Sajtószemle - Nyugalmas év vár az iskolákra

kdnp.hu

A nyugati, keresztény értékek mellett foglalt állást az IKSZ
A nyugati, keresztény gyökerű civilizáció értékei melletti határozott kiállás fontosságára hívta fel a figyelmet a Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a mohácsi csata és Buda várának 16. századi oszmán elfoglalása emléknapján. Stágel Bence, a szervezet elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Gaal Gergely elnökhelyettes kiemelték: olyan alapvető értékeket, mint a szabadság, az emberi méltóság védelme és a szolidaritás, csakis Európa őrizhet meg a világ számára.
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/106576/1/belfold/A_nyugati_kereszten…

Hoffmann: nyugalmas év vár az iskolákra
Az idei tanév nem hoz megrázó változásokat, az új rendszere való felkészülést jól segítő időszak következik - mondta az oktatái államtitkár a 180 perben. Hoffmann Rózsa félreértésnek, rossz szóhasználatnak, esetleg rossz interpretációnak mondta Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszternek azt a nyilatkozatát, amely szerint tudomásul kell venni, hogy nem lesz ingyen oktatás. A tankönyvvitában közvetítő szerepet vállaló oktatásért felelős államtitkár egyelőre nem tudja megmondani, megkapja-e szeptember 1-jére minden, arra jogosult diák az ingyenes tankönyveit. Hoffmann Rózsa a Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta, 26-27 önkormányzatot érinthet, érinthetett a tankönyvterjesztők akciója, amelyben megtagadták a könyvek kiszállítását a nekik tartozó önkormányzatokhoz.
http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/itthon/hoffmann.html

A napközi alatt lenne a napi iskolai tornaóra
Délutáni napközis foglalkozás keretében szervezhető meg alsó tagozaton a mindennapos testnevelés a most induló tanévben - írta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az általános iskolai intézményvezetőknek küldött levelében. Viszont 335 olyan alap- és középfokú oktatási intézmény van, amelynek nincs ehhez kellő infrastruktúrája. A kormany.hu oldalon közzétett dokumentumban az államtitkár kifejtette: az új, nemzeti köznevelésről szóló törvény megjelenése előtt, a most induló 2011/2012-es tanévben az 1-4. évfolyamon tanulók számára - azokon a napokon, amikor délelőtti órarendjükben a testnevelésóra nem szerepel - a délutáni napköziben, annak óraszáma, pedagógus-létszámkerete és infrastruktúrája felhasználásával kerülhet sor a többletfoglalkozások megszervezésére.
http://hvg.hu/itthon/20110829_mindennapos_testneveles#utm_source=hirker…

Bokros Lajos és az egyetemek
A balliberális és/vagy európaiértelembenvettkonzervatív értelmiség valamiért nyüszít a meghatottságtól, ha Bokros a felsőoktatásról értekezik. Bezár, megszüntet, piaci alapon bezár, piaci alapon megszüntet, kevesebb állam, mégpiacibb alap, még kevesebb állam, legpiacibb alap, semmilyen állam, lehet-e a semminél is kevesebb az állam, miközben piacibb az alap a legpiacibbnál? Kivéve persze, ha a legpiacibb alapon bezárandó állami projektben érintett éppen a jelzett értelmiségi, mert azt azért mégse. (…) Bokros nem buta ember, de végzetesen beleszerelmesedett saját magába, szeret vízen járni és a hölgyközonsége is zihál a bezárttól és a tandíjtól egy mondatban. Megjegyzem, amikor Hoffmann Rózsika néni, kezében a partvissal bohóckodott bezárásokról vagy talán csak összevonásokról, rendesen ki lett röhögve. (…) Bokros Lajos legalább józanul mondta amit mondott, Pálffy István vélhetően a szokásos reggeli másfél liter kékfrankos elszopogatása után mondta el, hogy redukálni kell a diplomások és az érettségizettek (!) számát. Különösen csinos az utolsó gondolata, miszerint az elit családok nem a diploma felé fogják terelni a gyerekeiket. Szinte látom Elitet, amint azt mondja a Gyereknek: Fiacskám, legyél te csak marós, nem tudom mi az, de munkaalapúnak tűnik, és az ma a coolság. – Blog.
http://orulunkvincent.blog.hu/2011/08/29/bokros_es_az_egyetemek

