Sajtószemle - A KDNP támogatja az alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslatot

kdnp.hu

Salamon szerint van javítanivaló az Ab-törvény tervezetében

Az alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslat keddi általános vitájának kezdetén a KDNP-s Salamon László, az előterjesztő alkotmányügyi bizottság elnökeként parlamenti expozéjában azt mondta, azért van szükség új Ab-törvényre, mert a tavasszal elfogadott új alaptörvény módosította az Ab alkotmányos szerepkörét, érintette hatáskörét, felemelte tagjainak létszámát, meghosszabbította az alkotmánybírói megbízatás idejét és megváltoztatta az Ab elnökének megválasztásának módját. Az alkotmányügyi bizottság elnöke azt mondta, tudja, hogy van javítani való a törvényjavaslatban és kéri, hogy az előkészítés mellett a most kezdődő tárgyalási szakaszban is működjenek együtt a parlamenti pártok. Az alkotmányügyi bizottság nyitott minden jobbító javaslatra - tette hozzá a testület elnöke. A kereszténydemokrata politikus elmondta azt is, hogy a KDNP támogatja a törvényjavaslatot és erre kéri a többi pártot is.
http://hirszerzo.hu/belfold/20111011_salamon_ab#rss

NÉMETH ZSOLT: A KORMÁNY NEM HAGYJA MAGÁRA A VAJDASÁGI MAGYAROKAT

A magyar kormány semmilyen vonatkozásban nem hagyja magára a vajdasági magyarokat, illetve azok legitim politikai képviseletét a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden a szerbiai kárpótlási törvényről tartott meghallgatáson. Kalmár Ferenc (KDNP) szerint Szerbia visszatért "a bizánci politikához". Nem szabad, hogy ez tárgyalási alapot képezzen, vissza kell vonni a jogszabály vonatkozó passzusát és utána tárgyalunk - szögezte le. Ékes Ilona (Fidesz) felolvasta Teleki Júlia délvidéki író levelét, akinek családját a közelmúltban rehabilitálták a kollektív bűnösség alól. Ebben az kérte, ne feledkezzenek meg róluk a Délvidéken, Magyarország tartson ki a vajdasági magyarok mellett, és függjön Szerbia uniós tagsága attól, hogy a kollektív bűnösség elvét visszavonják.
http://www.magyarhirlap.hu/index.php?akt_menu=16&hir_id=235267&r_id=5

Amnesztiát kapnak az adócsalók a végtörlesztés címén!

Következmények nélkül befizethetik a bankszámlájukra az eltitkolt jövedelmüket a devizahitel-törlesztők, vagy odaadhatják a gyermeküknek. A parlament ugyanis elfogadta az otthonvédelmi törvénymódosítás keretében azt a KDNP-s módosító javaslatot, amely szerint vagyongyarapodás nem vélelmezhető, és nem állapítható meg azon összeggel összefüggésben, amelyet a magánszemély végtörlesztés címén az őt terhelő tartozás kiegyenlítésre használ fel.
http://ingatlanhirek.hu/hir/Amnesztiat-kapnak-az-adocsalok-a-vegtorlesztes-cimen/28426/

Csalókat is támogat a törvény

A deviza alapú hitelek végtörlesztéséről szóló törvénnyel legalizálja a kormányzat az adócsalást, az eddig eltitkolt jövedelmek jogszerű felhasználását - állítják egyes szakértők. Emellett az új rendelkezés elősegíti fekete pénzek mozgását akár családon belül, akár azon kívül. Különösen a KDNP hétfői törvény módosító javaslatának az elfogadása után - következmények nélkül végtörleszthetik azok az akár több tíz millió forintos adósságukat is, akik bármilyen, akár illegális forrásból is képesek befizetni a bankszámlájukra a deviza alapú hitelük egy összegben történő kiegyenlítéséhez szükséges összeget.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=480178

