Sajtószemle - Modellszámításokkal riogatja a pedagógusokat a balliberális média

kdnp.hu

Képzetlen fiatalokat, kihaló falvakat hozhat az új közoktatási törvény

Egy múlt heti közigazgatási államtitkári értekezleten is megfordult a nemzetgazdasági minisztérium háttéranyaga, amely szerint több mint tízezer pedagógus munkája válik feleslegessé a következő években a közoktatási rendszer átalakítása miatt. A törvénnyel rövidtávon több tízmilliárdot megspórol az állam, de a tanulmány szerint ennek lehetnek káros hatásai: tömegesen kerülhetnek az utcára képzetlen fiatalok, és falvak néptelenedhetnek el. A "titkos" mellékletben szereplő állítások "olyannyira titkosak, hogy ő maga sem tud róla" - közölte csütörtökön este az oktatási államtitkárságot vezető Hoffmann Rózsa, miután a Hir24.hu híroldal egy, a köznevelési törvényhez készült háttérelemzésből közölt részleteket. Az [origo] birtokába került, több mint 40 oldalas háttérelemzésből azonban kiderül, hogy a tanulmányt ismernie kellett az oktatási államtitkárságnak. A szöveg szerint a tanulmány összeállításához az oktatási államtitkárság által rendelkezésre bocsátott statisztikákat és információkat használták, és az Origo információi szerint a dokumentumot a jogszabály elfogadását előkészítő múlt heti közigazgatási államtitkári értekezletre állították össze a Nemzetgazdasági Minisztériumban.
http://www.origo.hu/itthon/20111102-az-oktatasi-allamtitkarsag-hatteranyaga-a-kozoktatasi-torvenyhez.html

Hoffmannt próbára tették napirend előtt

Az oktatásügyi tervek, a devizahitelesek problémái és a lex Biszku töltötte ki a napirend előtti felszólalásokat a parlament szerdai ülésnapján. Osztolykán Ágnes (LMP) időt túllépő, Diáklázadás című szónoklata szerint a kormány 29 milliárdot akar spórolni a felsőoktatáson. Reményét fejezte ki, hogy a budapesti tömegdemonstráció csak a kezdet. „Minden esély megvan, hogy nagyszüleik is kimenjenek az utcára; lehet más a felsőoktatás” – fogalmazott, hozzátéve, a Fidesz „retteg” a dühös hallgatóktól, a hallgatók orrára csapja az egyetem kapuit. A kormány részéről Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár válaszolt: „Egyetlen olyan terv sincs, hogy az ön által említett diplomásarányszámot a kormány le akarná szorítani” – kezdte a szakpolitikus, folytatva, őt is egy szülő nevelte föl harmadmagával, mégis tudott tanulni. Rámutatott, a jelenlegi beiskolázási arányszámok megmutatják, még magasabb is lesz a diplomások száma, mint amit az EU elvár. A párbeszéd hiányára reagálva kijelentette: 23 olyan tétel van a felsőoktatási törvény koncepciójában, amit a hallgatói önkormányzatok kérésére vettek be, s kérte, egy politikus ne álljon egy lázadás oldalára. Ugyanebben az ügyben szólt napirend előtt Hiller István (MSZP) volt oktatási miniszter is, aki szerint szűkül az oktatáshoz való hozzáférés joga, csökken az állami felsőoktatási helyek száma. Sérelmezte, hogy lecsökkentik a tankötelezettség felső korhatárát 16 évre, és azt is, hogy nem látszik a tanári béremelés a tervekben, ezért követelte, a kormány vonja vissza a koncepciót. Felszólalására ugyancsak a KDNP-s államtitkár válaszolt: szerinte, amit Hiller István huzavonának nevez, az egy egyéves egyeztetési folyamat, amit kár volna semmivé tenni a köznevelési és felsőoktatási koncepció visszavonásával. Megjegyezte, a közoktatási ráfordítás jövőre 6 százalékkal növekszik, szemben a szocialista kormányok idején tapasztalt, évenkénti tízmilliárdos elvonással. A pedagógusok béremelését kijelentése szerint pedig a 2013-ban bevezetendő pedagógus-életpályamodell biztosítja majd, a 16 éves tankötelezettségi korhatárt pedig egy jogi lehetőségnek nevezte azok számára, akik ennyi idős korukban már nem tudnak, vagy nem szeretnének tanulni.
http://mno.hu/belfold/hoffmannt-probara-tettek-napirend-elott-941333

