Sajtószemle - Leadták vagyonnyilatkozatukat a képviselők

kdnp

Semjénnek csökkent az adóssága - Harrach nyugdíja 14 ezer forinttal emelkedett

A parlamenti pártok elnökeinek és frakcióvezetőinek vagyoni helyzete nem módosult jelentősen az elmúlt egy évben - derül ki vagyonnyilatkozataikból, amelyeket csütörtök éjjel tettek közzé az Országgyűlés honlapján. Semjén Zsolt KDNP-elnök az egy évvel korábbi állapothoz hasonlóan jelenleg is egy II. kerületi 123 négyzetméteres, és egy 42 négyzetméteres lakás tulajdonosa felerészben. Emellett továbbra is haszonélvezeti joga van egy 70 négyzetméteres balatonfenyvesi üdülőben. A politikusnak vannak többek között családi ajándékból származó antik bútorai, de autója és más járműve sincs. A tavalyi 2,4 millió forintnyi pénzintézettel szembeni követelése ugyanakkor 500 ezer forintra csökkent. Semjén Zsoltnak miniszterelnök-helyettesként havi 1,1 millió forint jövedelme van. Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének szinte semmit nem változott a vagyoni helyzete az előző évihez képest. Mindössze a nyugdíja emelkedett havi 14 ezer forinttal 228 ezer forintra, valamint kapott a munkájához egy 15 ezer forint értékű mobiltelefont. Ezen kívül ugyanúgy tulajdonosa egy zuglói társasházi lakásnak, egy budakeszi zártkertnek, egy erdőnek Kisnémediben, valamint egy 83 négyzetméteres háznak Tahitótfaluban, mint korábban. Autója, egyéb ingósága, megtakarítása és tartozása nincs.
http://www.figyelo.hu/cikkek/384050_vagyonnyilatkozatok__orbanek_orokoltek__vonanak_jovedelme_sincs

Hoffmann Rózsa Suzukit, Szanyi Tibor kis Polskit, Budai Gyula sportlovakat vett

Több mint egy tucat kormánypárti képviselő vett tavaly autót, a KDNP-sek közül például az a Rubovszky György, aki képviselői jövedelmén túl ügyvédként havi egymillió forintot keres. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár - akinek a nevén nincs ingatlan - tavaly májusban vásárolt egy Suzuki Swiftet. Rétvári Bence, a közigazgatási és igazságügyi tárca KDNP-s államtitkára túladott 45 négyzetméteres, XII. kerületi lakásán, viszont vett egy 138 négyzetméteres ingatlant a XI. kerületben, ezzel együtt 15 millió forint banki tartozása van. Seszták Miklós bevallásában 24 millió forint készpénzt, 137 millió forint pénzintézeti és 16 millió forint egyéb követelést tüntet fel. Ügyvédként évi jövedelme 30 millió forint. Pálffy István, a KDNP frakciószivője hárommillió forint értékű könyvtáráról adott számot.
http://gondola.hu/cikkek/84210-Hoffmann_Rozsa_Suzukit__Szanyi_Tibor_kis_Polskit__Budai_Gyula_sportlovakat.html

A holokauszt magyar áldozatai és Wallenberg emléke előtt tisztelgett Semjén

A miniszterelnök-helyettes a magyar kormány nevében koszorút helyezett el a Jad Vasemben, ahol megtekintette a Raoul Wallenberg egykori svéd diplomatára vonatkozó dokumentációt. Ezzel véget ért Semjén Zsolt hivatalos izraeli útja.
http://mno.hu/kulfold/a-holokauszt-magyar-aldozatai-es-wallenberg-emleke-elott-tisztelgett-semjen-1135549

Feljelentést tesz a Jobbik az óriásplakát-kampány miatt

Novák Előd az MTI-nek telefonon elmondta: egy írásbeli kérdésére adott válaszában Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról számolt be, hogy az egyebek mellett 1000 darab óriásplakátot október 16. és november 1. között bruttó 60 millió forintért helyezte ki az I.M.G. Inter Media Group Kft. A jobbikos politikus hangsúlyozta: a Jobbik szintén tavaly év végén kétszer ennyi időn keresztül - egy hónapon át - negyedennyi pénzért vásárolt meg ugyanúgy 1000 óriásplakát-helyet a saját kampányára.
http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=79477

Felfüggesztik az új beutalási rendet Budapesten

Felülvizsgálják a Budapesten és Pest megyében bevezetett új beutalási rendet Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kérésére - közölte az államtitkárság. A vizsgálat lezárultáig felfüggesztik az új rendszert és a régi szisztéma alapján utalják be ismét a betegeket.
http://hvg.hu/itthon/20130201_Felfuggesztik_az_uj_beutalasi_rendet_Buda#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2013_2_1

Bútorokat, számítógépeket nyúl le Hoffmann központja

Nyíregyházán az iskolák legjobb bútorait, számítógépeit gyűjti be a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), hogy kialakítsa saját irodáját.
http://www.hir24.hu/belfold/2013/02/01/nincs-gep-az-klik-ben-lenyulja-az-iskolaktol/~~fokusz