Semjén lepojácázta Károlyit

Trianonban nem a külső ellenségeink győztek le minket. Azért következett be a trianoni katasztrófa, mert a belső ellenségeink hátba szúrták az országot - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Oroszlányban a kettős keresztet formázó Trianon-emlékmű avatásán kedden mintegy 300 fős hallgatóság előtt. "Azért következett be a tragédia, mert az ország élén nem egy Tisza István-formátumú államférfi állt, hanem egy olyan szerencsétlen, alkalmatlan pojáca, mint Károlyi Mihály, vagy egy olyan virtigli hazaáruló, mint Linder Béla, aki honvédelmi miniszterként azt mondta, hogy nem akar több katonát látni" - jelentette ki Semjén Zsolt.
http://index.hu/belfold/2011/10/11/semjen_lepojacazta_karolyit/

 

Zsolt könyve

Trianon a belső ellenség miatt lett, de utána nemzeti feltámadás következett, ami után ugyan megint Trianon jött, de az már nem ér. Semjén Zsolt agya kifürkészhetetlen, ám baljós. - Publicisztika.
http://hvg.hu/w/20111012_a_haboru_muveszete#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_10_12

Galló: nem igaz, hogy Hoffmannék egyeztettek velünk

Galló Istvánné a Klubrádióban emlékeztetett, az oktatási államtitkár országjáró körútján azt hangoztatta, hogy az érdekképviseleket is támogatják a köznevelésről szóló tervezetet, ám a PSZ ezt nem támogatja és úgy tudja, hogy a PDSZ sem. Mint mondta szeptember 5-én az országos vezetőséget tájékoztatta a koncepció fő vonalairól Hoffmann Rózsa, de részletek nem hangzottak el és a következményekre sem tért ki az államtitkár. Mivel írásos anyagot a nai napig nem láttak, nincs mit támogatni – mondta Galló Istvánné.
http://hirszerzo.hu/belfold/20111011_hoffmann_gallo_psz#rss

MSZP: a közoktatás is kicsúszott Hoffmann Rózsa kezéből

Az MSZP szerint az oktatáspolitika irányát - a több mint egy éve ígért új oktatási törvények hiányában - a nemzetgazdasági minisztérium határozza meg, ezzel magyarázható, hogy jövőre a köz- és a felsőoktatás költségvetése is csökken. Hiller István korábbi kulturális és oktatási miniszter keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a Hoffmann Rózsa vezette oktatási államtitkárság továbbra sem tudja felmutatni a köznevelési és felsőoktatási törvényre vonatkozó javaslatát, az oktatáspolitikát pedig azok hiányában a pénzügyekért felelős tárca igényeihez szabta a kormány.
http://eduline.hu/felsooktatas/20111011_mszp_felsooktatas_koltsegvetes.aspx#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_10_11

Megkapják a selyemzsinórt? – Szócskához mennek a kórházigazgatók

Csütörtök délután három órára várja a minisztériumba Szócska Miklós egészségügyi államtitkár valamennyi kórházigazgatót és gazdasági vezetőt. A téma valószínűleg saját sorsuk lesz, mivel a tervek szerint valamennyi olyan egészségügyi intézmény igazgatójának megszűnne a munkaviszonya, amelyik az államhoz kerül.
http://hvg.hu/itthon/20111010_korhazigazgatok_szocska_fovarosi_szerkeze#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_10_11

Borsik: "ostoba lépés" volt az OÉT megszüntetése

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácson (NGTT) belül létrejöhet egy, szűken a munka világának ügyeit tárgyaló albizottság, amelynek munkájában a kormány is részt venne - számolt be Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke, egyben az NGTT munkavállalói oldalának soros elnöke kedden a tanács alakuló üléséről. A kormány által 2012-től javasolt minimálbér-emelés és a bérkompenzáció is terítékre került az NGTT alakuló ülésén a Parlamentben. Az alakuló ülés második felében Szócska Miklós egészségügyi államtitkár előterjesztésében az egészségügyi konszolidációról, struktúraváltásról folyt a konzultáció.
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/borsik_ostoba_lepes_volt_az_oet_megszuntetese.498383.html

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!