Sajtószemle - Az ötmilliós Magyarország már élhetetlen lenne

kdnp.hu

Vámosi-Nagy: kukába az evával

Az eva egy magyar tákolmány, mely elvtelen és helytelen adó, mely bizonyos szempontból visszaélésekre ad alkalmat és bonyolítja a rendszert – mondta az Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő a Klubárdiónak. Épp most zajlik az adótörvények vitája a parlamentben, ahol egy fideszes beadvány szerint megszüntetnék, egy KDNP-s szerint megemelnék az evát.
http://www.168ora.hu/landingpage/vamosi-nagy-kukaba-az-evaval-84944.html

Megváltozni vezényszóra

Blog. Valamilyen oknál fogva a Kereszténydemokrata Néppárt égető belső kényszert érez arra, hogy folyamatosan jobbnál-jobb ötletekkel álljon elő a magyar oktatásügy és a magyar családok megreformálásához. Jó, persze, igazából értjük az okokat, hiszen keresztényi szellemiség, a család és az oktatás fontossága, meg miegymás, leöntve a hazánkban eluralkodó liberális szellemiség elleni gyűlölettel, amely ellen minden eszközzel harcolni kell.
http://magyarcitrom.postr.hu/megvaltozni-vezenyszora

A Fidesz nem vállalta, hogy nem növeli a hiányt

Költségvetési felelősségi szerződést írt alá pénteken a Parlamentben az LMP és az MSZP. Az eredetileg ötpártira tervezett eseményen a Fidesz és a KDNP nem vett részt. A Jobbikot képviselő Hegedűs Tamás azt mondta, egyetértenek a megállapodással, de azt csak akkor szignálják, ha arra a kormánypártok is készek lesznek.
http://hvg.hu/gazdasag/20111028_koltsegvetesi_felelossegi_szerzodes#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_10_28

Összetartozunk tehát, mint tűz és víz

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter megnyitotta a „A magyarok nyomai Törökországban” című kiállítást a Török Nemzeti Napi Fogadás alkalmából - számolt be a kormányzati portál.
http://www.turizmusonline.hu/cikk/osszetartozunk_tehat__mint_tuz_es_viz

Újabb mongol ösztöndíjasok érkezhetnek Magyarországra

Magyarország és Mongólia közötti oktatási, tudományos és kulturális együttműködésről szóló, három évre kötött megállapodás szerint, amelyet Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) vezetője és Erdenechimeg Omboosuren, Mongólia budapesti nagykövete írt alá újabb mongol ösztöndíjasok érkezhetnek Magyarországra - közölte a tárca kultúráért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=174284

Felmentették a Nefmi helyettes államtitkárát

Távozik posztjáról a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Nyitrai Imre. A 2000 óta a területen dolgozó tisztségviselőt a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot (Nefmi) vezető Réthelyi Miklós javaslatára mentette fel a miniszterelnök.
http://www.origo.hu/itthon/20111028-felmentettek-a-nefmi-helyettes-allamtitkarat-nyitrai-imret.html

Réthelyi: az oktatás kulcsfontosságú a jövő szempontjából

Réthelyi Miklós a minőségi oktatást kulcsfontosságúnak tartja a jövőbeni fejlődés szempontjából, gazdasági, szociális és politikai téren egyaránt. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) vezetője a tárca tájékoztatása szerint erről az UNESCO általános konferenciáján beszélt pénteken Párizsban.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/10/28/19/Rethelyi_az_oktatas_kulcsfontossagu_a_jovo_szempontjabol.aspx

Udvarolni is tanít a Nemzeti Alaptanterv

Az államtitkárságon nem készült tízezres pedagógus-elbocsátást előrejelző anyag, de léteznek ilyen háttérszámítások. Hoffmann Rózsa a tervekről beszélt. Az iskolában minden olyan témát érinteni kell, ami a gyerekeket izgatja. És persze mi izgatja őket jobban, mint a jövőjük, a majdani párválasztás, a családi életük, a pénzügyi lehetőségek, az ország működése, a jogi lehetőségek, a környezetvédelem. Ezeket a témákat írják elő az iskoláknak a Nemzeti Alaptanterv keretében, hogy a 12 évig tartó köznevelés során beszéljék meg a gyerekekkel – jelentette ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/10/28/09/Hoffmann_udvarolni_is_tanit_a_NAT.aspx

Lesz-e honvédelmi óra a Waldorf-iskolákban?