Az egyházak semmivel sem mérhető ajándékot adtak
A legelső magyar iskola a Szent Márton-hegyen, a mai Pannonhalmán jött létre a Géza fejedelem által behívott bencés szerzeteseknek köszönhetően 996-ban, és az azóta eltelt több mint ezer év alatt az egyházak a magyar társadalomnak semmi mással nem mérhető ajándékot adtak – mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára hétfőn a Bács-Kiskun megyei Harkakötönyben. "Az egyházi iskolától a hit továbbadását és a kősziklára épülő erkölcsi tanítás közvetítését várjuk", mert ez az, amire a magyar társadalom minden tagjának szüksége van manapság - mondta az államtitkár a Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és Óvoda harkakötönyi intézményének tanévnyitó ünnepségén.
http://www.echotv.hu/belfold/az_egyhazak_az_semmivel_sem_merheto_ajande…

Az Orbán-kormány angolul beszél, Hoffmann Rózsa korrepetációra szorul
Míg az oktatási államtitkárság szeretné elérni, hogy az angol mellett – vagy inkább helyett – minél többen tanuljanak más idegen nyelveket, a kormánytagok többsége csak angolul tud. Az új nyelvstratégia kialakításáért felelős Hoffmann Rózsa azon kevesek közé tartozik, aki nem szerzett angol nyelvvizsgát. Az oktatási államtitkár az angol nyelvet felnőtt korában kezdte tanulni, és a francia után könnyűnek érezte. A nyelvet érti, de a beszédben már bizonytalanabb, a francia kiejtéssel járó beidegződések miatt – írta e-mailban a kormány kommunikációs államtitkársága, a hvg.hu azon kérdésére, hogy milyen a viszonya Hoffmann Rózsának az angol nyelvhez. Hoffmannhoz hasonlóan a szintén KDNP-s, szociálpolitikáért felelős államtitkár, Soltész Miklós sem jó angolban. „Németül beszél, amely tudását Magyarország uniós elnöksége idején kamatoztatni tudta, az angol nyelvű tárgyalásokon tolmács segítségével dolgozott” – írta a kommunikációs államtitkárság. A kereszténydemokrata Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságszolgáltatási Minisztérium parlamenti államtitkári viszont az angol részesítette előnyben, melyből középfokú nyelvvizsgája van. Rétvári társalgási szinten németül is beszél, a hvg.hu kérdésére e-mailban azt írta, az angolt tanulta először, és ezt könnyebbnek is találta, mint a németet, amelynek véleménye szerint sokkal bonyolultabb a nyelvtana. A Hoffmann által előnyben részesített neolatin nyelveket nem tanult, egykori joghallgatóként viszont jogi latint igen. A KDNP elnöke, a kormány miniszterelnök-helyettese, Semjén Zsolt parlamenti adatlapja szerint csak angolul tud, azt viszont magas, tárgyalási szinten beszéli.
http://hvg.hu/itthon/20110829_Hoffmann_angol_nyelv#utm_source=hirkereso…

Növelnék a diákok körében az új alaptörvény ismertségét
Növelnék a diákok körében az új alaptörvény ismertségét – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője az MTI-vel. Réthelyi Miklós elmondta: a cél az, hogy egy később véglegesítendő rendszerben minél többen és alaposabban megismerjék a jövő január elsején hatályba lépő dokumentumot. Az elgondolások között említette, hogy a diákokat különböző ajándékokkal – például a nemzeti hitvallás egy-egy példányával – emlékeztessék az alaptörvényre, akárcsak azt, hogy a tanulók egy rajzversenyen önthessék formába, mit jelent számukra magyarságuk, az, hogy ebben az országban élhetnek.
http://www.gazdasagiportal.hu/2011/novelnek-a-diakok-koreben-az-uj-alap…

