Sajtószemle - Íme, egy KDNP-s siker! Budapesten megduplázódott az örökbefogadások száma

Íme, egy KDNP-s siker! - Budapesten megduplázódott az örökbefogadások száma
Az új családvédelmi törvényben külön említik az örökbefogadásra vonatkozó elvárásokat. A törvény kimondja, "az állam - annak érdekében, hogy minden gyermek családban nevelkedhessen fel - támogatja az örökbefogadást, és gyors, a gyermek érdekeit szem előtt tartó örökbefogadási eljárás kialakítására törekszik". Kérdés, hogy az eljárások mely szakaszát lehetne rövidíteni, illetve, hogy mit lehetne tenni azért, hogy a rendszer hatékonyabbá váljon. Dr. Radoszáv Miklós gyermekvédelmi szakértőt kérdeztük.
http://www.femina.hu/hirhatter/orokbefogadas_cikk

Százak tüntettek Pécs főterén a hazánkat ért támadások ellen
A metsző hideg ellenére mintegy félezer ember gyűlt össze csütörtök este a Széchenyi téren, hogy demonstráljon a Magyarországot ért közelmúltbeli támadások ellen, illetve szimpátiájukat fejezzék ki a regnáló kormány mellett. Az esemény főszónoka dr. Andrásfalvy Bertalan professzor volt. A szerdán reggel a Pécsi Újságban megjelent és azt követően e-mail-listákon is terjesztett felhívásban foglaltaknak eleget téve sokan nemzetiszín zászlókkal, illetve gyertyákkal érkeztek a csütörtöki, Széchenyi téri demonstrációra. Az eseményen több helyi vezető politikus is részt vett, ott láttuk többek közt dr. Hoppál Péter és Kővári János országgyűlési képviselőt (utóbbi beszédet is mondott), Grób Gábort és Oszoli Dénest, a KDNP pécsi városi képviselőit, valamint az ÖPE részéről Lengvárszky Attilát.
http://www.pecsiujsag.hu/helyi-hireink/szazak-tuntettek-pecs-foteren-a-hazankat-ert-tamadasok-ellen

Giró-Szász: Kilenc uniós tagállamban vonták össze a jegybankot a felügyelettel
A Jobbik hajlamos arra, hogy csak fél szemével nézze az Európai Uniót, csak azt lássa meg belőle, ami hátrányos - reagált Rétvári Bence, közigazgatási és igazságügyi államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában arra, hogy az ellenzéki párt népszavazást tartana az uniós tagságról. Mi azt gondoljuk, hogy évről-évre mérlegelni kell, mennyi előnnyel és hátránnyal jár az uniós tagság. Mi elkötelezettek vagyunk az Európai Unió mellett. Magyarországnak sokkal biztosabb a helyzete az unión belül, mint azon kívül - szögezte le.
http://www.magyarhirlap.hu/index.php?akt_menu=16&hir_id=242434&r_id=5

Vizsgálják Pécs eladósodottságának okait
A város eladósodásának okait vizsgáló ideiglenes bizottság működik a pécsi városházán a következő két hónapban. A helyi Fidesz–KDNP-frakció erről szóló javaslatát csütörtökön tárgyalta a város közgyűlése. A bizottság így Hoppál Péter (Fidesz) elnök, Trombitás Károly (Fidesz), Kővári János (Összefogás Pécsért Egyesület), Oszoli Dénes (KDNP), Gyimesi Gábor (Jobbik) és Keresztes László Lóránt (LMP) részvételével áll majd munkába. A testületnek két hónap áll rendelkezésére, jelentését pedig a március 22-én ülésező közgyűlés elé kell tárnia. A grémium díjazás nélkül látja el feladatát.
http://mno.hu/belfold/vizsgaljak-pecs-eladosodottsaganak-okait-1044701

Schmitt: nem szabad egymásra mutogatni az eladósodottság ügyében
Az államfőt csütörtökön, országjárása kilencedik, egri állomásának kezdetén tüntetők és szimpatizánsok egyaránt fogadták. A városházán mondott beszédében ezt követően az Országgyűlés és a megyei önkormányzatok figyelmébe is azt ajánlotta, nem dőlhet hátra senki dölyfösen, hiszen minden elhangzott kisebbségi vélemény fontos, mert valószínűleg azok mögött is "jó szándékú, építő kritika" húzódik, amit a történelem később akár igazolhat is. Schmitt Pál előtt Eger polgármestere, illetve a közgyűlés frakcióinak tagjai is felszólaltak. Habis László kereszténydemokrata városvezető aláhúzta: munkájukkal az önkormányzat és a magánszféra együttműködését kívánják fejleszteni, így segítve a helyi gazdaság növekedését az általános nehézségek ellenére is. Eger polgármestere elmondta, a város infrastruktúrjának fejlesztése érdekében például arra törekszik, hogy Eger is rendelkezhessen közvetlen autópálya összeköttetéssel
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=512357

Orbán: Akkor leszünk sikeresek, ha kijavítjuk a múlt hibáit
A megújuló Magyarországon csak az igazi teljesítmény számít - mondta a miniszterelnök a diákolimpikonok díjátadó ünnepségén. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország akkor lesz sikeres és erős, ha kijavítja a múlt hibát. A diákolimpikonok elismeréseit Orbán Viktor miniszterelnök, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár adta át a természettudományos tárgyakban jeleskedő tanulóknak, illetve felkészítő tanáraiknak.
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban_akkor_leszunk_sikeresek_ha_kij…

Óriási seregszemle a Papp László Budapest Sportarénában
Ma nyitja meg kapuit az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás a fővárosban, a kétnapos rendezvényen a hagyományoknak megfelelően szinte valamennyi hazai felsőoktatási intézmény és sok külföldi egyetem is jelen lesz, és megismerhetők a legújabb oktatási fejlesztések, taneszközök és módszerek. Újdonság, hogy a kiállítással párhuzamosan az idén az Educatio Nonprofit Kft. szakmai fórumot is szervez nemzeti köznevelési konferencia címmel. A tanácskozáson a program szerint felszólal Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár is.
http://www.echotv.hu/?akt_menu=16&r_id=29&hir_id=273342

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!