Sajtószemle - Hajdúszoboszlón lesz az évadnyitó frakcióülés

kdnp.hu

Az Országgyűlés még a nyári szünet előtt, július 12-én elfogadta az új egyházügyi törvényt. A törvényjavaslat benyújtását hosszú egyeztetési folyamat előzte meg, és a hírek arról szóltak, hogy az Alkotmányügyi Bizottság még az utolsó pillanatban jelentős módosításokat tett a törvényjavaslaton. Harrach Pétert, a KDNP frakcióvezetőjét az eredeti javaslatról és a módosítás utáni törvényről kérdeztük.
http://www.evangelikus.hu/lapszemle/harrach-peter-az-egyhazugyi-toervenyrol-nyilatkozott-a-magyar-kurirnak

Átírnák az utcanévtáblákat a komló kereszténydemokraták. A városban sok utca ugyanis még mindig az egykori kommunista vezetők nevét viseli. A hatvanas években megszokott volt, hogy Sallai Imréről vagy Fürst Sándorról neveztek el utcákat Komlón, de két évtizeddel a rendszerváltás után sem változtak az utcanevek, és ez elfogadhatatlan – véli a KDNP helyi szervezete. A párt éppen ezért közvélemény-kutatást indított, és ennek alapján tesz javaslatot az önkormányzatnak az utcák átnevezésére.
http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/tobb-utcat-atnevezne-a-kdnp-komlon-.html

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint az új egyházi törvénnyel olyan jogszabály született, amely egyszerre szolgálja a „bizniszegyházak” kiszűrését a rendszerből, és egy olyan demokratikus és nyitott mechanizmust, amellyel az egyház és állam teljes szétválasztása mellett adott a lehetőség minden vallási egyesület előtt, hogy megfeleljen a megszabott kritériumoknak és felkerüljön a jelenleg 14 tagú listára.
http://www.pecsma.hu/orszag/2011/07/17/kdnp-az-egyhazi-torveny-demokratikus-es-nyitott-mechanizmust-tesz-lehetove/

Semjén Zsolt arra számít, hogy a kormányzati ciklus végére meg fogja közelíteni a félmilliót az új magyar állampolgárok száma. Azt is kijelentette, amíg a KDNP és ő az Országgyűlés tagja, addig a szcientológia nem lesz egyház Magyarországon.
http://www.piacesprofit.hu/tarsadalom/belfold/semjen_felmillio_uj_allampolgarral_szamol.html?hk=1

Hajdúszoboszlón tartja szeptember 7-től 9-ig az őszi parlamenti ülésszak előtti, kihelyezett, "évadnyitó" frakcióülését a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportja.
http://www.eszaon.hu/index.php?page=hir&id=22028

Egyházügyi törvény, az első alkotmánybíró választás, Alkotmánybíróság szűkítése - néhány ügy, amiben a Fidesz látványosan semmibe vette a kerszténydemokratákat. A KDNP képviselő mégsem lázadoznak és fegyelmezetten megszavaztak mindent, amit eléjük tettek.
http://nol.hu/belfold/20110716-nincs__koalicios_drama___mert_a_kdnp_nem_kockaztat

Megtartotta alakuló ülését a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság. A tizenhat tagú testület hetente ülésezik és száznyolcvan napon belül jelentést készít az Országgyűlésnek. A bizottságban hat fideszes, három-három MSZP-s és jobbikos, két KDNP-s, illetve egy-egy LMP-s és független képviselő kapott helyet.http://www.agromonitor.hu/index.php/elelmiszer/37-elemiszer/3969-magalakult-es-hetente-uelesek-a-cukoripari-privatizaciot-vizsgalo-bizottsag

Kedves Vezetőnk és társai a egyszemélybe vetett hitben a héten újra faragták az egyháztörvényt, Semjén Pótviktor szerint hazavágták a bizniszegyházakat. Van is ebben valami, de nekem mégis erősen röhögnöm kell, ha Pótviktor bepárásodott tekintettel beszél bizniszegyházakról. Közben ő maga stafírungozta ki a legnagyobb bizniszegyházat.
http://varanus.blog.hu/2011/07/17/egyhaz_finanszirozas_borgiak_haboruja

