Sajtószemle - Magyarország ellen uszít az MSZP

kdnp.hu

Rétvári Bence szerint európai szintű védelmet biztosít az új alkotmány a munkavállalók számára. Az elfogadandó alaptörvény megadja mindazokat a garanciákat, amelyeket akár az Európai Alapjogi Charta, akár az európai joggyakorlat a munkavállalók számára biztosít - mondta a főváros XI. kerületében, a Szent Margit Gimnáziumban csütörtökön. Az új alkotmány ugyanakkor nem esik túlzásokba, s a verseny és a munkavállalók szociális biztonsága között jó egyensúlyt teremt. A vállalatok számára biztosítja, hogy profitot termelhessenek, a munkavállalók számára pedig, hogy "ne váljon embertelenné és kizsákmányolóvá az a rendszer, amelyben élünk" - fejtette ki a kereszténydemokrata politikus. Az alkotmányról elmondta: megszűnik jogtechnikai szövegnek lenni, amelyik az állam különböző szerveinek egymáshoz való viszonyát szabályozza, ettől egy magasabb erkölcsi szintre lép, s hozzátette: az új alaptörvény a nemzet közösségének, értékeinek megjelenítése mellett annak jövőképét is megjeleníti majd. Rétvári Bence Újbuda országgyűlési képviselőjeként akciót szervezett a Munkástanácsok Országos Szövetségével, hogy az általuk a fiatal munkavállalóknak készített kiadványok minden végzős középiskoláshoz eljussanak. (http://www.echotv.hu/belfold/europai_szintu_vedelem_a_munkavallaloknak… )

Az Európai Parlament magyar néppárti képviselőcsoportja szerint "az MSZP EP-képviselői, valamint Bokros Lajos, a médiatörvénnyel kapcsolatos rágalomhadjárat kifulladása után most újra hazugságokkal teli körlevelekben hangolják hazánk ellen az uniós intézményeket". Kiadott közleményük szerint a nemzeti jelképeket becsmérli külföldön a magyar baloldal, amely tájékoztatót adott ki az alkotmány tervezetéről, mellyel újra hazánk ellen hangolják az uniós intézményeket. "Mind az MSZP, mind Bokros Lajos kifogásolják az alaptörvényben szereplő Isten, áldd meg a magyart kifejezést, meg sem említve, hogy az a magyar Himnusz kezdő sora." Az MSZP körlevele más hazugságokat is tartalmaz. "A Magyar Néppárti Képviselőcsoport felszólítja a baloldali politikai erőket, haladéktalanul hagyjanak fel azzal, hogy Magyarország ellen uszítják az uniós intézményeket és a nemzetközi közvéleményt." (http://hvg.hu/vilag/20110331_ep_mszp_fidesz_neppart#utm_source=hirlista… )

A Blikk Kettős kormányzati beszéd az abortuszról címmel írt cikket. "A hivatalos nyilatkozatokkal ellentétben egyáltalán nem biztos, hogy kormánypártok nem fogják később szigorítani az abortusszal kapcsolatos szabályokat - mondják a jogvédők a kormánypárti képviselők nekik küldött válaszleveleire hivatkozva." A cikkben emlékeztetnek Semjén Zsolt és Nagy Kálmán abortusz-szabályozással kapcsolatos korábbi kijelentéseire. A Patent Egyesület és a TASZ álláspontja szerint e kettős kommunikáció kétségessé teszi, hogy a kormány fogja-e szigorítani az abortuszt szabályozását. Maga az alkotmányozási folyamat sem alkalmas arra a jogvédők szerint arra, hogy ebben az alapvető jogokat érintő kérdésben valós társadalmi vitára kerüljön sor: egyfelől a kormányzati szándék homályos volta, másfelől a megvitatásra rendelkezésre álló idő rövidsége miatt. "Hamis az az állítás, hogy a jelenleg javasolt alkotmányszöveg megfelel az európai hagyományoknak : még az abortusz választását köztudottan nagyon szigorúan szabályozó Írországban sem utal az alkotmány a fogantatástól kezdődő magzati élet védelmére egy mondatban az élethez való joggal" – szögezte le Spronz Júlia a Patent jogi szakértője. (http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/kettos-kormanyzati-beszed-az-abortus… )

A Bács-Kiskun megyei KDNP részleges tisztújítást tartott. Gyenes Attila lett a megyei szervezet alelnöke, Bense Zoltánt pedig a fegyelmi és etikai bizottság tagjává választották. Bense Zoltánt, aki nemrég kilépett a kiskunfélegyházi Fidesz-KDNP frakcióból, a megyei elnök javaslatára, egyhangúlag választották meg a KDNP fegyelmi és etikai bizottságának tagjává. A képviselő közölte: megtisztelő, hogy gondoltak rá a megyei szervezetben, ami véleménye szerint azt bizonyítja, hogy töretlen a bizalom iránta a helyi frakcióból történő kilépése után is. (http://kis-kunsag.hu/hun/s_!news/i_12/i_16960/index.html )