Kiürült Orbán salleros zsákja
Érdekes előadást tartott Kedves Vezetőnk tegnap magyar diplomaták előtt. Volt ebben minden: apró pici önkritika, kicsit nagyobb ködharapás, és olyan gyönyörű képzavarok, hogy diplomatáink is csak kapkodták a fejüket, mint Semjén szalonkája a nikkel sörét elől. Küzdelmes és nehéz ősz jön, mondta, készüljünk fel, az állam nagyon kivonul valahonnan. Azt, hogy vajon honnan, még homály fedi. Lehet pont önmagukból vonulnak ki megpihenni, mert láthatóan magukon kívül vannak. Legszebb példája ennek Réthelyi miniszter úr, aki elgyengült pillanatában picit kibeszélt az egyébként sem rózsás képből: "no és, milyen gazdasági teljesítmény volt az országban az elmúlt negyedévben?" – Blog.
http://varanus.blog.hu/2011/08/30/kiurult_orban_salleros_zsakja

Iskolatáska, plüssmackó, nemzeti hitvallás
Növelnék a diákok körében az alaptörvény ismertségét - adta hírül Réthelyi Miklós, a magyar kormány nemzetierőforrás-minisztere. Nem az első furcsa ötlet ez Réthelyi tárcájától: az elmúlt egy-másfél évben az oktatási államtitkárság lényegében másra nem is volt jó, mint a jóérzésű emberek kedélyeinek borzolására. A Réthelyi-Hoffmann duó tesz arról, hogy minden napra jusson egy felháborító hír. – Vélemény.
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/106677/1/belfold/Iskolataska_plussma…

Pénzügyi ismeretekkel kezdődik a tanév
Hoffmann Rózsa egyeztet, a tankönyvesek a pénzüket, a szülők az olcsó könyvet keresik. Továbbra sincs megegyezés a tankönyvek átadásáról, miután több önkormányzat még a tavalyi kötetek árát sem egyenlítette ki. A terjesztők többsége csak akkor adja át az új tankönyveket az érintett oktatási intézményeknek, ha az önkormányzatok fizetnek az előző évi és az idei szállítmányért is. Több kisebb cég csődbe mehet, ha tovább kell hiteleznie a településeknek. Jelenleg százmillió forint körüli összeggel tartozik több mint két tucat önkormányzat a terjesztőknek; a cégek többsége csak akkor hajlandó átadni az új tankönyveket az érintett oktatási intézményeknek, ha az önkormányzatok az előző évi és az idei szállítmány árát is kiegyenlítik - írja a Népszabadság.
http://www.fn.hu//belfold/20110830/penzugyi_ismeretekkel_kezdodik_tanev/

Fotózd le a tanárit! - tiltakozás a "börtöntörvény" ellen
Új akciót hirdetett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Pécsett. Hoffmann Rózsa kötelezően az iskolában töltendő munkaidővel kapcsolatos elképzelését a túlzsúfolt, élhetetlen tanárikról készült fotógyűjteménnyel igyekeznek letromfolni. A Hoffmann Rózsa államtitkár által vezetett oktatásirányítás tavasz óta nem tett le arról az elképzelésről, hogy a pedagógusok esetében nem óraszámot, hanem az intézményben tartózkodás idejét határozza meg. Ennek időtartama heti 32 órát tenne ki - írja levelében Nagy Erzsébet, a PDSZ pécsi ügyvivője körlevelében.
http://www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=927452

Megpuccsolt kormányterv és külön alku Orbánnal? - Szócska Miklós saját csapatot szervez
Egyre ellentmondásosabb az egészségügy átalakítása. Hiába fogadta el a kormány a Szócska Miklós államtitkár és csapata által készített Semmelweis Tervet, a megyei önkormányzatok fideszes vezetői azt már meg is puccsolták, a hírek szerint külön alkut kötve Orbán Viktorral a kórházaik államosításának gyakorlatáról.
http://nol.hu/belfold/20110830-a_remeny_hal_meg_utoljara

Sarkalatos döntések egymás közt
Óriási a bizonytalanság az új alaptörvény miatt szükséges sarkalatos törvények körül, hiszen eddig alig néhány ilyen jogszabályt fogadott el, illetve hozott nyilvánosságra a Fidesz-KDNP. Ezek között is volt olyan, melyet a kormánypártok senkivel sem egyeztetve fogadtak el. Úgy tűnik, most sem éreznek nagy kedvet a társadalmi egyeztetésre; a kétharmados szavazógépezet jövő héten háromnapos, vakációzáró frakcióülésen egymaga dönt majd a széles társadalmi vitát igénylő ügyekről.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=465558#null
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!