Szívbemarkoló az a buzgalom, ahogy a rendszerváltás előtti egyházüldöző rendszert kiszolgáló politikai társaság büszke örökösei most az egyházakért aggódnak. Lendvai Ildikónak az egyházi törvény kapcsán felmerült rémképei szerencsére okafogyottak, hiszen olyan jogszabály született, amely egyszerre szolgálja a bizniszegyházak kiszűrését a rendszerből, s egy olyan demokratikus és nyitott mechanizmust, amellyel az egyház és állam teljes szétválasztása mellett adott a lehetőség minden vallási egyesület előtt, hogy megfeleljen a megszabott kritériumoknak és felkerüljön a jelenleg 14 tagú listára. - A Kereszténydemokrata Néppárt frakciójának közleménye.
http://os.mti.hu/hirek/69606/a_keresztenydemokrata_neppart_frakciojanak_kozlemenye

Megkérdeztük Szeverényi Jánost, a Magyar Evangéliumi Aliansz alelnökét arról, hogy szerinte milyen egyházak maradtak ki a törvényben található „tizennégyekből”. A több száz jelenleg bejegyzett egyházból csak példaként sorolt fel néhányat, amelyek biztosan létező és működő egyházak: a Magyarországi Metodista Egyház helyzete a legsúlyosabb, mind között az ő kimaradásuk talán a legérthetetlenebb.
http://www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/akiket-megalaztak-metodistak-punkosdiek-nazarenusok/2011-07-16/5150

Július 17. és 22. között Európa mintegy 20 országából kb. 300 keresztény fog találkozni Nyíregyházán azért, hogy mindennapi életünk reménységeiről és reménytelenségeiről gondolkodjék.
http://www.indexkelet.hu/rovatkeret.php?r=5&cikk=30490

A Habsburgok hagyományos temetkezési helyére, a bécsi Kapucinusok templomának kriptájába temették el a július 4-én elhunyt Habsburg Ottót. A Stephansdomban tartott gyászmisére mintegy ezer gyászoló látogatott el. A ceremónián magyar részről Semjén Zsolt vett részt.
http://mandiner.hu/cikk/20110717_eltemettek_becsben_habsburg_ottot

Semjén Zsolt megnyugtat mindenkit, aki a vallás szabad gyakorlásáért aggódik. Szerinte vallástalannak is lehet lenni, nem éri hátrány azokat, akik nem járnak rendszeresen templomba. Korábban már Szijjártó szóvivő is említette, hogy a magyar egyházi törvény megfelel az európai normáknak és az emberek akaratának. Ha Semjén nyugalomra int, az azt jelenti, hogy van ok az aggodalomra. Hajrá Magyarország, hajrá Halleluja!
http://nepszava.com/2011/07/magyarorszag/semjen-zsolt-mindenkit-megnyugtat.html

Biztosan nem nyerhet felvételt az államilag elismert egyházak közé a magyar szcientológiai közösség - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Péntek8 című műsorunkban. Bár az új egyházügyi törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a jogszabályból kimaradt vallási közösségek is felkerüljenek a 14 elfogadott egyház mellé, ha megfelelnek az előírt kritériumoknak, Semjén Zsolt szerint azonban a szcientológia nemzetbiztonsági okokból sem lehet elismert egyház Magyarországon.
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=388168

Pozitívnak ítéli a Széll Kálmán tervet, amely óriási lehetőség az országnak a kilábalásra – állítja a Magyar Hírlapnak adott interjújában Mikola István (Fidesz-KDNP) egykori egészségügyi miniszter, az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) nagykövete, aki jelenleg Párizsban dolgozik. Az interjúban Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral való kapcsolatáról azt mondta: „Bár a sajtó megpróbált az államtitkár és közém éket verni, nincs konfliktus közöttünk. Ismerem Szócska Miklóst, tanítottam is a menedzserképzőben, miután korban előtte járok. Felkészültnek tartom, és támogatom. Rendszeresen beszélünk egymással.
http://nol.hu/belfold/mikola_aggodik_szocskaert

