Sajtószemle - Higgadt, nyugodt tárgyalásra van szükség az Európai Unióval

kdnp.hu

Oszoli Dénes, a 2. számú önkormányzati választókerület képviselője (KDNP) lakossági fogadóórát tart 2012. február 13-án (hétfőn) 17.00-18.00 óráig a Pécs, Komlói út 94/96. szám alatti Origó-Házban. Előzetes időpontfoglalás a 72/533-983-as telefonszámon 9 és 16 óra között. Minden érdeklődőt szeretettel vár.
http://www.pecsma.hu/helyi/2012/02/12/hetfon-varja-a-korzeteben-eloket-oszoli-denes/

Tegnap a parlament vallásügyi bizottságának (mi más, mint katolikus!) KDNP-s elnöke, Lukács Tamás kijelentette, hogy az egyházzá minősítés (szó szerint idézem) „nem jog, hanem kegy". De még azt is mondta ez a jóember (mi más is lehetne, ha egyszer katolikus?), hogy (mivel az egyik „jelöltegyház” vezetője, Iványi Gábor lelkész a Financial Times-ban kritizálta a magyar alaptörvényt) „ideje eldöntenie: politikusként vagy lelkészként viselkedik?” – és az általa vezetett egyház (a Magyar Evangéliumi Testvérközösség) nem ismertetik el a regnáló hatalom által egyházként…
http://progressziv.blog.hu/2012/02/11/kegy

Higgadt, nyugodt tárgyalásra van szükség az Európai Unióval, ám azt elvárjuk, hogy tartsák tiszteletben a magyar nép mindenkori akaratát - jelentette ki Orbán Viktor abban az interjúban, amelyet pénteken sugárzott az Egri Városi Televízió. (…)A politikus, aki a Fidesz és a KDNP egri kihelyezett frakcióülése alkalmából nyilatkozott a városi televíziónak, hangsúlyozta: az a helyzet, hogy bele akarnak szólni abba, hogy miként éljünk, de ebből nem kérünk, ezt a kérdést majd 10 millió magyar fogja eldönteni.
http://www.magyarhirlap.hu/online/orban_viktor_higgadt_nyugodt_targyalasra_van_szukseg_az_unioval_.html

Közös ülés volt Egerben. Az egy-két frakció, mármint a Fidesz és annak árnyéka a KDNP tartott kihelyezett évadnyitó értekezletet. Természetesen a szervezők leárnyékolták a helyszínt, mondta valami bennfentes. Gondolom, ez olyan "válság" megoldás lehetett. Eltekerték a reluxát, hogy ne lehessen belátni, és ennyi. Ha rendes árnyékolás, mármint olyan lehallgatásbiztos, akkor az őszödi szivárogtató intézhette, mert akkora repedések voltak az "ernyőn", hogy szinte Viktor live ment a médiákban.
http://mittu-domain.blog.hu/2012/02/10/vakondok_970

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) rövidesen benyújtja az előre fizetős, kártyás áram- és gázmérőórákról szóló törvényjavaslatát – mondta el Harrach Péter a kisebbik kormánypárt egri külön tanácskozása után.
http://nol.hu/belfold/a_kdnp_megoldja__jon_az_elorefizetos_aram_es_gazszolgaltatas

Több forrásból arról értesültünk, hogy vita alakult ki az egyházi sarkalatos törvénnyel kapcsolatban a FIDESZ,KDNP egri frakcióülésén.  A vita oka, hogy Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és csapata nem adta nevét az egyházak minősítéséhez.
http://os.mti.hu/hirek/73542/guano_az_egyhazi_sarkalatos_torvenyakarhogy_paszirozzak

A fővárosi üzletek és irodaépületek éjszakai kivilágításának korlátozását javasolja többek között az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) az energiatakarékosság érdekében. Stágel Bence az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Azbej Tristan alelnök az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában kiemelte: véleményük szerint jó irányba mutat a főváros Fenntartható Energia Akció-programja, ugyanakkor további intézkedéseket javasolnak az energiatakarékosság és a szemléletformálás területén.
http://www.pecsma.hu/orszag/2012/02/11/energiatakarekosabb-fovarosert-kuzdenek-az-iksz-tagok/

Törésvonalak nélküli, "repedést sem mutató" munkaülésként jellemezte a Fidesz-KDNP egri évadnyitó frakcióülését a kereszténydemokraták frakciószóvivője. Pálffy István pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: az egységről szólt a tanácskozás, szemben azokkal az online tudósításokkal, amelyek éket próbáltak verni például Orbán Viktor miniszterelnök és Kósa Lajos Fidesz-alelnök közé. Tájékoztatása szerint a kormányfő, illetve a referáló kormánytagok 62 képviselői kérdést, felvetést válaszoltak meg a tanácskozás alatt.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=519929

