Sajtószemle - Jan Slota orvosi eset

kdnp.hu

Áltudományos gyűlölködés állami segédlettel?

(vélemény) Nem tudom, hogy az alaptörvény szerint hülyének lenni alkotmányos jog-e, mert az újat még nem volt időm fejből megtanulni, mint annak idején egyetemi vizsgáimra a régit, mindenesetre akár így van, akár nem, a frissiben létrejött Magyar Családtudományi Társaság már élt ezzel a lehetőséggel. Akadémikusok és fideszes országgyűlési képviselők állami ösztönzéssel küzdenének ugyanis e szervezet keretein belül olyan elavult dolgok ellen, mint például a házasság előtti szex. Erre alapult ugyanis ez a rendkívül szimpatikus társaság, no meg persze arra, hogy a legjobb KDNP-s hagyományokat folytatva főállásban utálja a melegeket.
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/124565/1/belfold/Altudomanyos_gyulolkodes_allami_segedlettel?place=srss

Az MSZP szerint nem hibáztatható a Mal

Elsősorban a tulajdonosok, másodsorban a hatóságok a felelősek a Kolontáron 2010 októberében bekövetkezett katasztrófa miatt – ismertette a katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó vizsgálóbizottság jelentését a jobbikos elnök, Kepli Lajos. Aradszki András (KDNP) bizottsági tag ismertette: a bizottság 18 ülést tartott, ezeken meghallgatta a Mal Zrt. döntéshozóit és munkavállalóit, a hatóságok képviselőit, és számos szakértői véleményt is megismert. A kormánypárti politikus a felelősség kapcsán kiemelte: a bizottságnak igenis feladata volt azt vizsgálni, hogy milyen szabályozási hiányosságok vagy eljárási hibák vezettek a katasztrófához. Hozzátette: a Mal Zrt. kijátszotta a vörösiszap minősítésének hiányosságait, vagyis „kijátszotta a rendszer adta lehetőségeket”, de ezzel csak nőtt a felelőssége, hiszen nehezítette a katasztrófa „pontos okainak feltárását” – mondta Aradszki András.http://mno.hu/belfold/az-mszp-szerint-nem-hibaztathato-a-mal-1055638

Semjén szerint Ján Slota orvosi eset

"Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének Magyarországgal és magyarországi politikusokkal kapcsolatban – utóbbi időben – tett megnyilatkozásai nem a politikai valóságról, hanem az ő kényszerképzeteiről szólnak, melyek kötetben összefoglalva tanulságos példatárául szolgálhatnak az addiktológia és a pszichiátria tudományának" – írta kedden Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes ezzel a közleménnyel reagált Slota hétfői trencséni kampányrendezvényére, ahol elhangzott: Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Jobbik politikusaival megegyezően úgy tekint Szlovákiára, mint az ellopott földre és meg akarja változtatni a trianoni szerződést, amely a Szlovák Köztársaság létezésének alapja.
http://index.hu/belfold/2012/02/28/semjen_szerint_jan_slota_orvosi_eset/

Nem akar vitanapot a kabinet a büdzsé tartásához hozott döntésekről

Nem kell parlamenti vitanapot tartani a kormány szerint a 3 százalék alatti költségvetési hiányhoz kapcsolódó újabb gazdasági intézkedésekről. Kedden napirend előtt az országgyűlésben Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a szocialistáknak válaszolt.
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/02/28/14/Nem_akar_vitanapot_a_kabinet_a_budzse_tartasahoz.aspx

Nincs pénz a felsőoktatásra

Megfelelő tájékoztatásnak minősítette tegnap napirend előtti felszólalásában Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, hogy a felvételiző diákok mindössze három héttel a jelentkezési határidő előtt ismerhették meg a felvételi keretszámokat. A szocialisták Esztergomra vonatkozó kérdésére Rétvári Bence államtitkár azt mondta: nem csak az elmúlt nyolc, de az elmúlt húsz év is felelőssé tehető az önkormányzatok adósságfelhalmozásáért.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=525653

Tárgyalásra kérik a hallgatók Hoffmannt és az uniós biztost

Közös levélben fordultak az oktatási államtitkárhoz és az Európai Unió oktatásért felelős biztosához a Hallgatói Hálózat, a Hálózat a Tanszabadságért képviselői és az Oktatói Hálózat kezdeményezői, akik azt javasolják, hogy a két tárgyalópartner szerdai brüsszeli találkozójukon tekintse át "a magyar oktatási rendszer átalakításával kapcsolatos problémákat".
http://nol.hu/belfold/targyalasra_kerik_a_hallgatok_hoffmannt_es_az_unios_biztost

