniós országból egymillió aláírást kell összegyűjteni, de bizonyosan sok százezer magyar támogatna egy ilyen javaslatot. Hozzátette: egy ilyen kezdeményezésben a magyar külpolitikának is szerep jut, hiszen 6 országban kell „barátokat gyűjteni”.
http://mno.hu/belfold/nagy-lehetoseg-nyilt-meg-a-magyarok-elott-1067549

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!