Közoktatási törvény - hazugságok hálója

Blog. Amikor egy hónappal ezelőtt sorra vettük a Hoffmann-féle közoktatási koncepció legdurvább pontjait - centralizáció, kötelező hitoktatás, a szegregáció erősítése az integrációval szemben -, még mi sem tudtuk, hogy a tervnek bizony titkos része is van. A kormány által már zöld utat kapott törvényhez ugyanis tartozik egy 40 oldalas háttéranyag is, amit azonban – érdekes módon – nem hozott nyilvánosságra az államtitkárság. Nem csoda. A titkos rész az eddig az iskolabezárások ellen hevesen tiltakozó, a tanárok megbecsülését lépten-nyomon hangoztató kormány valós szándékait tükrözi. Ezek pedig 73 milliárdos forráskivonással, 633 iskola bezárásával, ez utóbbi következményeként körülbelül 8000 tanár elbocsátásával számolnak.
http://egyenlito.blog.hu/2011/11/02/kozoktatasi_torveny_hazugsagok_haloja

A KDNP-nél reklamál egy zsidó világszervezet a magyar egyházi törvény miatt

Magyar politikusoknál jár közben a Progresszív Zsidó Világközösség elnöke, Stephen Fuchs rabbi azért, hogy a január 1-jén hatályba lépő egyházi törvény a szervezethez tartozó reformzsidó hitközségeket is ismerje el egyháznak - közölte a világközösség szerdán. A világszervezet vezetői a közlemény szerint találkoznak a KDNP parlamenti frakciójának tagjaival, Fónagy János államtitkárral, a Fidesz budapesti elnökével, valamint a magyarországi zsidó hitközségek és a keresztény egyházak képviselőivel is.
http://www.origo.hu/itthon/20111102-a-kdnphez-fordul-a-progressziv-zsido-vilagkozosseg-elnoke-a-magyar.html

Bérkompenzáció: nem csak egyházi nonprofitoknak kedvezne egy KDNP-s

Mindenkire kiterjesztené egy kereszténydemokrata módosító javaslat a bérkompenzációt, aki közszférában közfeladatot lát el. Erre a jelen állás szerint csak a költségvetési szerveknél dolgozók és az egyházi finanszírozású, közfeladatot ellátó intézmények munkavállalói jogosultak. Földi László (KDNP) beadványa kiterjesztené a kompenzáció hatálya alá esők körét: eszerint a költségvetési intézmények mellett nem csak az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél dolgozók, hanem az önkormányzati, nonprofit vagy más gazdasági társulásban működő, közcélú tevékenységet folytató intézmények munkavállalói is kaphatnának bérkompenzációt.
http://hvg.hu/gazdasag/20111102_berkompenzacio_#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_11_2

Megújult játszóterek, területrendezés

Megújított játszótereket adtak át a gyerekeknek szerdán Eperjesi Erika (Fidesz) és Molnár Péter (KDNP) képviselők Miskolcon.
http://www.minap.hu/news.php?extend.45371.2

Deklarálták: Jeruzsálem Izrael örök és oszthatatlan fővárosa

Jeruzsálem Izrael örök és oszthatatlan fővárosa – deklarálta budapesti tanácskozásait követően az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa (IIACF). A szervezet képviselői hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel találkoztak az Országházban.
http://kitekinto.hu/bem-rakpart/2011/11/02/deklaraltak_jeruzsalem_izrael_orok_es_oszthatatlan_fvarosa/

Lecionistázta a Jobbik az Orbán-kormány külpolitikáját

A Jobbik elítéli a magyar kormány külpolitikáját, írja az MTI. Az ellenzéki párt szerint ugyanis "szánalmas" és "cionista függőség" található benne - jelentette ki Gyöngyösi Márton szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) megtartott hétvégi konferencia kapcsán. A Jobbik frakcióvezető-helyettese emlékeztetett arra, hogy az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványának konferenciáján Jeruzsálem oszthatlanságát és egységét erősítették meg közös nyilatkozatban a résztvevők. Ráadásul Gyöngyösi Márton szerint mindezt a magyar kormány támogatása mellett, hiszen a konferencia résztvevőit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is fogadta az Országgyűlésben.
http://www.pecsiujsag.hu/belfold/lecionistazta-a-jobbik-az-orban-kormany-kulpolitikajat