Akár az alternatív iskolák végét is jelentheti a közoktatási törvény kormány által elfogadott tervezete, amelynek lényege a tantervek és a tankönyvek központosítása. A helyzet zavaros, a tervezetből például úgy tűnhet, hogy a tananyag mindenhol kötelezően ugyanaz lesz, az oktatási államtitkárság szerint viszont lehet majd felmentést kapni.
http://index.hu/belfold/2011/10/28/lesz-e_honvedelmi_ora_a_waldorf-iskolakban/

Hoffmann Rózsa: nem mondanak igazat a szakszervezetek

Hoffmann Rózsa szerint a szakszervezeti vezetők valótlan állításokkal borzolják a kedélyeket, mert nem igaz, hogy a szakma nem támogatja az új köznevelési törvényt; az oktatási államtitkár erről pénteken Veszprémben, sajtótájékoztatón beszélt
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/112355/1/belfold/Hoffmann_Rozsa_nem_mondanak_igazat_a_szakszervezetek?place=srss

Pedagógus szakszervezetek:Hoffmann Rózsa csúsztat és félretájékoztat

Két pedagógus-szakszervezet vezetői és egy tiltakozó felhívás megfogalmazói szerint az új köznevelési törvénynek koránt sincs elsöprő támogatottsága, az oktatási államtitkárság csúsztat és félretájékoztat ebben a kérdésben.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=486285#null

Kölcsönös hazugságvád, ingerült szakszervezetek

Hoffmann Rózsa szerint valótlan állításokkal borzolják a kedélyeket a szakszervezeti vezetők, mert nem igaz, hogy a szakma nem támogatja az új köznevelési törvényt. Az államtitkár tegnap hangsúlyozta: ötezer oldalnyi véleményt dolgoztak bele az anyagba, amely ennek nyomán sokat változott. A szakszervezetek szerint Hoffmann Rózsa nem mond igazat. Mendrey László, a PDSZ elnöke tegnap úgy fogalmazott, a tárca összekeveri a szakszervezetek döbbent csendjét a beleegyezéssel, „ami minimum csúsztatás”.
http://www.magyarhirlap.hu/belfold/kolcsonos_hazugsagvad_ingerult_szakszervezetek.html

Csúnyán lebukott Hoffmann Rózsa: titkos háttéranyag szivárgott ki

Kiszivárgott egy 40 oldalas háttéranyag, ami megmutatja, mit miért tesz az államtitkár.

Az FN24.hu megszerezte a köznevelési törvény titkos mellékletét, amelyből kiderül: Hoffmann Rózsa államtitkár szavaival ellentétben a jogszabály életbe lépésével több száz iskolát zárhatnak be, és több ezer tanár veszítheti el állását. A törvényre a kormány már rábólintott, az Országgyűlés még nem.
http://www.femina.hu/hirhatter/hoffmann_oktatas_tanarok_elbocsatas

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár Pápán járt

A pápai egyeztetés Szócska Miklós országjáró körútjának negyedik állomása volt. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára a megyei fenntartású egészségügyi intézmények vezetői, a megyei és a helyi önkormányzati vezetők, országgyűlési képviselők részvételével konzultációt tartott az ellátórendszer átalakításáról.
http://infopapa.hu/hir_olvas/permalink:szocska-miklos-egeszsegugyi-allamtitkar-papan-jart-2011-10-28-083931

Titkolják, mi lesz a kórházrendszerrel

Véget ér Szócska Miklós második „országjáró” körútja, lényegében még mindig titkos, hogy mit történik a kórházrendszerrel jövőre. Az egészségügyi államtitkár „érintettnek” csak a szakma egyes képviselőit tekinti, és amíg őket nem tájékoztatta, addig semmiféle konkrétumot nem árulnak el a rendszerreformról.
http://drinfo.hu/hirek/egeszsegpolitika/16286-Titkolják-mi-lesz-a-kórházrendszerrel

Papp: Szócska nem tudott jobb körülményeket ígérni

A 28000 orvosból csak 2%-ot érint az államtitkár által javasolt ösztöndíj – mondta a Magyar Rezidens Szövetség elnöke – de ez nem megoldás az orvostársadalom problémáira.
http://atv.hu/cikk/20111027_papp_magor?source=hirkereso

Orbánhoz fordulnak: az államtitkár kérjen bocsánatot!