„Szócska Miklós megtette, amit tudott: szerzett némi pénzt a rezidensek egy részének bérére. Az érintettek ezzel együtt is elégedetlenek, kevésnek ítélik, hogy öt éven át egy kisebb, kiváltságos csoportjuk – alig valamivel több, mint egy végzett évfolyam fele – havi százezer forint pluszt kapjon. Azt is csak akkor, ha vállalják, hogy még ugyanennyi időt leszolgálnak egy közfinanszírozású intézményben, ráadásul mind a tíz éven át egyetlen fillér hálapénz nélkül.” – idézi a Népszabadság vezércikkét a Mandiner.
http://mandiner.hu/cikk/20110716_ajanlat

Bemutatták Pálffy István író, Fidesz-KDNP-s parlamenti képviselő Balatonfüred és Tihany című útikönyvét szombaton délután Balatonfüreden; a 176 oldalas könyv a szerző Egy kis hazai elnevezésű útikönyv-sorozatának legújabb köteteként jelent meg háromezer példányban.
http://kultura.hu/main.php?folderID=887&ctag=articlelist&iid=1&articleID=315365

Nem a BBC-s, hanem az állami szempontokat szorosabban követő német közszolgálati modellt tartaná megfelelőnek a magyar közmédia számára Pálffy István. Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának alelnöke szerint az elmúlt években számtalan olyan ember volt a közmédiumoknál, akik munka nélkül jutottak átlagon felüli bérekhez.
http://atv.hu/cikk/20110715_a_kovetkezo_ugyekrol_fogsz_beszamolni_pallfy_a_nemet_modellt_kovetne?source=hirkereso

Első körben több mint félezer munkatárstól válnak meg a közszolgálati médiumok. A leépítés kitűzött célja a megújulás és a minőség javítása, ám még a menedzsmenten belül sem mindenki számára világos, hogy ez konkrétan milyen szakmai stratégia mentén fog megvalósulni. Az egykori híradós, most KDNP-s honatya Pálffy István azt tartaná a legjobbnak, ha nem a „szabadelvű” BBC modellje lenne a minta, hanem a német példa – ahol a politikai vezetés meghatározza, hogy miről kell beszámolniuk az adóforintokból fenntartott csatornáknak. A Hetek elemzése.
http://atv.hu/cikk/20110717_megaleepitesekkel_menekul_elore_a_kozszolgalati_media?source=hirkereso

A kormány fokozatosan emelni kívánja az államilag finanszírozott férőhelyek számát a műszaki és természettudományos képzésben - mondta az oktatási államtitkár az MTI-nek adott interjúban. Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy ősszel nyilvánosságra hozzák az állami felsőoktatási intézmények listáját, mivel akkor kerülhet a parlament elé az új törvény tervezete. Közlése szerint felvetődött, hogy szerződést kössenek az államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatókkal arról, végzésük után meghatározott ideig itthon kamatoztassák a tudásukat.
http://prae.hu/prae/articles.php?aid=3994

Hoffmann Rózsa sajtótájékoztatón jelentette be, hogy négy, korábban bezárt kisiskolát 190 millió forintból újranyitnak. Az MSZP szerint az oktatási államtitkár nem árulta el, milyen alapon választották ki ezeket az intézményeket, vagyis kegyet gyakorol, feudalizmust épít.
http://nol.hu/belfold/mszp__az_oktatasi_allamtitkar_feudalizmust_epit

Katonai alapismeretek tárgyból is lehetne emelt szinten érettségi vizsgát tenni, első alkalommal a 2012/2013-as tanév május-júniusi vizsgaidőszakában – többek között ezt tartalmazza az érettségi vizsgaszabályzatról szóló kormányrendelet tervezett módosítása. Más kérdés, hogy a miniszterelnök rábólint-e Hoffmann Rózsa újabb, immár próbálkozására. Az oktatási államtitkár kétszer már leverte a lécet.
http://nepszava.com/2011/07/magyarorszag/emelt-szintu-katonakat-kepezne-hoffmann.html

Hollywoodoo-, PASO- és Gitano-koncert is lesz az idei Pont Ott Partin. A lényeg este nyolckor jön: ekkor jelennek meg az első ponthatárok a Millenárison felállított kivetítőkön. Hoffmann Rózsa nem lesz ott a ponthatárváró bulin.
http://eduline.hu/erettsegi/20110715_pont_ott_parti_2011_program.aspx#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_7_15

