Sajtószemle - Gyurcsányék a KDNP-től várnak segítséget

kdnp.hu

Tegnap a Schmitt Pál kisdoktori dolgozatát vizsgáló bizottság jelentésének publikálása után az egész ország ráugrott a jelentésre, és minden újság, minden blogoló, az összes párt a maga előítélete szerint értelmezte azt. (…)Az ellenzéki pártoknak ott volt a kész sajtótájékoztató, mely elítélte a vizsgálóbizottságot. A KDNP és a Fidesz meg hát mi mást tehetett, ha még az ellenzéki pártok is úgy látták, hogy a jelentés felmenti Schmitt Pált, akkor hát ők is ilyen értelemben nyilatkoztak.
http://piroslapok.blog.hu/2012/03/28/ne_igyunk_elore_a_medve_borere_avagy_hogyan_ertelmezte_felre_az_egesz_orszag_a_schmitt_bizottsag_jel

Dr. Gaal: dr. Károlyi tevékenysége káros volt Magyarország számára

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökhelyettese szerint Károlyi Népköztársasága teremtette meg az alapokat a bolsevista rémuralomhoz.
http://atv.hu/cikk/20120327_gaal_gergely?source=hirkereso

Levélben fordult a Demokratikus Koalíció levélben az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának elnökéhez azzal, hogy a testület fenntartja-e korábbi határozatát, amely alapján a DK-nak lehetősége van parlamenti frakciót alakítani. A párt nyílt levélben tette fel kérdéseit a kereszténydemokrata testületi elnöknek. (…)Végül elmondta, hogy az ügyben levelet írtak Salamon Lászlónak, akitől azt akarják megtudni, hogy az alkotmányügyi bizottság továbbra is fenntartja-e novemberi döntésének érvényességét.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=139926

Ezen a héten kerül megrendezésre az úgynevezett „Élet hét” az Európai Parlamentben, melynek keretében számos konferencia és meghallgatás zajlik párhuzamosan az élet fogalma köré csoportosulva. Az életet szeretjük, tiszteljük, s jogi, tudományos és társadalmi eszközökkel egyaránt védenünk kell felgyorsult világunkban, hiszen az élethez való jog a fogantatás pillanatától mindenkit megillető alapvető emberi jog. Ezen gondolatok szellemében tettek hitet a rendezvénysorozatot szervező európai parlamenti képviselők, köztük Surján László kereszténydemokrata politikus, országokon és pártszövetségeken átívelő összefogással – olvasható a közleményben.
http://mno.hu/eu/fel-kell-venni-a-kesztyut-ebben-a-harcban-1064064

2012 az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve. Ebből az alkalomból rendeztek konferenciát a Központi Statisztikai Hivatalban (KSH), ahol felszólalt Soltész Miklós szociális államtitkár és Asztalosné Zupcsán Erika szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium/szocialis-csaladi-es-ifjusagugyert-felelos-allamtitkarsag/hirek/minden-eletkornak-megvan-a-maga-szerepe

Egységes és költséghatékony lesz a közbeszerzés a kórházakban - közölte az egészségügyi államtitkár. Szócska Miklós elmondta: az új rendszer bevezetése után jelentős megtakarításokra számítanak.
http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-489514

Kazincbarcika, Budapest – Nem államosítják a barcikai kórházat, jelentette be Szitka Péter Szócska Miklós egészségügyi államtitkárral folytatott egyeztetés után.
http://www.mon.hu/%E2%80%9Enem-allamositjak-a-barcikai-korhazat%E2%80%9D/1942930?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+mon%2Forszagos+%28Magyar+Online+Orsz%C3%A1gos%29

Az oktatási államtitkárság tervei szerint az új Nemzeti alaptanterv (NAT) kerettanterveihez igazodó tankönyveket 2013. szeptember 1-jétől kaphatják meg a tanulók először az 1., az 5. és a 9. évfolyamokon, majd ezt követően felmenő rendszerben – jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár.
http://nol.hu/belfold/jovore_jonnek_az_uj_tankonyvek

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!