Az Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) arra kéri Orbán Viktor miniszterelnököt, szólítsa fel Szócska Miklós egészségügyi államtitkárt: kérjen nyilvánosan bocsánatot a pszichiáterektől, és intézkedjen az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) újraindításáról.
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=953812

Szócska: egyértelmű térségi beosztás lesz az egészségügyben

Mindenki számára egyértelmű betegút- és térségi beosztás lesz az egészségügyben, az ehhez szükséges megállapodásokat a tervek szerint a jövő év április végéig aláírják, s május elsejével elindulhat az új rendszer - közölte Szócska Miklós egészségügyi államtitkár pénteken Budapesten.

Kétmilliárd a sérült gyermekek fejlesztésére

2011. október 28., péntek 13:28 A sérült gyermekek korai fejlesztésének infrastruktúráját és a hatékony módszerek integrálását, terjesztését kétmilliárd forinttal támogatja jövőre a Nemzeti Erőforrás Minisztérium európai uniós pályázatok keretében – jelentette be Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a csornai Arany János gyógypedagógiai iskola fennállásának 30. évfordulójáról megemlékező ünnepségen pénteken.
http://mno.hu/belfold/2-milliard-a-serult-gyermekek-fejlesztesere-901163

Minden erőnkre szükség van

2011. október 28., péntek 14:35 Minden erőnkre szükség van a nemzet újjáépítéséhez, amely az egyének, a kormányzat, az egyházak és a civil közösségek együttes feladata – mondta Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken Budapesten.
http://mno.hu/belfold/minden-erore-szukseg-van-901161

Megszólalt a szemtanú

Mint arról korábban a Somogy TV a helyszínen készült hangfelvétel alapján beszámolt, az MSZP-s Suchman Tamás az október 20-i helyi képviselőtestületi ülés előtt trágár szavakkal illette és inzultálta Hódos Árpád marcali kereszténydemokrata képviselőt. Akkori riportunk készítésekor – bár felajánlottuk - Suchman Tamás nem kívánt reagálni az eseményekre. Tegnap azonban ő maga kérte, hogy hadd mondja el mégis a véleményét. Nézőink figyelmét felhívjuk, hogy a köznyugalom megzavarására alkalmas kifejezések hangzanak el a riportban.
http://www.somogytv.hu/cikkek/80617

Gyurcsány az MSZP-ben ragadt – frissíteni kell a rendszert

Az én álláspontom egyértelmű, hat hónapig semmilyen körülmények között nem alakíthatnak frakciót a Demokratikus Koalíció politikusai – jelentette ki Rubovszky György, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke az m1 Ma reggel című műsorában.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/10/28/11/Gyurcsany_az_MSZP_ben_ragadt__frissiteni_kell_a.aspx

Visszavonná a tatai kézilabdások 50 milliós támogatását az önkormányzat

A tatai képviselő-testület visszavonja a Tatai Honvéd Atlétikai Clubnak (THAC) megítélt 50 millió forintos támogatást, ha az egyesület a hónap végéig nem teszi lehetővé, hogy az önkormányzat, mint a legnagyobb szponzor tisztújító közgyűlésen jelöltet állíthasson az egyesület élére - közölte az MTI-vel pénteken a polgármester. Michl József (KDNP) elmondta, akit megválaszt a szabályos közgyűlés, azzal írja alá a szerződést, és utaltatja a támogatást. "Ellenkező esetben a képviselő-testület novemberi ülésén visszavonja a megítélt összegről szóló határozatát, mivel a támogatott nem kéri azt" - jelentette ki a polgármester.
http://www.telesport.hu/Hirek/2011/10/28/17/Visszavonna_a_tatai_kezilabdasok_50_millios_tamogatasat_az.aspx

Ünnepi sírtakarítás

Kiskunfélegyháza díszpolgára, Haubner Károly sírját takarította ki a halottak napjára az Alsó Temetőben a KDNP helyi szervezete és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége.
http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i_12/i_21755/index.html

Harrach: az ötmilliós Magyarország már élhetetlen lenne

A népességfogyás veszélyeiről beszélt a Vasárnapi Újságban Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/10/30/10/Harrach_az_otmillios_Magyarorszag_mar_elhetlen_lenne.aspx

