Sajtószemle - Félreértik, vagy szándékosan félremagyarázzák a KDNP javaslatát

kdnp.hu

A Magyarországról Németországban kialakult negatív kép enyhítését célzó és a közvetlen kommunikációt erősítő eszmecserét kezdeményez a magyar fél a magyar és a német parlament külügyi bizottsága, illetve a Fidesz-KDNP-frakció és a német CDU-CSU konzervatív pártszövetség képviselői között – mondta az MTI-nek Nagy Andor KDNP-s parlamenti képviselő pénteken Berlinben.
http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=175603

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint félreértés vagy félrevezető szándék állhat civil szervezetek pénteki közleménye mögött, amelyben a párt javaslatát teljesen alkalmatlannak nevezik az abortuszok számának csökkentésére. A kisebbik kormánypárt MTI-hez eljuttatott reagálásában kifejtette: Magyarországon a művi megszakítást az egészségbiztosító biztosítási alapon finanszírozza, ez megilleti az egészségügyi kockázatok – ideértve a súlyos lelki válságot vagy a bűncselekmény okozta traumát is – által fenyegetett nőket. A KDNP javaslata nem von el forrást, pusztán azt a gyakorlatot változtatná meg, hogy az Egészségbiztosítási Alap kasszájában erre külön nevesített összeg szerepeljen.
http://drinfo.hu/hirek/egeszsegpolitika/16565-Abortusz-f%E9lre%E9rt%E9s-vagy-f%E9lrevezet%F5-sz%E1nd%E9k-%E1llhat-a-civil-szervezetek-k%F6zlem%E9nye-m%F6g%F6tt

Lázár János szerint a fideszes és KDNP-s képviselők nem tudnak kifáradni, mert nem tudnak kifogyni, annyian vannak. Az MSZP-s Tóbiás József úgy véli, a kormánytöbbségnek változtatnia kell az országgyűlési munkarenden.
http://msn.mainap.hu/itthon/egymasra-mutogatnak-az-ejszakazas-miatt-a-kepviselok-5373/

Benyújtotta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a családok védelméről szóló sarkalatos törvényt az Országgyűlésnek pénteken, a javaslat szerint Magyarország mindenkori költségvetésének tervezésekor elsőbbséget élvez a családok támogatása, és a felelősségteljes párkapcsolatról, családi életről szóló ismeretek az alap és középfokú oktatásban egyaránt megjelennének.
http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/parlament-elott-csaladok-vedelmerol-szolo-sarkalatos-torveny-reszletes-szoveg

A parlament előtt a gyerekeket szófogadásra kötelező KDNP-s javaslat

A kétharmados törvényjavaslatban szerepel többek között az is, hogy a család alapja egy férfi és egy nő házassága, hogy a szülő köteles és jogosult arra, hogy kiskorú gyermekét családban gondozza, de az is, hogy a szülőnek figyelembe kell vennie gyermeke véleményét. Ha az Országgyűlés megszavazza a javaslatot, a törvény január 1-jén életbe lép.
http://www.origo.hu/itthon/20111202-benyujtotta-a-csaladjogi-torvenyjavaslatot-a-kdnp.html

Köznevelési törvény: sok mindenben nem ért egyet a Fidesz és a KDNP

A Fidesz frakcióvezetője sok belső konzultációra és belső vitára számít a keddi tárgyaláson.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/12/02/15/Koznevelesi_torveny_sok_mindenben_nem_ert_egyet_a.aspx?source=hirkereso

Tudom, persze, hogy a két derék kereszténydemokrata, Pálffy István és Sáringer-Kenyeres Tamás képviselői indítványában nem az abortusz tilalmát proponálja. Ez talán még szerintük is túlzás lenne bő fél évvel a fogadkozást követően, akkor, amikor az alaptörvény még hatályba sem lépett. Amit javasoltak, az pusztán a művi terhességmegszakítás gyakorlati ellehetetlenítése: ha a költségvetésből kikerül az ilyen műtétek elvégzésére szánt 400 millió forint, a kórházak kénytelenek lesznek a beavatkozást kérőknek kiszámlázni a műtét és a kórházi kezelés díját. Aki tud fizetni, kikaparják.
http://mandiner.hu/cikk/20111202_n_kosa_judit_a_kdnp_arulkodo_otlete

"A verésnél is rosszabb, ha nem szeretik a gyereket" - interjú Michl József képviselővel

Az Ady Endréről hazugságokat állító és a gyerekeket nem szerető tanárokat is száműzné az iskolából Michl József KDNP-s képviselő, aki csütörtökön benyújtott módosító indítványáról azt mondta az [origo]-nak: a fizikai bántalmazásánál is rosszabbul érinti a gyereket, ha lelkileg terrorizálják és nem szeretik őket.
http://www.origo.hu/itthon/20111202-interju-michl-jozsef-kdnps-kepviselovel-aki-a-lelki-terrort-is.html