Magyarország lehet a mongolisztika európai központja

Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Erdenechimeg Omboosuren, Mongólia budapesti nagykövetasszonya a két ország közötti oktatási, tudományos és kulturális együttműködési megállapodást írt alá újabb három éves időtartamra. Mongóliával első ízben 1976-ban kötöttünk a tárgyban kormányközi egyezményt, amelyet 3-4 évre szóló oktatási, tudományos és kulturális munkatervek egészítenek ki. Az együttműködés eredményeként napjainkig közel 300 mongol hallgató szerzett Magyarországon diplomát. A tudományos együttműködés keretében a felek támogatják a két ország tudományos akadémiáinak, érintett egyetemeinek együttműködését, valamint a Mongóliába irányuló kutató expedíciókat. A mongol fél elkötelezett amellett, hogy Magyarország legyen a mongolisztika európai tudományos központja.
http://www.melano.hu/content/magyarorsz%C3%A1g-lehet-monolisztika-eur%C3%B3pai-k%C3%B6zpontja

Nehezebb lesz a nyomor vámszedőinek dolga

Az uzsoraügyek felderítését könnyítheti, hogy ezentúl már egy tanú vallomása is elég az aránytalanul magas kamattal kölcsönt adók elítéléséhez. A büntető törvénykönyv módosítása mellett a Start munkaprogram is segítheti az uzsorázás visszaszorítását – mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Kossuth Rádióban. A politikus a 180 percben emlékeztetett arra is, hogy a jövőben korlátlanul enyhítheti a bíróság annak a büntetését, aki a bűncselekményt maga jelenti a hatóságnak, és feltárja az elkövetés körülményeit. Az uzsorások, akik már egyetlen esettel lebukhatnak, akár öt év börtönt is kaphatnak, és az ügyész is eljárást indíthat ellenük – ezek a büntető törvénykönyv november 1-től hatályos szigorításának legfőbb elemei.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/11/02/11/Nehezebb_lesz_a_nyomor_vamszedoinek_dolga.aspx

Hamarosan bevezetik e-receptet

Megújul a háziorvosi praxisjog, és 2012-ben bevezetik az e-receptet a kormány szerdai döntései alapján – mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón. Az egészségügyi törvények módosításának megszavazása és a szükséges rendeletek elfogadása után még az idén mintegy kétmilliárd forintos tőkével praxiskezelő központ jöhet létre, amely hosszú lejáratú, kamatmentes hitellel segíti majd a háziorvosi praxisok forgalmát, a fiatal orvosok praxishoz jutását és az elöregedő háziorvosi kar felfrissülését – közölte az államtitkár, aki hozzátette azt is, hogy a praxiskezelő felállításához szükséges pénzt az Egészségbiztosítási Alap jelenlegi mintegy 46 milliárdos többletéből finanszírozzák. Szócska Miklós bejelentette azt is, hogy jövőre bevezetik az elektronikus e-receptet.
http://mno.hu/belfold/hamarosan-bevezetik-e-receptet-941440

Az ellenzék szerint következetlen a kormány adópolitikája

A Fidesz és a KDNP kitart az egykulcsos adó mellett, az MSZP és a Jobbik bírálja az adótörvény tervezetét. A Kossuth Rádió Ütköző című műsorában három párt képviselője mondta el véleményét az adórendszerről. Seszták Oszkár a KDNP szakpolitikusa a műsorban megerősítette, a Fidesz és a KDNP kitart az egykulcsos adó mellett. Az ellenzék sokszor azzal bírálja a kormányt, hogy következetlen a kormány adópolitikája, a progresszív adórendszer azonban nem hozott gazdagabb országot és gazdagabb polgárokat, mondta Seszták Oszkár. A KDNP-s politikus elismerte, ebben az évben valóban adódtak problémák az arányos rendszerre történő átállással, mert az adórendszer a szuperbruttóval és az egyéb kedvezményekkel nagyon bonyolult. Emiatt nehéz olyan új modellt alkotni, amellyel senki nem jár rosszabbul. Jövőre azonban 27 milliárd forintot fordítanak arra, hogy a közszférában érvényesülni tudjon a gyermekkedvezmény. Az arányos adórendszerre való átállás két lépésben történik, a célkitűzés az, hogy 2014-re Európa legversenyképesebb adórendszere jöjjön létre. A közép-európai gazdaságok majdnem mindegyike átállt erre a rendszerre, és a tapasztalatok szerint ez sikeresen működik, tette hozzá a KDNP-s szakpolitikus.
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/11/02/19/Az_ellenzek_szerint_kovetkezetlen_a_kormany_adopolitikaja.aspx

Szózatot énekelni demagóg

Demagógnak nevezte azokat a tüntető orvostanhallgatókat Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, akik egy múlt heti tüntetés végén a Szózatot énekelték. Hoffmann szerint nem fér össze az "itt élned, halnod kell" éneklése azzal, hogy az orvosjelöltek szívesen lelépnének külföldre.
http://hirszerzo.hu/nyuzsi/2011/11/2/Szozatot_enekelni_demagog_JYAP4D#rss

Fizetős egyetemi szakok: tévhitek alapján dönt Hoffmann államtitkársága?