Szélsőséges cionista képviselőket fogad Semjén

Nemzetközi konferenciát tart Magyarországon az amerikai alapítású Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa (IIACF). Az eseményre Magyar Tudományos Akadémián kerül sor. A konferencia részvevőit – parlamenti képviselőket, szenátorokat valamint kormánytagokat többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Olaszországból, Hollandiából, Svédországból, Finnországból, Lengyelországból, Ausztriából, Uruguayból, Dél-Afrikából, Nagy-Britanniából, Szlovákiából, Ukrajnából és Izraelből – hétfőn a Parlament Vadásztermében hivatalos találkozó keretében fogadja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
http://barikad.hu/szelsoseges_cionista_kepviseloket_fogad_semjen-20111029

Semjén kezére játszik a Hit Gyülekezete

Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze a főszervezője az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa budapesti rendezvényének. A konferencia egyik szónokának meghívták Semjén Zsoltot. Vajon a Semjén antiszemita felszólalásaiból ismert Schwartz bácsi és Weisz néni mit szól ehhez? Semjén, aki az antiszemita Szent Ágoston nagy csodálója, fogadja is a résztvevőket hétfőn a Parlament Vadásztermében. Médiataámogató Németh Sándor televíziója, az “ellenzékinek” mondott ATV. A Hit Gyülekezete meghívta a liberális elit nagy részét is arra a konferenciára, amely elmossa a különbséget az Orbán-kormány és annak demokratikus ellenzéke között. A rendezvény olyan kormányt legitimál, amely megtűri egy náci színház alapítását Budapesten. Iványi Gábor és más tisztességes demokraták nem vesznek részt az Orbán-kormány mosdatásában. A szervezés jó példa arra, hogyan lehet jó célokat rosszul és haszonleső módon képviselni.
http://nepszava.com/2011/10/magyarorszag/semjen-kezere-jatszik-a-hit-gyulekezete-es-az-atv.html

Semjén fogadja az Izraelt támogató parlamenti képviselőket

Az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa (International Israel Allies Caucus Foundation – IIACF) 2011. október 29-31. között Budapesten tartja éves elnökségi konferenciáját. A közel húsz országból érkező parlamenti és európai parlamenti képviselők, szenátorok, valamint kormánytagok ennek keretében részt vesznek a budapesti Hit Parkban megrendezett Mindannyian Együtt Jeruzsálemért címet viselő zsidó-keresztény nagygyűlésen (október 30., 12:30, X ker. Gyömrői út 69. Hit Park), majd a Magyar Tudományos Akadémia épületében sor kerül az alapítvány elnökségi ülésére. A rendezvényt Lukács Tamás, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának kereszténydemokrata elnökének előadása nyitja meg.
http://www.168ora.hu/landingpage/semjen-fogadja-az-izraelt-tamogato-parlamenti-kepviseloket-85029.html

Működik az együtt-nem-működés

Vélemény. A Nemzeti Köznevelési Törvény sorsa megpecsételődött. A kormány október 25-én Hoffmann Rózsa törvényjavaslatát elfogadta. Nincs visszaút.
http://nol.hu/lap/forum/20111031-mukodik_az_egyutt-nem-mukodes

Szócska Miklós az egészségügy átalakításának kockázatairól - Lassú erózió

Túlélési gyakorlat. Így jellemezte a magyar egészségügy jelenlegi gazdasági helyzetét Szócska Miklós egészségügyi államtitkár országjáró körútjának egyik állomásán. Mint mondta, március végén már új fekvőbeteg-ellátó rendszer működik Magyarországon. Nincs több idő, addig kell megoldani minden egyeztetést, új szerződések megkötését. Az államtitkárral Barát József készített interjút, amelyből kiderül, hogy a versenyképtelen fizetések emelésére nincsen pénz.
http://www.168ora.hu/landingpage/egeszsegugy-gazdasag-szocska-miklos-fidesz-84938.html