Minden magyar, éljen akár Magyarországon, akár a határokon kívül, választó és választható lesz a jövőben - emelte ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki plenáris ülésén a Parlamentben.
http://www.magyarhirlap.hu/online/semjen_nincs_a_es_b_kategoriaju_allampolgar_.html

Debrecen – Lakat a titkok kertjén. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség debreceni szervezete az Amsterdam Shop csütörtöki bezárását fontos lépésként értékeli a magyar fiatalok drogfogyasztásának visszaszorítása érdekében.
http://civishir.hu/hajdu-bihari-hirek/a-kereszteny-fiatalok-udvozlik-a-8222drogbolt8221-bezarasat/1202190855

Elfogadta az Európai Parlament (EP) az Európai Unió (EU) jövő évi költségvetését. Surján László, az EP néppárti frakciójának képviselője szerint Magyarország számára legfontosabb sorok „mondhatni, érintetlenül maradtak", biztosított a mezőgazdasági politika működése.
http://www.agromonitor.hu/index.php/eu/40-eu/5552-a-magyarorszagnak-legfontosabb-kiadasi-tetelek-erintetlenek-a-joev-evi-unios-buedzseben

Szócska Miklós helyett Lázár János Fidesz-frakcióvezetőhöz fordulnak a rezidensek, mert az egészségügyi államtitkárral másfél év alatt nem tudtak megegyezni.

Hoffmann Rózsa helyett Pokorni Zoltán oktatási bizottsági elnököt és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert próbálja meggyőzni a hallgatói érdekképviselet, mert az oktatási államtitkárral – ezt az elmúlt másfél évben bőven bizonyította – nem bírnak szót érteni.
http://mszp.hu/hirek/tiszta_dilettantizmus_netto_hazugsag

Egyelőre kevéssé érzékelhető a magyar határszélen a szlovákiai orvoskrízis. Bár Szócska Miklós államtitkár megerősíttette a határ menti mentőszolgálatot és tizenhárom kórház sürgősségi ügyeletét, eddig mindössze egyetlen polgár jött át orvosi ellátásért – ő a váci kórházban kapott segítséget.
http://nol.hu/belfold/20111202-nem_jonnek_a_szlovakiai_betegek

Hoffmann-krach a felsőoktatásban is

Sok száz lényegi ponton változtathatják meg a Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nevével fémjelzett, ám Orbán Viktor személyes jóváhagyását élvező oktatási törvénytervezeteket.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=497341

Mendrey: a sztrájk benne van a levegőben

Bírósághoz fordul a 32. éve tanító PDSZ-elnök Hoffmann Rózsa hazugságnyilatkozata miatt. Jövő héten eldőlhet, kezdeményezi-e a szakszervezet a pedagógusok munkabeszüntetését. Villáminterjú Mendrey Lászlóval.
http://fn.hir24.hu/interju/2011/12/02/mendrey-a-sztrajk-benne-van-a-levegoben/~~fokusz

Háromszázhuszonöt módosító indítvány érkezett a felsőoktatási törvényhez, a legtöbbet a Fidesz terjesztette be. Ne legyen felvételi követelmény a nyelvvizsga, félévente rangsorolják újra a hallgatókat – egyebek mellett így változtatnának az elfogadás előtt álló jogszabályon. Hoppál Péter (Fidesz) törölné a tervezetből azt a korlátozást, amely szerint egyszerre csak öt helyre adható be felvételi jelentkezés. Kalmár Ferenc András (KDNP) mentorprogrammal segítené az elesetteket.
http://www.magyarhirlap.hu/belfold/atirnak_a_felsooktatasi_tervezetet.html

Benyújtotta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a családok védelméről szóló sarkalatos törvényt az Országgyűlésnek pénteken, a javaslat szerint Magyarország mindenkori költségvetésének tervezésekor elsőbbséget élvez a családok támogatása, és a felelősségteljes párkapcsolatról, családi életről szóló ismeretek az alap és középfokú oktatásban egyaránt megjelennének.
http://www.informed.hu/jog/?article_hid=163680

Semjén Zsoltot, a parlamentbe saját választók nélkül bejutott KDNP elnökét idézik (Erős mondat, november 11.): „Célunk az, hogy a vallásszabadság a legszélesebb mértékben megvalósuljon, beleértve az egyháznak azt a küldetését és jogát, hogy közéleti kérdésekben is tanítást adjon”.
http://nol.hu/lap/forum/20111205-szabadsag_es_vallasszabadsag

Erdélyi árváknak gyűjtöttek magyar diákok

Ez az akció azt mutatta, hogy a szeretet és a fény ott lakozik a gyerekek szívében – mondta el Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár vasárnap, azon az ünnepségen, ahol magyar diákok adományait adták át csíksomlyói árváknak.
http://www.kormany.hu/hu/hirek/erdelyi-arvaknak-gyujtottek-magyar-diakok

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!