Az MSZP szerint nem tudni, hogy az önkormányzati törvény átszabása után kinek és milyen felelőssége lesz a közoktatásban és mindez mire terjed majd ki.
http://hirszerzo.hu/belfold/20110715_hoffmann_kozokatas_penzosztas

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán az LMP frakcióvezetője 110-szer kért szót és több mint kilenc órát beszélt. Az elmúlt félévben ezzel az LMP-s politikus abszolút rekorderré lépett elő a beszélt órák tekintetében. Nem sokkal maradt el tőle párttársa, Scheiring Gábor, aki 104-szer szólalt fel az üléseken. Voltak olyanok is, akik nem a szónoklásra helyezték a hangsúlyt. A kereszténydemokrata Móring József Attila az ülésszak legrövidebb beszédét produkálta az alkotmány általános vitája alatt. A KDNP-s képviselő 1 perc 16 másodperces felszólalásában hálát adott a Teremtőnek, hogy részt vehet az új alaptörvény megalkotásában.
http://atv.hu/cikk/20110716_2011_a_t_hazban_video

Még életbe sem lépett, de már több felekezetnek fájdalmat és bosszúságot okozott az új egyházi törvény. Felfüggesztették a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szociális intézményeinek egyházi kiegészítő normatíváját, miután a felekezet nem került be a Fidesz-KDNP által támogatott egyházak közé az új törvényben.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=450829

Ha ez, ahogy Semjén Zsolt fogalmazott, ”kodifikációs remekmű”, akkor milyen a selejt? Ha János már az egyházakról szóló jogszabályt is csak ilyen minőségben tudta a parlament elé terjeszteni, akkor mi lesz a további 33 sarkalatos törvény sorsa? - kérdezi közleményében Nyakó István MSZP-s parlamenti képviselő, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja.
http://nol.hu/belfold/egyhazi_torveny__ha_ez_remekmu__akkor_milyen_a_selejt_

Csak remélhetjük, hogy immáron a Fidesz-KDNP is rájött arra, hogy sem a jogalkotásban diktált tempó, sem az egyes jogszabályok megalkotásának módja, sem pedig az egyes törvények iránya a továbbiakban nem tartható. E belátást talán az is segítheti, hogy ha tovább folytatják a „fékevesztett” jogalkotást, akkor könnyen lehet, hogy nem egy vizionált ellenzéki összefogás, hanem az összetákolt jogrendszer fog rájuk omlani. Antal Attila, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzőjének írása.
http://hvg.hu/velemeny/20110715_parttalan_jogalkotas_veszelyei#utm_source=hirlista&utm_medium=aggregator&utm_campaign=hvg

A Magyar Közlöny pénteki számában közzétett, Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte kormányhatározat rögzíti, hogy a kabinet egyetért az Országos Magyar Vadászati Múzeum létrehozása, valamint az annak helyet adó hatvani Grassalkovich-kastély főépülete és parkja rekonstrukciójának szükségességével. (…)Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke márciusban a 18. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) nemzetközi szakkiállítás megnyitóján közölte, hogy már "sínen van" egy országos magyar vadászati múzeum létrehozása.
http://kultura.hu/main.php?folderID=911&ctag=articlelist&iid=1&articleID=315339

TB-járulék helyett fogyasztási adóval tenné arányossá az egészségügyben a közteherviselést a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István. A köztestület elnöke szervezete honlapján közzétett nyilatkozatban állítja: ez az egyetlen lehetőség arra, hogy finanszírozhatóvá váljon a jelenlegi orvosi ellátórendszer Magyarországon. (…)A Szócska Miklós által nagyon erőltetett Semmelweis Terv, a bajok súlyosságát, összetettségét ugyan kimerítő részletességgel írja le, de a megoldási javaslataiban nemcsak hogy elégtelen, hanem veszélyes tévútra is vezethet. Az egészségügy munkaerő helyzetének javítására még érdemi ígéretekkel sem bír.
http://nol.hu/belfold/eger_megszuntetne_a_jarulekfizetest

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!