Sajtószemle - Pálffy: az állam nem költ halálra

kdnp.hu

"Nem lennék a Fidesz csicskája"
Egy tengerészt választott a KDNP alelnökének és budapesti első emberének. Szalma Botond a másság elfogadását és a női kvótát erősítené, ugyanakkor egy-két koki a tanártól szerinte is belefér. Interjúnkban szóba került az önállóság, a bunkóizmus és hogy miért csicskázta le Bartók Bélát.
http://fn.hir24.hu/nagyinterju/2011/12/01/nem-lennek-a-fidesz-csicskaja…

A KDNP árulkodó ötlete
Tudom, persze, hogy a két derék kereszténydemokrata, Pálffy István és Sáringer-Kenyeres Tamás képviselői indítványában nem az abortusz tilalmát proponálja. Ez talán még szerintük is túlzás lenne bő fél évvel a fogadkozást követően, akkor, amikor az alaptörvény még hatályba sem lépett. Amit javasoltak, az pusztán a művi terhességmegszakítás gyakorlati ellehetetlenítése: ha a költségvetésből kikerül az ilyen műtétek elvégzésére szánt 400 millió forint, a kórházak kénytelenek lesznek a beavatkozást kérőknek kiszámlázni a műtét és a kórházi kezelés díját. Aki tud fizetni, kikaparják.
http://nol.hu/velemeny/a_kdnp_arulkodo_otlete

Ha hibázik a kormány, jöhet az újabb különadó
Ha elfogadja a parlament – és miért ne fogadná el Lázár János és Harrach Péter javaslatát –, az alaptörvénybe foglalják, hogy a kormány valamilyen korábbi hibás döntésének következményeit azok viselik, akiket éppen meg tud sarcolni valamilyen különadóval. Akár visszamenőleg is.
http://nol.hu/belfold/20111202-ha_hibazik_a_kormany__akkor_johet_az_uja…

OGY - Új alaptörvény - KDNP: a jövőnk miatt fontos a szembenézés
A KDNP szerint Magyarország jövője szempontjából szükség van a szembenézéssel, és amíg az unió nem lesz ebben egységes, addig nem tudnak egységesen a múltra tekinteni.
http://www.webradio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=251369

Pálfordulás Michlnél - mégsem szabad verni a gyereket
Mégis visszarakná a köznevelési törvénybe a testi fenyítés tiltását Michl József KDNP-s képviselő, aki korábban módosító indítvánnyal törölte volna az eredeti javaslat azon pontját, hogy „a gyermek és tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek és kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek, vagy bánásmódnak" - írja az Index.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=136055

Szeretetre kötelezné a tanárokat egy KDNP-s képviselő
Bár a múlt héten még kihúzta volna a köznevelési törvényből Michl József KDNP-s képviselő a tanulók testi fenyítésének tiltását, csütörtökön benyújtott módosító indítványában mégis visszatenné a törvénybe ezt a szövegrészt. A képviselő ráadásul a lelki terrort, a kigúnyolást, a vallási meggyőződés kicsúfolását és minősítését, illetve "a gyermekkel szembeni szeretetlenséget" sem engedné az iskolákban - írja az Origo.
http://eduline.hu/kozoktatas/2011/12/1/Szeretetre_kotelezne_a_tanarokat…

Pálffy: az állam nem költ halálra
Egy KDNP-s javaslat szerint fizetőssé válna az abortusz, ami néhány tízezer forintjába kerülne a várandós anyának. A módosítással az örökbeadást támogatnák.
http://atv.hu/cikk/20111201_palffy_istvan?source=hirkereso

Exkluzív: újabb módosító javaslat a köznevelési törvényhez
A Családháló értesülése szerint újabb módosító javaslatot nyújt be a KDNP-s Michl József a köznevelési törvény tervezetéhez. Lapunk kérdésére a képviselő azt mondta: az ellenzék azért támadja ennyire dühödten a törvényt, mert átszabja a teljesen liberális értékekre építő rendszert.
http://csaladhalo.hu/cikk/hatter/exkluziv-ujabb-modosito-javaslat-kozne…

A püspöki kar jóváhagyta a közoktatási törvény tervezetét
Egy KDNP-s képviselő szerint a klérusnak megfelel az a javaslat, hogy kötelező hit- és erkölcstanoktatás legyen, amely kiváltható etikaoktatással, de az is, hogy legyen kötelező etikaoktatás, amely kiváltható hit- és erkölcstannal.
http://atv.hu/cikk/20111201_meg_jo_hogy_nem_az_egyesult_allamokrol_vesz…