Győri Petz-kórház: nemcsak az adósság, a pluszbevételek is az államhoz kerülnek

Szócska Miklós szerint hosszútávon biztosan megtérülő befektetés, hogy a kormány a kórházakat állami kézbe vonja, de hogy mennyibe kerül az egészségügyi intézmények átvétele, arról az államtitkár nem mondott konkrétumokat. A kórházak lejárt szállítói tartozásállománya 40 milliárd forint felett van, az összes adósság eléri a 120 milliárdot, a fenntartó megyei önkormányzatok egészségügyi intézményekből eredő adóssága pedig 20 milliárd forint - mondta Szócska Miklós. Ezeket az állam valamennyi fejlesztési célú hitellel együtt átveszi, és olyan rendszerszintű gazdálkodást vezet be, amelytől a kiadások csökkenését várja.
http://www.nyugathir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=9964:a-gyri-petz-korhaz-pluszbevetelei-is-az-allam-kezebe-keruelnek-mibl-foltozzak-a-hianyt&catid=46:videohir

„Jeruzsálem egyetlenegyszer sem szerepel a Koránban”

Vasárnap Budapesten tanácskozott az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa (IIACF). A résztvevők többsége hitet tett Izrael biztonsága, jogos önvédelme, valamint az Izrael fennhatósága alatt álló, feloszthatatlan Jeruzsálem mellett. „Ma az igazság tanyát ver” – ezt már Lukács Tamás, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottság kereszténydemokrata elnöke közölte előadásában. Mint mondta, soha eddig nem volt ennyire feszültséggel teli a közel-keleti helyet. Hangsúlyozta: a palesztinok azon folyamodványa, hogy az ENSZ-szel szeretnék elismertetni a palesztin államot, feszültséget kelt, ugyanakkor ez a feszültség termékeny lehet. Lukács szerint az igazságot csak az őszinte párbeszéddel lehet elérni. Közölte: jó volna, ha az Európai Unió egységen lépne föl az Izraellel kapcsolatos kérdésben. A kormánypárti politikus azt mondta: a magyar külpolitika elvi álláspontot foglal el a kérdésben: üdvözli a kvartett kezdeményezését, elkötelezett Izrael biztonsága mellett, de a palesztin államiság mellett is. Mint Lukács megjegyezte, a palesztin ENSZ-folyamodvány nem megoldás, hanem a feszültséget fogja növelni.
http://atv.hu/cikk/20111031_jeruzsalem_egyetlenegyszer_sem_szerepel_a_koranban

Külügyi jamboree Sopronban - Firtl: "Erős Európai Uniót kell képviselnünk!"

Vasárnap véget ért az Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége által megrendezett Külügyi Jamboree hétvége Sopronban. A péntektől vasárnapig tartó Győr-Moson-Sopron megyei rendezvény kerekasztal beszélgetéseinek keretein belül a soros elnökségünk eredményéről és Európában betöltött szerepünkről is hallhattak a résztvevők Surján László Európa Parlamenti képviselőtől. Firtl Mátyás Sopron és környéke országgyűlési képviselő kiemelte, hogy Magyarországnak egy erős Európai Uniót kellett képviselnie, és most pedig ki kell az EU mellett állnunk, hiszen a tagországok, így az EU is ugyanazokkal a súlyos gazdasági problémákkal küzd, mint Magyarország.
http://www.nyugathir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=9974:kueluegyi-jamboree-sopronban-firtl-qers-europai-uniot-kell-kepviselnuenkq&catid=37:sopron&Itemid=72

ÚJRA FELAVATTÁK TISZA ISTVÁN ÉS NÁVAY LAJOS EMLÉKTÁBLÁJÁT

Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn ünnepélyes keretek között avatta fel ismét Tisza István és Návay Lajos házelnökök emléktábláját. 93 évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolták meg Tisza István kormányfőt és házelnököt. A megemlékezésen mások mellett részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Boross Péter volt miniszterelnök, és a Tisza család képviselői is jelen voltak.
http://www.magyarhirlap.hu/index.php?akt_menu=16&hir_id=236692&r_id=5

Semjén Zsolttal egyeztettek az Izraelt támogató koalíció tagjai

Jeruzsálem Izrael örök és oszthatatlan fővárosa – deklarálta budapesti tanácskozásait követően az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa (IIACF). A szervezet képviselői hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel találkoztak az Országházban.
http://atv.hu/cikk/20111031_semjen_zsolttal_egyeztettek_az_izraelt_tamogato_koalicio_tagjai?source=hirkereso