Surján László és Deutsch Tamás az uniós szankció újabb bírálatáról számolt be

Bírálatok érték az Európai Bizottságnak a kohéziós alapok magyarországi előirányzatainak csökkentésére tett javaslatát az Európai Parlamentben az európai szemeszter keretében rendezett interparlamentáris konferencián - derül ki Surján László (KDNP) és Deutsch Tamás (Fidesz) EP-képviselő Brüsszelben kiadott sajtóközleményéből.
http://www.stop.hu/kulfold/surjan-laszlo-es-deutsch-tamas-az-unios-szankcio-ujabb-biralatarol-szamolt-be/1005533/

Megyei gyűlést tartott a KDNP

Pénteken kibővített megyei ülést tartott Baján a KDNP szervezete. A napirendi pontok között szerepelt az elmúlt időszak szervezeti értékelése és a 2012-es programterv egyeztetése. A megbeszélés részleteiről Gyenes Attilát, a KDNP megyei alelnökét kérdeztük.
http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i_12/i_23059/index.html

Rubovszky György 13+1

Ezen a héten a Kereszténydemokrata Néppárt rutinos politikusa, Rubovszky György vállalta, hogy válaszol a megszokottan szokatlan kérdésekre. A KDNP képviselőjét szembesítettük Semjén Zsolt egyik első kampányfotójával, VV Csaba megrázó tánctudásával, de megkérdeztük azt is: kinek a kedvéért adná vissza Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát. És vajon mi köze a politikusnak az amerikai csirkés gyorsétterem kitalálójához?
http://www.noltv.hu/video/4194.html

A Wartburg meg a Trabant

(vélemény) A baj csak az, hogy annyi tisztesség sincs a kormánypártokban, hogy beismerjék: nagyot hibáztak. Centrális erőteret a demokratikus Európa közepén nem lehet megszilárdítani. A kormány úgy viselkedik, mint a sarokba szorított állat. Harap, mert már semmi sem drága. Tudják ők is, hogy erre nincs tovább. A saját, eddig vallott legfontosabb politikai céljaiktól való elfordulás - ami sok esetben népszerűtlen intézkedések sorát hozza majd - elkerülhetetlen, s ezt valahogy el is kell tudni magyarázni. Nem lehet szembe menni az egész világgal. A balhét viszont megpróbálják valaki mással elvitetni. Ezért lesznek megszólalásaikban hazaáruló EP képviselők, belföldi és külföldi reakciósok, magyarellenes hazai és uniós politikai pártok, akik gondosan megtervezett retorika alapján, a társadalom számára legellenszenvesebb csoportokkal - például, a KDNP szóvivője szerint, rejtélyes gazdasági érdekcsoportokkal - szövetkeznek a magyar emberek ellenében.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=525881

Nemzeti, szociális

A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal így köszönt honlapján: "A Nemzeti Ügyek Kormánya elszánt a tekintetben, hogy határozottan lépjen fel a korrupció összes formájával szemben, ezért hivatalunkban is végre fogjuk hajtani a szükséges szakmai és szervezeti változtatásokat, és igénybe fogunk venni minden jogi eszközt annak érdekében, hogy az egészségkárosodás orvosi minősítésének gyakorlatában is felszámoljuk a korrupciót". A gyomrom összeszorul mert, én Magyar Fogyatékossággal Élő beteg, hátrányos helyzetű, ellátott, az egészségi állapotomról anyámnál is többet tudó kormányzati szerv online küszöbén pártpolitikai üzenet vág orrba. Hogyan kellene "Nemzeti Ügyes Rokkant" lenni? Ha sosem voltam Fidesz- és KDNP-szavazó akkor elveszik a rokkant- meg a fogyatékos-ellátásomat, mert hónapok óta egy szisztematikusan korruptnak hirdetett sorsközösség tagjaként vontak eljárás alá a "Nemzeti Büntető Ügyben? Itt kérés nélkül harmadolnak, ellátást.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=525889

Félmilliárd hungarikumokra: a KDNP megvédené a Negrót is  

A hungarikumokról szóló törvényjavaslat is napirendre került tegnap az Országgyűlés plenáris ülésén. A fideszes Lezsák Sándor a témáról szóló szakkönyvekkel érkezett, és elmondta: több mint 600 javaslat érkezett a szétküldött indítvánnyal összefüggésben - írja a Világgazdaság. A kormány 500 milliót szán a hungarikumok védelmére, a KDNP szerint oltalmazni kell a Negro márkát és a konyakmeggyet is.
http://hvg.hu/gazdasag/20120229_kdnp_negro#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_2_29

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!