Európa sokrétű válsága ellenére végre egy olyan történelmi időszakban élünk, amikor nem kell szembe mennünk Európával: az európai egyesülésnek szerves részét képezheti a magyar nemzetegyesítés folyamata; ez alelnökségünk összekötő kapocsa lehet – hangsúlyozta Tőkés László. Az EP leköszönő alelnöke csütörtökön Budapesten szimbolikusan átadta át a stafétát Surján Lászlónak, aki az erdélyi politikust váltja tisztségében. Az újonnan megválasztott EP-alelnök leszögezte: Kolozsvár szülötteként kötelezi a szülőhelye a nemzetpolitikai ügyek képviseletében.
http://www.magyarhirlap.hu/index.php?akt_menu=16&hir_id=243998&r_id=5

Hiába ragaszkodott korábban a Magyar Rezidens Szövetség a nettó 100 ezer forintos béremeléshez, Szócska Miklós államtitkár csak néhány tízezer forintos növelést ajánlott az orvosoknak. A bérrendezésből a háziorvosok, a házi gyermekorvosok és az alapellátásban dolgozó fogorvosok biztosan kimaradnak.
http://www.femina.hu/hirhatter/orvosok_berrendezes_egeszsegugyi_allamtitkarsag

Rácz Jenő: "Hagyjuk abba a kollektív hazudozást!"

Őszödi beszédet követelnek az exminiszterek az egészségügyben

Szócska Miklóst nem irigylik, az orvosok elvándorlása, a terület krónikus pénzhiánya szinte föloldhatatlan feszültséget jelent az egészségügyben – állították a volt szocialista egészségügyi miniszterek egy hétvégi fórumon. Instant megoldásként a kollektív hazudozás abbahagyását javasolták, amelyben mindenki úgy csinál, mintha minden rendben történne ezen a területen.
http://nol.hu/belfold/racz_jeno___hagyjuk_abba_kollektiv_hazudozast___

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár adta át a Patakpart Egészségházat Egerben. Négy évvel ezelőtt fogalmazódott meg a gondolat a város vezetésében és a háziorvosokban, hogy a leromlott állapotú rendelőket váltsa ki egy új, korszerű és színvonalas egészségügyi központ. Hat orvos számára épült európai színvonalú, a körzeti orvosi feladatok ellátására alkalmas. Ezzel együtt 11 ezer ember egészségügyi ellátása vált színvonalasabbá.
http://www.orientpress.hu/95045/RSS

Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa és Orbán Viktor oktatáspolitikája Magyarországgal és magyarokkal megy szembe. Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja vasárnap Budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: nem Brüsszel kedvéért kell változtatni az oktatáspolitikán, hanem Magyarország érdekében.
http://nol.hu/belfold/mszp__a_magyar_oktataspolitikan_nem_brusszel_kedveert_kell_valtoztatni

Hoffmann Rózsa szerint az oktatásügy nemzeti hatáskörbe tartozik, és nincsenek kötelező érvényű európai uniós jogszabályok. Az államtitkár ugyanakkor azt mondta: szívesen ad első kézből tájékoztatást a magyar köz- és felsőoktatást érintő kérdésekről Brüsszelben, miután értesült arról, hogy az uniós oktatási biztos bizonyos aggodalmának adott hangot.
http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-481755

Andrulla Vasziliu EU-biztos megbeszélést folytatott pénteken Brüsszelben Jávor Andrással, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkárával, és egyetértésre jutott vele abban: Hoffmann Rózsa oktatási ügyekben illetékes államtitkár Brüsszelbe utazik, hogy megvitassa az Európai Bizottságban a magyar közoktatási, valamint felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban felmerült aggodalmakat.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=520066

Egyetlen helyi politikusnak sem érdeke, hogy ne azt tegye, ami a rá szavazóknak a lehető legjobb – mondja lapunknak Gaál Péter, az egészségügyért felelős államtitkár külső tanácsadója, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának megbízott dékánja. (…)– Sikeresek? A sajtóból úgy tűnik, nem biztos. Hogy egyetlen példát említsünk: amikor Semjén Zsolt Szócska Miklóssal tesz látogatást Kalocsán, a választókörzetében, akkor azt demonstrálja, hogy a helyi kórház ügye sínen van.

– Ott, ahol valaki rosszul értelmezett helyi érdekből szeretné a rossz minőségű ellátást megtartani, és ehhez politikai támogatókat is talál, azt is vállalja, hogy emiatt akár több ember is meghalhat. Ilyen esetekben az én tudományom véget ér. Nem tudom, hogy ki vállalja majd a végső döntés felelősségét ezért.  Még sehol sincs vége az egyeztetéseknek, bízom abban, hogy minden érdekelt fél meggyőzhető.
http://nol.hu/belfold/20120210-a_halapenz_mindent_akadalyoz

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!