Sajtószemle - Egyházakat vizsgáló bizottság

kdnp.hu

Egyházügyi törvény
A nemrég hatályba lépett egyházügyi törvénnyel az egyházi státusznak méltósága és társadalmi, történelmi súlya lett, mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Lukács Tamás, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil-és vallásügyi bizottságának KDNP-s elnöke. A hatályba lépett törvény alapján az egyesületi szinten működő egyházak részére nemcsak egyéni, hanem közösségi szinten is biztosított a vallásszabadság az egyesületi jog alapján, hangsúlyozta Lukács Tamás.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/01/15/07/Lukacs_Tamas_az_egyhazi_status…

Schmitt Pál doktori disszertációja
Az atv.hu kormánypárti képviselőket kérdezett meg a plágium gyanúról.
Dr. Lanczendorfer Erzsébet (KDNP): én azt hiszem el, amit a Köztársasági Elnöki Hivatal nyilatkozott.
Lukács Tamás (KDNP): Ezzel a kérdéssel összesen három embernek kell foglalkoznia: Schmittnek és a két bírálójának. Az első kérdés, hogy fölmerül-e a dolgozatot summa cum laudéval honoráló két bíráló felelőssége, hiszen 1992-ben nem ismerték föl az öt évvel korábbi Georgijev-tanulmányt. Nem rendelkeztek ennyi szakismerettel? A tényállás tisztázása szempontjából először azt kellene tisztázni, hogy egy láb- és végjegyzet-hiányos dolgozatot hogyan fogadhattak el.
http://atv.hu/cikk/20120112_a_katyusak_elertek_schmitt_palt_is_kormanyp…

Egyházakat vizsgáló bizottság
Ki hitte volna? Alig jelentették be, hogy az egyházi státuszra igényt tartó vallási közösségek vizsgálatára bizottságot alakított a Magyar Tudományos Akadémia, máris változik a tagok névsora. Lukács Tamás, a parlament vallásügyi bizottságának KDNP-s elnöke hétfőn közölte, hogy az akadémiai testületnek Hámori József a vezetője, tagjai pedig: Balogh Margit történész, Gaál Botond, a debreceni református egyetem tanára, Hamza Gábor jogtudós, Szuromi Szabolcs Anzelm kánonjogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, Sólyom Jenő akadémikus és Tóth Ágnes történész.
http://nol.hu/belfold/20120114-egyhazakat_vizsgalo_bizottsag

Hitélet: bárki kompetens?
Lukács Tamás, az Országgyűlés vallásügyi bizottsága KDNP-s elnökének állításaival szemben nem történt előzetes vizsgálat az igazságügyi minisztériumban a bizottságának megküldött listán szereplő egyházak esetében - tudtuk meg a tárca sajtóosztályától. A lista azon 82 felekezet nevét tartalmazta, amelyek a tárca szerint tavaly december 20.-ig kérték egyházzá nyilvánításukat. Lukács Tamás azonban szerdán azt közölte lapunkkal, hogy a minisztériumtól ő olyan listát kapott, amelyen már előzetesen megjelölték, mely felekezetek felelnek meg az "alaki követelményeknek", például a húszéves magyarországi működés feltételének (a listán most Lukács szerint 37, az MTA szerint 32 kérelmező szerepel). A teljes listát lényegében két ember szűrte meg, mégpedig a parlamenti bizottság elnöke és egyik alelnöke, Lukács Tamás illetve a fideszes Gulyás Gergely.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=510314

Megkezdi az MTA az egyházak vizsgálatát
Ma ülésezik először a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, Pálinkás József által kijelölt tanácsadó testület, amely azt vizsgálja, hogy a tavaly december 20.-ig egyházzá nyilvánításukat kérelmező felekezetek közül melyek felelnek meg az egyházügyi törvény követelményeinek.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=510942

Fegyvertartás
Több könnyítést tartalmaz a vadászok és a sportlövők szempontjából a lőfegyverekről és a lőszerekről szóló 2004. évi törvény módosítására a parlamentnek tavaly decemberben benyújtott javaslat, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes - egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke - jegyez.
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/120026/1/belfold/Egyszerubbe_valhat_…

Teljes kudarcról beszél az ellenzék
Amiatt, hogy még nincs időpont az IMF-tárgyalások megkezdéséről az MSZP és az LMP szerint egyértelműen Orbán Viktor miniszterelnök és a kormánya a hibás. A Jobbik újratárgyalná az államadóság fizetésének ütemezését. A KDNP ugyanakkor kitart a kormány gazdaságpolitikája mellett. Harrach Péter az Echo Tv-vel azt közölte, hogy a legfontosabb a hiány csökkentése, az államadósság mértékének a csökkentése.
http://www.echotv.hu/?akt_menu=16&r_id=29&hir_id=272765

A szuverenitás maszlaga
(vélemény) Hogyan lehetne komolyan venni a dacosan hőbörgő tiltakozásokat az Európai Unió, az Egyesült Államok, no meg az elvetemült világsajtó Magyarországot ért "támadásaival" szemben? (…) Míg például Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a hazai ellenzék aknamunkájának tudja be az ország ellen folytatott nemzetközi médiaoffenzívát, addig Martonyi János bizonyára diplomatikusabbnak véli azt mondani, hogy a konkrét kifogások helyett felszított politikai hisztériát a kormány visszautasítja, Szájer József szakértő szeme pedig a "magyar jog nem ismeretében" látja az egyöntetű kritika okát. Mindebből persze semmi sem igaz, és ezt ők is jól tudják.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=510234

Fohász
(vélemény) Dehogy vitatkoznék azokkal a kollégáimmal, akik gúnyolódnak a Csepelről útjára indult "fohász mozgalmon". Igazuk van, hiszen napjaink forgandósága igazolja, elérkezik az idő, amikor már az ima sem segít. De egyúttal óvatosabb is lennék az ítélettel. Több okból is. A legelső, hogy indokolt a nevetség, ugyanakkor sokkal komolyabbról van szó. Nem csak kacagtató az az állapot, amelybe beszállt a köztársasági elnök hitvese is, szánalmas. (…) Szánalmas azért is, mert a fohász alakulat ihletője a szánalomból és cinikus számításból a parlamentbe csempészett testvérpárt, a KDNP, amelyhez hasonlóan bigott társaság kevés lelhető az európai kereszténydemokrata együttesben.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=509841

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!