Sajtószemle - Az IKSZ üdvözli az agrárdiplomáciai sikert

kdnp.hu

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség üdvözli a Fidesz-KDNP-kormány agrárdiplomáciai sikerét, amelynek következtében az Európai Unió következő költségvetési időszakában a Magyarországnak járó agrártámogatások mértéke jelentősen megemelkedik.
http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/03/agrardiplomaciai-sikert-ert-el-magyarorszag.html

Az MSZP vasárnap bemutatott kampányfilmje miatt több médium tiltakozik, ahogyan a KDNP is. Az üggyel kapcsolatban a Magyar Hírlapnak nyilatkozó Grosics Gyula nevetségesnek ítélte a Puskás Ferencnét ért szocialista megjegyzéseket.
http://www.echotv.hu/index.php?akt_menu=16&r_id=&hir_id=315636

Az MSZP szerint az a KDNP támad hazugságot emlegetve az MSZP-re, amely a Fidesszel együtt többek közt egymillió új munkahelyet, vagy épp a magánnyugdíj-vagyon megvédését hazudta az embereknek és amely három éve azt hazudja, van mögötte társadalmi támogatás. Így reagált az ellenzéki párt közleményben kedden a kisebbik kormánypárt közleményére.
http://www.stop.hu/belfold/mszmp-ugyben-forduljanak-a-kormanyhoz/1128032/

Vadul hazugozza egymást az MSZP és a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint az MSZP kampányfilmjében szereplő újságok bemutatása elárulja, hogy a szocialisták még mindig nem hagytak fel a sajtó és a közvélemény manipulálásával.
http://nol.hu/belfold/kdnp__a_szocialistak_manipulaljak_a_kozvelemenyt

Az MSZP a kormány felsőoktatási intézkedéseit kritizálta, a Jobbik a szocialisták „hazaárulása” és Victor Ponta magyarországi látogatása elleni tüntetést jelentett be, a KDNP pedig a magzati életet védő és az örökbefogadást népszerűsítő kampánnyal kapcsolatban kifogásolta a szocialisták magatartását napirend előtti felszólalásában.
http://mandiner.hu/cikk/20130305_a_szocikat_ostoroztak_napirend_elott_a_parlamentben

Állítólag május végén új magyar párt alakul Szlovákiában. A neve Magyar Kereszténydemokrata Szövetség lesz.
http://kitekinto.hu/karpat-medence/2013/03/06/szlovakia__uj_magyar_part_alakul/

Nincs kötelező óraszám, mondta dr. Hoffmann Rózsa, aki a balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben a közoktatás megújulásáról tartott előadást.
http://zaol.hu/hirek/hoffmann-rozsa-jobb-lesz-a-normakovetes-1533143

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!