Sajtószemle – Rétvári: a járásokkal az állam lába leér a földre

Csak elodázták a képviselői főfoglalkozást
Hiába háborgott a KDNP, bevezetik, hogy a képviselőség mellett más keresőfoglalkozást ne végezhessenek. Igaz, 2014-től.
http://eszon.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6928:a-kdn…

Törvény tiltja az önkényuralmi utcaneveket
A megfelelő egyeztetések után, két hónapon belül benyújtaná az Országgyűlésnek Stágel Bence KDNP-s képviselő, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke (IKSZ) azt a törvényjavaslatot, amely kimondaná: Magyarországon egyetlen közterület sem viselheti a huszadik századi diktatúrákra emlékeztető személyek, fogalmak, illetve események neveit.
http://www.magyarhirlap.hu/belfold/torveny_tiltja_az_onkenyuralmi_utcan…

A Fidesz megtört a KDNP nyomása alatt?
A Fidesz és a KDNP a héten többször is egyeztetett az új országgyűlési törvényjavaslatról - amelynek zárószavazását a tervek szerint hétfőn tartják -, mert a kereszténydemokraták több passzusát is kifogásolták az előterjesztésnek. Rubovszky György, a KDNP frakcióvezető-helyettese korábban az MTI-nek elmondta, egyebek mellett azt szeretnék, hogy ne legyen főfoglalkozás a képviselőség, továbbá azt, hogy a javadalmazási passzusok csak 2014-ben lépjenek hatályba.
http://www.stop.hu/belfold/a-fidesz-megtort-a-kdnp-nyomasa-alatt/102624…

Letöri a Fidesz a KDNP ellenállását
Budapest — Piszkos ­anyagiak vernek éket a Fidesz és a KDNP közé. Eddig súrlódások nélkül ­működött együtt a két kormánypárt, most azonban saját magukat érintő egzisztenciális kérdésekben nem értenek egyet, amely ma egy fontos kétharmados törvényjavaslat megszavazását is veszélyezteti.
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/letori-a-fidesz-a-kdnp-ellenallasat-…

Ellentét a kormányoldalon? Ezzel még a KDNP-sek sem értettek egyet
Az új országgyűlési törvényjavaslatról döntenek, majd az állambiztonsági múlt feltárásáról
A parlament jövő heti kétnapos ülésének első felében dönthet az új országgyűlési törvényjavaslatról, amely - zárószavazás előtti formájában - egyebek mellet őrséget állítana fel az ülésterem rendjének biztosítására, továbbá kimondaná, hogy a képviselők a következő ciklustól parlamenti munkájukon kívül nem folytathatnak más keresőfoglalkozást. A Ház kedden az LMP kezdeményezésére ötórás vitát tarthat az állambiztonsági múlt feltárásáról.
http://hetivalasz.hu/itthon/rogzitene-a-szabalyokat-48077

Rubovszky: örülök Áder János jelölésének
A KDNP frakcióvezető-helyettese elmondta: régóta ismeri az egykori Fidesz-alapítót, házelnöksége idején többször utazott vele, és sokszor horgásztak is együtt.
http://atv.hu/cikk/20120413_rubovszky_gyorgy?source=hirkereso

Szembement a budapesti KDNP elnök a párt egészével
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) hivatalos álláspontjával szemben belső vita kezdeményezhető, de kifelé ellentétes nyilatkozatot nem tehet sem tag, sem szervezet - ezt az állásfoglalást tette közzé a KDNP pártügyésze csütörtökön.
http://nagyvaros.hu/Szembement_a_budapest_KDNP_elnok_a_part_egeszevel

Tabajdi, Göncz, Gurmai: a pedagógusok, az orvosok, a szociális- és egészségügyi dolgozók védelmében lépünk fel
Budapest, 2012. április 13., péntek (OS) - Brüsszel, 2012. április 11. - A Fidesz és a KDNP nem érti a helyzetet.
Nem engedhető meg, hogy az egyházi fenntartású intézményekben alkalmazott pedagógusok, orvosok, szociális- és egészségügyi dolgozók állása veszélybe kerüljön.  
http://os.mti.hu/hirek/74719/tabajdi_goncz_gurmai_a_pedagogusok_az_orvo…

Reagálás Pálffy István közleményére
Az egyházügyi törvény jelenlegi formájában azzal fenyeget, hogy az egyházi kezelésben álló vagy az államtól az egyházakhoz kerülő intézményekben tanárok, orvosok és ápolók tömegesen veszíthetik el állásukat, ha nézeteik nem felelnek meg az intézményfenntartó ízlésének – reagált Tabajdi Csaba, Göncz Kinga és Gurmai Zita pénteken Pálffy István KDNP-s országgyűlési képviselő előző napi közleményére.
http://www.echotv.hu/eu/reagalas_palffy_istvan_kozlemenyere_.html

