Sajtószemle – Önkényuralomból a szabadságba

Van még hova fejlődni
A Szegedi Politológus Hallgatók Egyesületének (SZTEP) szervezésében rendeztek ötpárti vitát „A magyarországi kisebbségek és a határon túli magyarok jövője” címmel április 19-én, Szegeden. A parlamenti képviselők többek között a szlovák nyelvtörvényről, a kettős állampolgárság ügyéről és az etnobusinessről mondták el álláspontjukat. A kormánypárti oldalt Kőszegi Zoltán (Fidesz), Dabas polgármestere és a Parlament Nemzeti összetartozás bizottságának tagja, és Kalmár Ferenc András (KDNP), a Parlament Külügyi bizottságának tagja képviselte. Az ellenzéki pártok közül Dr. Kozma József (MSZP), Szeged városi pártelnöke, Szávay István (Jobbik), a Parlament Nemzeti összetartozás bizottságának tagja, illetve Szabó Dániel (LMP), a párt Csongrád megyei választmányának tagja osztotta meg véleményét egymással és a közönséggel hazánk és a környező országok kisebbségi politikájával kapcsolatban.
http://www.campusonline.hu/belfold/van-meg-hova-fejlodni

Egymilliónyi mitugrász, kivagyi kisebbség
„Ha már az elmúlt napokban a méltóságról és a méltatlanságról hosszú vita keveredett, az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra ülő képviselő hölgyek és urak itt helyet foglalhatnak az országgyűlésben”. Ezen mondatok elhangzása után az MSZP és a Demokratikus Koalíció tagjai kivonultak a parlamentből. Másnap Latorcai János KDNP-s képviselő, az Országgyűlés alelnöke azt mondta, hogy Kövér elnézést kér a beszólása miatt.
http://magyarcitrom.postr.hu/kover-laszlo-es-a-mitugrasz-kivagyi-kisebb…

Önkényuralomból a szabadságba
Kormánypárti politikusok emlékeztek Antall Józsefre a róla elnevezett Tudásközpont által rendezett emlékkonferencián. Harrach Péter az egykori miniszterelnök emlékére rendezett csütörtöki budapesti konferencián azt mondta, Antall József felelős politikus volt, demokrata, aki a közösségért szolgálatot vállalt. Idézte első parlamenti beszédét, amikor felkérték a kormányfői szerepre, majd kiemelte: Antall József Európát is kereszténynek tekintette, eszményképei között szerepelt Konrad Adenauer egykori német kancellár és Robert Schuman, az európai integrációs folyamat egyik kezdeményezője. A rendszerváltás pillanatában már érett politikai személyiség volt, családi hagyományai, a történelmi ismeretek és a politikai érzéke tették azzá – rajzolta meg Antall József személyiségét a KDNP frakcióvezetője. Harrach Péter szerint a volt kormányfő emberképe is keresztény volt, majd felelevenítette gondolatait a közösségről, és a családról.
http://www.campusonline.hu/belfold/onkenyuralombol-szabadsagba

Hoffmann ismét beleszúrt a jogászokba
2013-tól teljesen megszüntetné a jogászképzés állami támogatását a kormány, jövőre egyetlen elsőéves sem tanulhatna ingyen az egyetemek jogi karain, az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem sem kapna állami ösztöndíjas helyeket – derül ki az eduline birtokába jutott minisztériumi tervezetből.
http://www.168ora.hu/landingpage/hoffmann-nem-kell-tobb-jogasz-94868.ht…

Interjú Hegedűs Istvánnal:
- Orbán Viktor elvárása szerint Áder János első számú feladata – Szijjártó Péter tolmácsolása szerint legalábbis – az új, húsvéti alkotmány védelme lesz. Eszerint olyan köztársasági elnököt akar, aki a demarkációs vonalat nem a Sándor-palota és a kormány között, hanem a magyar szuverenitás és az Európai Unió között húzza meg.
- Orbán Viktor erre a feladatra mást is találhatott volna, mondjuk Semjén Zsoltot. Azért ezek a feladat-meghatározások lehetnek csupán napi politikai használatú szövegek is. Ezzel együtt alighanem tényleg olyan embert akart, aki részt vett az építménynek a felhúzásában, aki az új rendhez személyesen is kötődik.
http://nol.hu/belfold/benne_van_a_pakliban_az_eu-bol_valo_kiszorulasunk

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!