Sajtószemle - 2014-ben az egyetemes magyarság országgyűlése alakul meg

kdnp.hu

Több, a keresztény meggyőződés kinyilvánításának szabadsága ügyében is hozott ítéletét ismertette a strasbourgi emberi jogi bíróság kedden. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az alapvető emberi jogok győzelmét jelentik a strasbourgi emberi jogi bíróság friss állásfoglalásai.
http://www.evangelikus.hu/cikk/strasbourg-%C3%ADt%C3%A9leteket-hozott-kereszt%C3%A9ny-meggy%C5%91z%C5%91d%C3%A9s-kinyilv%C3%A1n%C3%ADt%C3%A1s%C3%A1nak-szabads%C3%A1ga-%C3%BCgy%C3%A9ben

Semjén: 2014-ben az egyetemes magyarság országgyűlése alakul meg

Máriapócs az ország lelki értelemben vett egyik központja, de egyben a világ legnagyobb görög katolikus kegyhelye is – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Hajdúdorogi Egyházmegye partnerségével indított magyar-román vallásturisztikai beruházás nyitórendezvényén kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.
http://nol.hu/belfold/semjen__2014-ben_az_egyetemes_magyarsag_orszaggyulese_alakul_meg_

Semjén Zsolt bemutatta az új Himnuszt a Parlamentben, amelyet minden iskolába CD-n juttanak el.
http://www.kiskegyed.hu/aktualis/kozugy/uj-himnusz-hivatalos-verzio-video-119796

A magyar honvédek hősiességére emlékeztek Vérteskozmánál. Semjén Zsolt elmondta, a magyar katonák a második világháborúban is bizonyították vitézségüket.
http://mno.hu/belfold/nem-akadt-csalad-amelyben-ne-gyaszoltak-volna-1132948

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke, Surján László EP-alelnök, Lena Birgitta Hjelm-Wallén korábbi svéd külügyminiszter, valamint Nane Maria Annan, Raoul Wallenberg unokahúga avatta fel kedd este az EP-ben azt az üléstermet, amely mostantól a magyar zsidók tízezreit megmentő svéd diplomata, Raoul Wallenberg nevét viseli.
http://kulfold.ma.hu/tart/cikk/b/0/158877/1/kulfold/Atadtak_a_Wallenbergrol_elnevezett_ulestermet_az_Europai_Parlamentben?place=srss

Jövő évtől minden 12 év alatti állami gondozásba kerülő gyermek családba kerül - erről Soltész Miklós szociális- és családügyért felelős államtitkár beszélt a minap. Ezzel együtt népszerűsítenék a nevelőszülői hivatást, hiszen kevesen vállalkoznak a nem mindennapi feladatra. Somogyban is szükség volna még több ilyen családra, hiszen egyre öregszik a megye nevelőszülői hálózata.
http://www.somogytv.hu/cikkek/89626

2014-től nem kerülhetnek nevelőotthonba 12 évesnél fiatalabbak - jelentette be Soltész Miklós családügyi államtitkár. A kormány így szeretné elérni, hogy a gyerekek családban nőjenek fel. A Hazafelé Nevelőszülői Hálózat vezetője szerint ennek a döntésnek akkor lesz eredménye, ha az állam pénzt ad a nevelőszülők képzésére. 2005 óta ugyanis egyetlen pályázatot sem írtak ki erre a célra.
http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-541684

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta a nemzet alapját jelentő család fontosságát, és fontosnak nevezte, hogy a vállalkozások figyelmet fordítsanak a munkavállalók, a családok helyzetére is.
http://noplaza.hu/hirek/2013/01/21/atadtak-a-csaladbarat-munkahely-elismereseket/

Hoffmann Rózsa-mém lett a Blues-akcióból

Elérte a végzet a Szegedet igencsak megosztó kezdeményezést, amely szerin Blues Café & 7-es Megálló pultoslányai meztelen szolgálnák ki a vendégeket, ha 100 ezren lájkolják a bejelentésről készült képet. Az interneten ugyanis már kering a kép Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral felturbózott változata.
http://szegedcafe.hu/2013/01/23/hoffmann-rozsa-mem-lett-a-blues-akciobol/

Vegyen krétát Hoffmann Rózsa!

Ha nincs kréta, vegyen a pedagógus - ilyesmit mondott a TV2 Mokka című reggeli műsorában az oktatási államtitkár. Tehát baj van a kréta körül, miközben a oktatásért felelős legmagasabb szintű kormánytag, azért azt is hozzábiggyesztette, hogy akik az iskolák körüli bizonytalanságról beszélnek azok:" abból az előfeltételezésből indulnak ki, hogy csukott szemmel mindjárt mindent a helyére lehet tenni."
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=616213#null

Egyetemi tanári kinevezéseket adtak át

Rektori megbízásokról és egyetemi tanári kinevezésekről szóló okiratokat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Maruzsa Zoltán felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár. Átvette egyetemi tanári kinevezését Dr. Vásárhelyi Barna, a SE Laboratóriumi Medicina Intézet igazgatója is.
http://semmelweis-egyetem.hu/hirek/2013/01/22/egyetemi-tanari-kinevezeseket-adtak-at/

Megállapodást írt alá a három pedagógus-szakszervezet alkotta sztrájkbizottsággal a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a tárca oktatási államtitkársága nevében Hoffmann Rózsa államtitkár kedden. Ez a sztrájkbizottság az egyezmény aláírásával megszűnt, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) eközben bejelentette, hogy újat alakított.
https://hirkozpont.magyarorszag.hu/hirek/bz_pedagogusok20130122.html

A WC-ben tegeződött össze Hoffmann Rózsával az MSZP-s politikus

Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja és oktatáspolitikusa az ATV Start című műsorának vendégeként azt is elárulta: Ron Werber – aki beszélni tanítja a szocialistákat – vele még sosem üvöltözött.
http://atv.hu/cikk/20130122_kunhalmi_agnes?source=hirkereso

Balog Zoltán és Hoffmann Rózsa nagy napja - Képekben

Az eddigi sztrájkbizottságot alkotó három másik szakszervezettel kedden megállapodást írt alá a kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a tárca oktatási államtitkársága nevében Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Budapesten.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=616231

Az egyik legfontosabb vezetői funkció az ellenőrzés, melynek célja az eredményesség javítása – mondta el dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a tanfelügyeleti rendszerrel kapcsolatban egy hétfői sajtótájékoztatón. Nyáron a tervek szerint 800-1000 szakértőt képeznek majd ki, hogy szeptembertől kezdetét vehesse a munka. Olyan szakértők végezhetik majd a külső ellenőrzést, akik évente minimum négy alkalommal teszik ugyanezt - tette hozzá dr. Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke. Nagyjából 150 ezer pedagógus ellenőrzése fog megtörténni öt éven belül.
http://www.edupress.hu/hirek/index.php?pid=egycikk&HirID=28459

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!