Sajtószemle – Semjén Zsolt: Két pogány közt a kormányerő

kdnp.hu

Semjén Zsolt: Két pogány közt a kormányerő

Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Mezőberényben tartott fórumot a kulturális központ nagytermében. Semjén Zsolt elmondta, a Gyurcsány-kormány tevékenysége miatt az államháztartási deficit 7,5 százalék körül mozgott, Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt akadt olyan év, amikor hét százalékkal csökkent a gazdaság, 240 ezer munkahely szűnt meg, s az állam szétesése fenyegetett. Mára a költségvetési deficit három százalék alatt van, négymillióan dolgoznak, új munkahelyek jöttek létre, elindult a gazdasági növekedés, konszolidáltuk az önkormányzatok adósságát – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes, aki úgy vélekedett, a Fidesz-KDNP koalíciónak két tűz, két pogány között kell dolgoznia. A minden más látszatkeltéssel ellentétben nem más, hanem Gyurcsány Ferenc által vezetett balliberális pártszövetség és a Jobbik között, középen állunk – fogalmazott.

http://www.beol.hu/bekes/kozelet/semjen-zsolt-ket-pogany-kozt-a-kormanyero-545605

Érdemi párbeszéd a kormánnyal

A Magyar Szakmai Kamarák Szövetségének (MSZKSZ) tagjai a választások után felálló új kormánytól érdemi párbeszédet várnak a szakmai, szakmapolitikai döntéshozatal előkészítése során. Rétvári Bence államtitkár a szövetség közgyűlésén hangsúlyozta: a kormány a párbeszédre alapozza a szakmai szervezetekkel való kapcsolatát.

http://mno.hu/gazdasag/erdemi-parbeszed-a-kormannyal-1218263

Soltész: családtámogatás és új bölcsődék segítik a nőket

Soltész Miklós államtitkár szegedi látogatásakor a Megyeházán ismertette a kormány családpolitikájának eredményeit 2010-től. A családok megerősítésére eddig 240 milliárdot költött a kormány, több gyerek születik, lassabban fogy a magyar.

http://szegedma.hu/hir/szeged/2014/03/soltesz-csaladtamogatas-es-uj-bolcsodek-segitik-a-noket.html

Soltész: 900 ezer családnak jutott az adókedvezményből

Több mint 1,1 millió dolgozó szülő, a gyermeket nevelők mintegy háromnegyede kapott a kormány által visszaállított családi adókedvezményből – jelentette ki az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára. Soltész Miklós kifejtette: a 2014-ben igénybe vehető mintegy 240 milliárd forint adókedvezmény hússzor több, mint amit 2010-ben a családok érvényesíteni tudtak. A politikus megjegyezte: a most lezáruló kormányzati ciklusban az egyik legfontosabb terület a családok helyzetének javítása volt. A cél az volt, hogy segítsék a gyermekvállalást, és a gyermekek felnevelését, támogatással és nem segélyezéssel.

http://www.dehir.hu/gazdasag/soltesz-900-ezer-csaladnak-jutott-az-adokedvezmenybol/2014/03/27/

Tapintható művészet az Agórában

Sokat tanulhatunk a fogyatékkal élőktől, ezt bizonyította a Guruló Tánccsoport és a Klúg Péter iskola Gondolatjel csoportjának fellépése is – fogalmazott Soltész Miklós szociálpolitikáért felelős államtitkár a tapintható tárlat megnyitóján Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agórában.

http://szegedma.hu/hir/szeged/2014/03/tapinthato-muveszet-az-agoraban-fotok.html

Új alapokra kellett helyezni az ágazatot

Nem a tétlenkedésről szólt az elmúlt négy év az egészségügyben, egy összeomlás szélén lévő, eladósodott ágazatot kellett új alapokra helyezni – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten, a III. kerületi Szent Margit Kórház CT-laborjának átadásán csütörtökön. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a korábbi kormányok „körzővel megrajzolt” ellátási szisztémája helyett az elmúlt négy évben a valódi és ésszerű betegutak figyelembevételével fejlesztették az ellátást. Úgy fogalmazott, a zűrzavar helyett a műhelymunka, a stratégiai gondolkodás kapott helyet.
 

http://mno.hu/belfold/uj-alapokra-kellett-helyezni-az-agazatot-1218274

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!