Sajtószemle - Családi csődvédelemre lenne szükség

kdnp.hu

A Fidesz-KDNP továbbra is magabiztosan őrzi előnyét azokon a 10 ezer főnél népesebb településeken, ahol időközi önkormányzati választásokat tartottak 2012 első félévében. Az erőviszonyok "befagytak", de a független jelöltek mindenképpen javítottak korábbi pozíciójukon.
http://mno.hu/belfold/csak-a-fidesz-tavol-az-mszp-kuszob-alatt-az-lmp-1087499

Huszonöt százalékra zuhan az eva?

Ajánlat, amelynek nem lehet ellenállni

 „Ellenállhatatlan, kitűnő ajánlatot” tett a Fidesz-KDNP-frakció a kormányt képviselő gazdasági miniszternek – erről maga Matolcsy György számolt be a két kormánypárti frakcióvezetővel, Rogán Antallal és Harrach Péterrel közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
http://www.elelmiszer.hu/cikk/huszonot_szazalekra_zuhan_az_eva

KDNP: a romák helyzete gazdasági, társadalmi és politikai kockázatot jelent

A roma migránsok kritikus európai helyzetére hívta fel a figyelmet, és a csoportos kitoloncolás ellen emelt szót az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése, amely pénteken fejezte be ötnapos strasbourgi nyári ülésszakát.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=565070#null

Keményen visszaszólt Hugh Grantnek a KDNP-s politikus

A kormány és egy KDNP-s politikus is reagált a brit színész bírálataira. Pálffy az Igazából szerelem című filmet idézte.
http://atv.hu/cikk/20120629_kemenyen_visszaszolt_hugh_grantnek_a_kdnp_s_politikus?source=hirkereso

Családi csődvédelem bevezetését javasolja a Kereszténydemokrata Néppárt. Harrach Péter, a párt frakcióvezetője szerint a családi csődvédelem azoknak jelenthetne segítséget, akik nem tudják fizetni törlesztőrészleteiket, de egy úgynevezett vagyongondnok segítségével még megelőzhető, hogy elveszítsék a lakásukat, és teljesen ellehetetlenüljenek.
http://nol.hu/lap/allaspont/20120702-csod

Mind az európaiság, mind a kereszténység, mind a magyarság szempontjából példaértékű ma is Szent László, aki a legeurópaibb és legmagyarabb király volt - mondta Semjén Zsolt szombaton Somogyváron.
http://www.stop.hu/belfold/semjen-szent-laszlo-a-legeuropaibb-es-legmagyarabb-kiraly-volt/1059263/

Felavatta gróf Nádasdy Ferenc, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) alapítója mellszobrát pénteken Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az OMVV elnöke és Nádasdy Borbála, a gróf dédunokája a Budakeszi Erdészet szoborparkjában.
http://kultura.hu/main.php?folderID=911&ctag=articlelist&iid=1&articleID=328054

A kormány számára az egyik legnehezebb feladat az volt, amikor belenyúlt a rokkantsági rendszerbe, hogy felülvizsgálja és átalakítsa – mondta sajtótájékoztatóján Soltész Miklós Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős államtitkár szombaton.
http://mno.hu/belfold/nagyon-erzekeny-temaba-nyult-bele-a-kormany-1087744

Soltész Miklós államtitkár Azad Rahimov azerbajdzsáni ifjúsági- és sportminiszter meghívására érkezett az azerbajdzsáni fővárosba, a Bakuban megrendezett Nagy Selyemútról elnevezett Első Nemzetközi Ifjúsági Kongresszus és Fesztiválra.
http://os.mti.hu/hirek/76220/magyar_delegacio_a_bakui_nagy_selyemutrol_elnevezett_elso_nemzetkozi_ifjusagi_kongresszuson_es_fesztivalon