Pórul járt tankerületi igazgatók

A törvényben „a központi államigazgatási szerv legalább megyei illetékességű területi szervének vezetője főosztály-vezetői” illetményre jogosult. Ez a megyei igazgatók esetében 478 ezer forint plusz pótlékok. A tankerületi igazgatóknál szintén a főosztály-vezetői besorolás az alap, esetükben az illetménykiegészítés és az illetménypótlék kisebb, így a pluszpótlékok nélkül a fizetésük 402 ezer forint. Nos, a járási és megyei tankerületi igazgatók zöme önkormányzatok oktatási osztályainak munkatársa volt, vagy iskolaigazgató, esetleg helyettes. A fizetésük így magasabb volt, mint amit kézhez kapnak új pozíciójukban.
http://nol.hu/belfold/20130202-porul_jart_tankeruleti_igazgatok

Kovács László: Szó sincs magyar sikertörténetről

A volt külügyminiszter és uniós biztos szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a közép-európai térségben tavaly Magyarországon volt a legrosszabb a gazdaság teljesítménye. A szocialista pártelnök visszautasította, hogy gyűlöletkampányt folytatna az MSZP. Szerinte a Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátok mindössze a teljesületlen kormányzati ígéretekre hívják föl a figyelmet.
http://www.hirado.hu/Hirek/2013/02/02/12/Kovacs_Laszlo_Szo_sincs_magyar_sikertortenetrol_.aspx

Joó Abigél és Tótka Sándor 2012 legjobb utánpótlás sportolója

A cselgáncsozó Joó Abigél és a kajakos Tótka Sándor érdemelte ki a 2012-es év legjobb utánpótláskorú sportolója elismerést, amelyet IX. Héraklész Díjátadó Gálán vehettek át péntek este. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára köszöntőjében kitért rá: lényeges, hogy a kormány elismerje a tehetségeket és a sportteljesítményeket, mert ezek Magyarországot erősítik.
http://www.echotv.hu/?akt_menu=16&r_id=36&hir_id=312207

Hoffmann: előhúzzuk a szükséges pénzt

Az oktatási államtitkár szerint a kormány elő fogja teremteni a megnövelt állami keretszámokhoz szükséges költségvetési forrásokat. Hoffmann Rózsa az ATV Szabad Szemmel című műsorában vasárnap este hangsúlyozta: a kormány a felsőoktatás összeomlását nem hogy nem engedi meg, hanem célja a felsőoktatás minőségének alapos javítása.
http://atv.hu/cikk/20130204_hoffmann_nem_tudom_melyik_zsakbol_de_elohuzzuk_a_szukseges_penzt?source=hirkereso

Módosítaná a dohánykoncessziós szabályozást egy KDNP-s képviselő

A Balaton-parti települések különleges helyzete miatt módosítana a nemzeti dohányboltok üzemeltetésére kiírt pályázaton egy kormánypárti képviselő. Júliustól 2000 lakosonként egy nemzeti dohányboltot lehet majd üzemeltetni. A KDNP-s Móring József Attila szerint a szabályozás figyelmen kívül hagyja, hogy nyáron megsokszorozódik a Balaton-parti települések lélekszáma a nyaralók miatt.
http://www.hirado.hu/Hirek/2013/02/03/18/Modositana_a_dohanykoncesszios_szabalyozast_egy_KDNP_s_kepviselo.aspx?source=hirkereso

Milliárdokat tolt offshore cégekbe az állam

A magyar állam 12 milliárd forintot adott öt olyan offshore cégnek, melyet egy napon alapítottak, ugyanaz a székhelye is és átfedéseket mutat a vállalkozások tulajdonosi körének összetétele is - értesült a Privát Kopó. Az egyik cég felügyelőbizottságában van egy fideszes is. Az egyik cégnek, az Enternet Invest Zrt. felügyelőbizottságának tagja Seszták Miklós kisvárdai ügyvéd, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, aki egyébként tagja az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának, elnöke a Közbeszerzési és vállalkozásszabályozási albizottságnak, valamint tagja az Informatikai és távközlési albizottságnak.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=152582

Strasbourgnál panaszkodnak

Meghosszabbították a határidőt, így február 27-ig várja a magyar kormány válaszait az Emberi Jogok Euró­pai Bírósága az egyházügyi törvény kapcsán feltett kérdéseire – értesült a Magyar Hírlap. A strasbourgi fórumhoz tizenhét szervezet, köztük a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a Fény Gyermekei Magyar Esszénus Egyháza fordult panasszal. Az egyházügyi államtitkárság tavalyi közleményében rámutatott, a törvény egyik célja többek között az egyházi státussal való visszaélések kiszűrése volt. Hölvényi György államtitkár sajnálatát fejezte ki, hogy a közösségek nem éltek a Magyarországon belüli törvényes jogorvoslati lehetőségekkel.
http://www.echotv.hu/?akt_menu=16&r_id=37&hir_id=312334

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!