Az időhúzás csak egy kommunikációs hadjáratnak nyújtana teret

Az oktatási államtitkár nem számít arra, hogy a parlamenti vitában koncepcionális változtatások történnének az új köznevelési törvényben. Hoffmann Rózsa ismertette: az iskoláknak délután négyig vagy ötig gondoskodniuk kell majd a gyerekek foglalkoztatásáról. Az intézményeknél a fenntartóváltásra 2012 szeptemberétől lesz lehetőség, az állam öt év alatt több száz milliárd forintot fektet a közoktatásba. Az államtitkár arról, hogy halasszák el a köznevelési törvény benyújtását, és folytatódjanak az egyeztetések jövő tavaszig, azt mondta: egy éve tartanak az egyeztetések a szakmai és társadalmi szervezetekkel, köztük a szakszervezetekkel is, a további időhúzás csak „a kommunikációs hadjáratnak” nyújtana teret, egyértelmű kormányellenes politikai érdeket szolgálna.
http://mno.hu/belfold/az-idohuzas-csak-egy-kommunikacios-hadjaratnak-nyujtana-teret-941196

Átverés a pedagógus életpálya-modell

Egy pedagógus kiszámolta, hogy ha ugyanúgy marad a bérük 2008-ban, illetve utána megvan az inflációkövető béremelés, akkor bőven jobban járnak, mint Hoffmann Rózsáék koncepciójával.
http://www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=955294

Elhalasztanák a köznevelési törvény vitáját szakmai szervezetek

Szakmai szervezetek nyilatkozatukban arra kérik a magyar Országgyűlést, hogy a halassza el a köznevelési törvény tervezetének vitáját. A szervezetek azt kérik, hogy a parlament addig ne tárgyalja a tervezetet, amíg a kormány nem teljesíti a köznevelési törvény tervezetében lévő, tartalmi szabályozásra előírt jogszabályi kötelezettségeit (NAT, kerettantervek, érettségi követelmények), illetve amíg a nem biztosít garanciát arra, hogy a törvényben előírt feladatok többletköltségeinek fedezetét képes előteremteni, illetve a jelenlegi közoktatási feladatellátás kieső önkormányzati forrásait (átlagosan a költségek harmadát, felét) is tudja fedezni. A nyilatkozatot a Magyar Szakképzési Társaság, a Magyar Pedagógiai Társaság, a Magyartanárok Egyesülete, az ESHA Hungary, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, a Kollégiumi Szövetség, a Comenius Műhely Közhasznú Egyesület, az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete, Domokos Zsuzsa címzetes egyetemi vezető tanár, a Hungaro-Dalton Egyesület, a Lépésről Lépésre Országos Szakmai Egyesület és a Magyar Drámapedagógiai Társaság írta alá
http://hirszerzo.hu/hirek/2011/11/1/20111101_koznevelesi_torveny_vita#rss

A magzatvíz és a KDNP

Vélemény. Vajon ha egyszer idő előtt elfolyik magzatvíz, mire jut az udvarlás, a szerelem, a hűség oktatásával a KDNP? Merthogy a kereszténydemokrata párt azzal igyekszik végre észre vétetni magát, hogy párkapcsolati ismereteket is belesimítana az új nemzeti alaptantervbe. Elkéstek. Nálunk a nyolcadikos fiúk húsz, a lányok hét százaléka már szexel, őket nem a KDNP hozza izgalomba.
http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=59491

Ez is bizonyítja a jó viszonyt

Magyarország üdvözli az ukrán bíróság közelmúltban hozott ítéletét, amelyben bűnösnek mondta ki a vereckei honfoglalási emlékművet idén februárban megrongálókat – mondta Semjén Zsolt kedden. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes felidézte, hogy korábban személyesen szorgalmazta az atrocitás kivizsgálását és megnyugtató rendezését. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese emellett az állampolgársági ügyekben tapasztalt titkosszolgálati eljárások miatt is kérte az ukrán kormány fellépését, s a hatóságok határozott lépései nyomán megszűnt az ottani magyarok zaklatása. „Mindez bizonyítja jó kapcsolatainkat és viszonyunkat az ukrán vezetéssel” – fogalmazott Semjén Zsolt.
http://mno.hu/belfold/ez-is-bizonyitja-a-jo-viszonyt-941228

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!