Közel kétezer ember képzése és ötezer fő maximum öt hónapos, 100 százalékos bérköltség-támogatása valósulhat meg abból a 11,7 milliárd forintból, amelyet a kormány a fogyatékossággal élők és megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához és rehabilitációjához nyújt - jelentette be Soltész Miklós szombaton Budapesten.
http://www.tozsdeforum.hu/gazdasag/soltesz_11_7_milliard_a_megvaltozott_munkakepesseguek_foglakoztatasara

A július elsejével induló új egészségügyi rendszer bevezetése az egészségügyi államtitkár szerint nem okoz átmenti ellátási zavarokat sem. Szócska Miklós pénteken azt mondta, ha orvos vagy más ellátó mégis elakadna, akkor megerősített telefonos diszpécserszolgálat segít eligazodni számukra, hogy melyik intézménybe kell vinni a beteget.
http://nol.hu/belfold/20120630-szocska_nincs_ok_aggodalomra

Bővíti a chipsadó alá eső termékek körét a kormány – erősítette meg a Hír Televíziónak Szócska Miklós egészségügyi államtitkár. Részleteket egyelőre nem tudni, korábbi sajtóhírek szerint a margarinokra, az étrend-kiegészítőkre, illetve adalékanyagokra is kivetnék a közterhet. A kormány az ebből befolyó bevételből és a jövedéki adó emeléséből rendezné az egészségügyi dolgozók bérét.
http://mno.hu/ahirtvhirei/ujabb-termekekre-vethetik-ki-a-chipsadot-video-1087771

Rétvári szerint rendben van a családvédelmi törvény családdefiníciója

A polgári törvénykönyv őszi vitájakor rendezhető lesz az a passzus, amelyet a családvédelmi törvényben az Alkotmánybíróság kifogásolt – mondta Rétvári Bence szombaton az MTI-nek.
http://atv.hu/cikk/20120630_retvari_szerint_rendben_van_a_csaladvedelmi_torveny_csaladdefinicioja?source=hirkereso

Van még esély a kormányzat szerint az ír gázoló ügyének továbbvitelére

Sok múlik még az ír bíróságokon, valamint az ír-magyar-uniós kormányzati egyeztetéseken is a leányfalui gázoló ügyének további alakulása szempontjából - mondta Rétvári Bence.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/06/29/10/Van_meg_esely_a_kormanyzat_szerint_tovabbvinni_az.aspx?source=hirkereso

A kormány egyértelművé tette a szándékát, segíteni akar abban a fiataloknak, hogy minél többen bejussanak a felsőoktatásba – mondta a Magyar Hírlapnak Hoffmann Rózsa. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára szerint a felsőoktatás olyan terep, ahol eredményt elérni, sikeressé válni, életkarriert építeni csak komoly munkával lehet.
http://www.orientpress.hu/101049/RSS

Tisztelt Hoffmann Rózsa!

Mint a nemzeti okosság intézményes ügyeinek legilletékesebbjéhez fordulok Önhöz, hogy segítsen, vagy jelöljön ki még illetékesebbet, aki segíteni tud. Szeretném unokáimat megismertetni Tormay Cécile munkásságával, és kissé zavarban vagyok az esztétikai minősítéssel. Hogy felelősségteljes munkáját segítsem, nem maradok az általánosságoknál, itt van rögtön néhány konkrét példa, amelynél Mikszáthon, Móriczon, Illyésen, Déryn, Esterházyn és Nádason pallérozott ízlésem csődöt mondott.
http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=147449:megvonaglott-a-szivem&catid=71:a-napi-apro&Itemid=109

Hoffmann: a pótfelvételik során lehet még korrigálni

Bővült az állami ösztöndíjas felsőoktatási helyek száma, a várhatóan betöltetlenül maradó részösztöndíjas képzési helyeket konvertált a kormány teljes állami finanszírozási helyekké.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/07/02/07/Hoffmann_a_potfelvetelik_soran_lehet_meg_korrigalni.aspx?source=hirkereso

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!