Az egyházi ellátórendszerre jobban oda kell figyelni az egészségügyben - mondta Szócska Miklós a Bethesda Református Gyermekkórház műszaki korszerűsítésének befejezése alkalmából tartott ünnepségen. (http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-423794 )
Befejeződött a 'Megújuló és alternatív energiaforrások használata a Bethesda Kórházban' című projekt, ennek keretében 200 millió forint értékű energiakorszerűsítési beruházás valósult meg a gyermekkórházban. A Bethesda Kórház Alapítványa a Norvég Finanszírozási Mechanizmus Civil Támogatási Alapja által meghirdetett pályázati felhívás első kiemelt területéhez, a környezetvédelemhez, azon belül is a megújuló energiaforrások használatához kapcsolódóan nyújtott be pályázatot. Érzékeny környezettudatosságra van szükség, jó helyre került a támogatás, de az egész egészségügy hatékonyságát javítani kell - mondta Szócska Miklós az ünnepségen. (http://www.orientpress.hu/81245/RSS )

Miközben a szocialisták az alkotmányozási kényszer hiányát hangoztatják, ráadásul a parlament helyett külföldön támadják a Fidesz–KDNP alaptörvény-tervezetét, nem árt emlékeztetni: a Gyurcsány-kormányzat idején is készült egy hasonló tervezet – írja a Magyar Hírlap. A normaszöveget Petrétei József volt igazságügyi és rendészeti miniszter vetette papírra 2006-ban, ám azt titkosan kezelték. A jelenlegi kormány igazságügyi tárcájánál a Magyar Hírlap kérésére megpróbálták megkeresni a dokumentumot, ám nem találták meg az irattárban. A lap szerint a titokzatos alkotmánykoncepció ügye azért érdekes, mert Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök folyamatosan azzal támadja a jelenlegi kormánypártokat, hogy titokban, egyetlen számítógépen készítették el a tervezetet, abba nem vonták be a társadalmi szervezeteket, ráadásul nincs is felhatalmazásuk annak elkészítésére. Petrétei József nem kívánt nyilatkozni az ügyben, ám annyit elmondott, annak idején a minisztériumban normaszöveget készítettek, amelynek végleges formájában a jogutód tárca irattárában kellene lennie. 2007-es távozásakor még megvolt a minisztériumban az irat. (http://www.echotv.hu/?akt_menu=16&r_id=37&hir_id=243448 )

Újra kötelező lesz a sorkatonaság? címmel közölt cikket a Blikk. Minimális kiképzést vezetne be a civileknek Pósán László, szerinte erre az új Alkotmány egy kitétele miatt lehet szükség. Az alaptörvényben ugyanis állampolgári kötelezettségként szerepelne a „honvédelmi kötelezettség", márpedig a politikus szerint ez csak kiképzés után teljesíthető. – A profi hadseregnek jóval nagyobb a haszna, mint a sorállományúnak – mondta Németh József Lajos, a biztonságpolitika.hu főszerkesztője. "Érdeklődtünk a kormányzatnál is, arra voltunk kíváncsiak: pontosan mikortól kellene újra bevonulnia a fiataloknak, mennyi ideig tartana a kiképzés, és hogy mennyibe kerülne a költségvetésnek a sorozás visszaállítása. A Honvédelmi Minisztérium lapunkkal annyit közölt: a jelenleg a parlament előtt lévő javaslat szerint csak rendkívüli helyzetben hívhatnák be katonának a magyar állampolgárságú férfiakat, békeidőben nem. 2004-ben az utolsó sorozás 11 milliárd forintba került." (http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/ujra-kotelezo-lesz-a-sorkatonasag-20… )

A galamus.hu-n Lázár György arról írt cikket, hogy Semjén Zsolt januárban egy hetet Paraguayban töltött, ahol ilyenkor kellemes nyári idő van. Itt tárgyalt a köztársasági elnökkel az ottani magyarok honosításáról."Én mindenesetre felhívtam Tömböly Dénes tiszteletbeli konzult, aki készségesen beszámolt Semjén úr egyhetes paraguayi túrájáról, és elmondta, hogy az egész országban összesen 12 olyan idős személyről tud, akik még valamennyire beszélik a nyelvünket." (http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=61865%3A… )

Tamás Ervin Népszabadságban megjelent cikkében azt fejtegeti, hogy nem látja értelmét a Fidesz-KDNP szempontjából az előre hozott választásnak. (http://nol.hu/lap/allaspont/20110401-2012_ )

"Halasztja" a Fidesz a Sukoró-vizsgálóbizottságot címmel írt cikket a Népszava. A lap szerint a Schiffer András kezdeményezésére létrejött bizottságnak válaszolnia kellene a Fidesz számára kényes kérdésekre is, például arra Orbán Viktor miről tárgyalt Ronald S. Lauderrel még a választások előtt. A Fidesz ezért halasztja a bizottság felállítását. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=410594 )

******

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!