Viktor, rúgjatok csak bele Magyarországba!
Mi a köztársasági elnök szerepe? Hogyan lehet porig alázni Magyarország lakosait? Maradt-e egy csöppnyi jóérzés is a FIDESZ vezetőiben?  Áder vagy Kövér lesz az köztársasági elnök? Sok kérdés, ráadásul szomorú kérdések. Azonban az utolsó talán nem is olyan nehéz megválaszolni, a találgatások e két névre szűkültek. Időnként hallani néhány halk hangot, legutóbb például néhány fővárosi KDNP-s mondott más nevet, de összességében nagyon úgy tűnik, hogy a már említett két személyen kívül senki nem jöhet szóba a tisztség betöltése szempontjából. VÉLEMÉNY
http://azamerikaifiu.blog.hu/2012/04/13/viktor_rugjatok_bele_magyarorsz…

Az EP-ből a Sándor palotába
Némi meglepetésre Áder Jánost nevezi meg ma a Fidesz-KDNP képviselői előtt Orbán Viktor államfő-jelöltként. Korábban úgy tűnt, a még 2009-ben az Európai Parlamentbe távozott politikus kiszorult a magyar belpolitikából, most viszont mint a legfontosabb közjogi méltóság térhet vissza. Ma dönt a Ház az országgyűlési törvényről; a Fidesz engedett a KDNP-nek, így várhatóan csak a következő ciklusban lépnek hatályba a parlamenti képviselőkre vonatkozó új javadalmazási szabályok.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=540597

Még lehet pályázni az Erzsébet-program nyári táboraira
Még egy hónapig pályázhatnak az Erzsébet-tábor nyári programjaira az általános iskolák, valamint a családsegítő és gyermekvédelmi ellátást biztosító különböző intézmények, köztük a nevelőszülői hálózatok. (…)Az egymilliárd forintos keretű nyári táborozási pályázat kiírását a szociális államtitkár jelentette be két hete. Soltész Miklós akkor arról adott tájékoztatást, hogy a tárca öt kategóriában ír ki nyaralási pályázatot, a már megjelent első három után várhatóan április második felében ismertetik a további kettőt.
http://www.magyarhirlap.hu/index.php?akt_menu=16&hir_id=248725&r_id=5

„Sztrájkbizottságot" alapítottak a háziorvosok
„Sztrájkbizottságot" alapított szombaton több, az alapellátásban dolgozók érdekeit képviselő szervezet a háziorvosok anyagi helyzetének mielőbb rendezéséért és a bértárgyalások megkezdéséért. Az egészségügyi államtitkárság meglepetéssel fogadta az „ultimátumot", mivel Szócska Miklós egészségügyi államtitkár már tárgyalásra hívta a háziorvosokat.
http://www.hrportal.hu/c/sztrajkbizottsagot-alapitottak-a-haziorvosok-2…

Irigyelt ország lett Magyarország
Magyarország „irigylésre méltóan" halad az egészségügyi rendszer újjászervezésével - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár pénteken az MTI-nek, útban hazafelé a visegrádi négyek, valamint Ausztria egészségügyi kormányzati vezetőinek találkozójáról.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=540429

A Versus vendége Pálffy István
Mivel foglalkozhat egy képviselő? Kik azok a többszörösen visszaeső hazaárulók? Van-e elnökjelöltje a KDNP-nek? A Versus vendége Pálffy István KDNP-s országgyűlési képviselő.
http://mno.hu/versus/a-versus-vendege-palffy-istvan-1068662

Ki a hazaáruló?
Budapest – Pálffy István szerint az MSZP európai parlamenti képviselői „többszörösen visszaeső hazaárulók”. Az MSZP visszautasítja a vádakat, szerinte a képviselői a magyar demokráciát védik.
http://civishir.hu/kozelet/ki-a-hazaarulo/0413122615

Miért tegezte D. Tóth Kriszta Törőcsik Marit?
Nyilvánvalóan azért, mert a Nemzeti Színésze felajánlotta neki a tegező viszonyt. Mégis furcsának és idegennek tetszett, amikor a DTK-show műsorvezetője tegeződve beszélgetett Törőcsik Marival. Rónai Egon ugyanakkor a tegezés és a magázás keveredésével kínlódott beszélgetőpartnerével, Pálffy Istvánnal.
http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=66635

Rétvári: Magyarország csatlakozik a nyílt kormányzásról szóló nyilatkozathoz
Magyarország a kormány döntése értelmében csatlakozik a nyílt kormányzásról szóló nemzetközi nyilatkozathoz - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára vasárnap az MTI-nek. A program célja az átlátható, hatékony és ellenőrizhető kormányzás megteremtése.
http://www.kormany.hu/hu/kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszterium/parl…

Rétvári: a járásokkal az állam lába leér a földre
A jelenlegi állás szerint nyolcvanegy eddigi államigazgatási feladat a települések jegyzőinél marad, nyolcvan pedig várhatóan átkerül a járási hivatalokhoz — jelentette be Rétvári Bence pénteken Békéscsabán, a megyei kormányhivatal által szervezett jegyzői értekezleten, amelyről a Békés Megyei Hírlap számolt be.
http://www.orientpress.hu/97729/RSS

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!