A következő években már a képzés teljes vagy "megközelítőleg teljes" költségét állniuk kell azoknak a hallgatóknak, akik kiszorulnak az államilag finanszírozott szakokról - derül ki az új felsőoktatási törvény tervezetéből. A kérdés az: mennyibe kerül egy egyetemista képzése az államnak? Pontos válasz azonban nincs.
http://eduline.hu/felsooktatas/2011/11/3/Fizetos_egyetemi_szakok_tevhitek_alapjan_do_CKJ80E#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_11_3

Hoffmann Rózsa kettest kap magyarból

Blog. „Demagóg jó reggelt kívánok. Hoffmann Rózsa szerdán felszólalásában rámutatott, hogy a felsőoktatási törvény visszásságai ellen tüntető diákoknak nem csak hogy nem volt igazuk, de ráadásul annyira demagógok voltak, hogy az még a Parlamentből nézve is feltűnt. A diákság fékevesztett demagógiáját mi sem mutatja jobban, mint hogy a tüntetés végén elénekelték a Szózatot.”
http://kepviselofunky.blog.hu/2011/11/03/hoffmann_rozsa_kettest_kap_magyarbol

Sukoró per: nem nyilvános a Gyurcsány elleni "bizonyíték"

A mentelmi bizottság elnöke elutasította Gyurcsány Ferenc kérését, hogy bocsássa rendelkezésére azokat a dokumentumokat, amelyeket az ügyészség küldött a testületnek a Sukoró-ügyben, valamint a zárt bizottsági ülések jegyzőkönyveit - tudatta a volt miniszterelnök titkársága az MTI-vel. Rubovszky György válaszát a www.sukoroper.hu oldalon hozták nyilvánosságra.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=487585

Vége a szórakozásnak

A népszavazás kezdeményezéséről szóló sarkalatos törvény tervezetéről kezdett több mint négyórás időkeretű általános vitát a parlament szerdán késő délután. Salamon László (KDNP) közölte: mivel a népszavazással a nép elvonja az Országgyűlés hatáskörének egy részét, lényeges az 50 százalékos érvényességi küszöb meghatározása. Kitért arra is, hogy a parlamenti képviselők egyharmadának kezdeményezési joga értelmetlen volt, mivel ebben az esetben is a többségi elv érvényesült: a népszavazás elrendeléséről a Ház többsége dönthetett. Hangsúlyozta, hogy a főbb népszavazási szabályokat az alaptörvény rögzíti, a kormány mostani javaslata az abban meghatározott kereteket tölti ki.
http://mno.hu/belfold/vege-a-szorakozasnak-941521

Országjárásba kezd a Fidesz–KDNP

A Magyar Nemzet úgy értesült, december 12-ig országszerte 150-160 olyan rendezvényt tart majd a Fidesz–KDNP, ahol a kormány és a frakció tagjai próbálják megértetni a kabinet és a kormánypártok eddigi intézkedéseit.
http://mno.hu/belfold/orszagjarasba-kezd-a-fidesz-kdnp-941532

Sukoró-ügy: Gyurcsány szerint fél a legfőbb ügyész és a mentelmi bizottság elnöke

A mentelmi bizottság elnöke elutasította Gyurcsány Ferenc kérését, hogy bocsássa rendelkezésére azokat a dokumentumokat, amiket az ügyészség küldött a testületnek a Sukoró-ügyben, valamint a zárt bizottsági ülések jegyzőkönyveit. Gyurcsány Ferenc titkársága árulkodónak nevezte, hogy nem merik nyilvánosságra hozni az iratcsomagot, a legfőbb ügyésznek és a mentelmi bizottság elnökének közös takargatnivalója lehet.
http://nol.hu/belfold/sukoro-ugy__gyurcsany_szerint_fel_a_legfobb_ugyesz_es_a_mentelmi_bizottsag_elnoke

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!