Melyik fideszes politikus a legellenszenvesebb?
Valljuk be, hol lenne Semjén, egyáltalán, hogy lenne a KDNP Orbánék nélkül? Sehol. Rejtély, miért cipeli a Fidesz ezt a terhet, talán azért hogy Orbán más frakcióból is élvezhesse a dicséretet, ne csak a sajátjából? Lényegében mindegy: Semjén nem saját erőből került a parlamentbe, bevitték, mint a protekcióst a munkahelyre. Aki olyan helyen dolgozik, ahol van protekciós (pláne "mama kicsi fia" szerepkörben), az tudja, hogy általában az a legjobb, ha az illető csak a fizetését veszi fel, és hülyeségeivel nem zavarja a munkát. Semjén nem ilyen: igyekszik beleszólni mindenbe, és sikeresen hergeli a népet, most például éppen az abortusztémával. Nem kéne.
http://nivo.blog.hu/2011/12/01/melyik_fideszes_politikus_a_legellenszen…

Semjén: Zárva volt a detoxikáló
Semjén Zsolt visszaszólt Ján Slotának, aki a magyar miniszterelnök-helyettes szerda reggeli interjújára reagálva arról beszélt, hogy Magyarország élezi a szlovák-magyar kapcsolatokat. Semjén szerda reggel úgy vélte, Szlovákiának előbb vagy utóbb vissza kell vonnia a magyar állampolgársági törvény ellen hozott törvényét. Valószínűleg annak tudható be Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének a magyar állampolgársági törvénnyel kapcsolatban tett csütörtöki nyilatkozata, hogy a szlovákiai orvossztrájk miatt zárva volt a detoxikáló, reagált Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a nacionalista szlovák politikus nyilatkozatára.
http://index.hu/belfold/2011/12/01/semjen_zarva_volt_a_detoxikalo/

Takarékos, de a magyar forrásokat növelő uniós költségvetés született - Surján László sajtóközleménye
Mai zárószavazásán az Európai Parlament elfogadta a Tanáccsal kötött, az Európai Unió 2012. évi költségvetéséről szóló megállapodást. A megállapodás értelmében az EU jövő évi költségvetése 147,2 milliárd euró kötelezettségvállalást és 129,1 milliárd euró kifizetést irányoz elő, ami a közösségi GNI 1,12%-át, illetve 0,98%-át jelenti. Surján László felszólalásában kiemelte: Jó hír, hogy megegyezés született a 2012. évi költségvetésről, mert ez azt jelenti, hogy jövőre is működőképes marad az Unió.
http://os.mti.hu/hirek/72087/takarekos_de_a_magyar_forrasokat_novelo_un…

Megerősített határmenti betegellátás a Szlovákiában kialakult helyzet miatt
Az egészségügyi humánerőforrás krízis az európai – különös tekintettel a közép-kelet európai – országok sorsfordító kérdése. Az elmúlt napokban Szlovákiában került nehéz helyzetbe a betegellátás. Ivan Uhliarik szlovák egészségügyi miniszter ennek kapcsán levélben megkereste Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárt, majd a mai napon a két vezető telefonon is egyeztetett.
http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium/egeszsegugyert-…

Állampolgársági eskütételen vett részt Rétvári Bence Szabadkán
Az államtitkár a szabadkai Magyar Főkonzulátuson magyar állampolgársági eskütételen vett részt november 30-án, szerdán. Az egyszerűsített honosítási eljárás eredményeként az alkalmon mintegy félszázan tettek fogadalmat. Az eseményen jelen volt a szabadkai magyar főkonzul, Korsós Tamás is. Rétvári Bence szerint ezen a területen az egyik legnagyobb munkát a Vajdaságban, Szabadkán végzik a magyar diplomaták, mivel minden tízedik, kettős állampolgárság iránti kérelmet ott adják be. Szabadkán minden héten nyolc eskütétel történik.
http://www.kormany.hu/hu/kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszterium/parl…

Teljes a törvényhozási káosz
Továbbra is elfogadhatatlan a Fidesz "hozzáértőinek" a Hoffmann Rózsa államtitkár által kidolgozott köznevelési törvényjavaslat, de változtatnának a felsőoktatási tervezeten is. Az ellenzék szintén elutasítja a terveket, így - mint az várható volt - vérre-menő vita folyt a Házban tegnap. A parlamentben az eheti csütörtök késő délutánig szerda volt, azaz megismétlődött a kedden is tartó hétfő.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=496993

Beperli Mendrey Hoffmann Rózsát
Bírósághoz fordul Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az oktatási államtitkár egy televízióműsorban tett kijelentése miatt.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=136058

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!