Sajtószemle - Szeretetotthonban, gyermekvárosban ajándékoztak

kdnp.hu

Létkérdés
Spaller Endre KDNP-s képviselő örömteli, biztató folyamatnak nevezte néhány nappal ezelőtti parlamenti felszólalásában, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium abortuszellenes, örökbeadásra biztató kampányának következtében rövid idő alatt ezerhatszázzal csökkent az abortuszok száma az előző évhez képest. A képviselő olyannyira belemelegedett a kormány dicséretébe, hogy végül a házelnöknek kellett belefojtania a szót. Halász János államtitkár ezután szépen megköszönte a tavaszi „életvédő” kampányról ejtett elismerő szavakat, és megnyugtatta a kicsit azért aggódó képviselőt, hogy az életvédelem továbbra is kiemelt fontosságú terület marad.
http://nol.hu/lap/allaspont/20111223-letkerdes

Segítenének a díjhátralékosokon
Az előrefizetős, kártyás áram- és gázmérőórák általános elterjesztését célzó törvényjavaslatot nyújt be a közeljövőben a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP); az indítvány szerint a szolgáltatóknak minden, hatvan napon túli hátralékba kerülőnél kötelező lenne ilyen mérőórát felszerelni.
http://mno.hu/belfold/segitenenek-a-dijhatralekosokon-1039263

KDNP-s javaslat a Mal részleges vagy teljes államosításához
Olyan zárószavazás előtti módosító indítványt nyújtott be csütörtökön Salamon László KDNP-s képviselő, amely többek között lehetővé tenné a vörösiszap-katasztrófáért felelős Magyar Alumínium (Mal) Zrt. részleges vagy teljes államosítását, amennyiben a vállalat nem tudja kifizetni a rá kirótt - egyelőre nem jogerős - 135 milliárd forintos bírságot.
http://atv.hu/cikk/20111222_kdnp_s_javaslat_a_mal_reszleges_vagy_teljes…

Új egyházügyi törvényjavaslat
Az új egyházügyi törvényjavaslat segít megszabadítani a társadalmat a "businessegyházaktól" - hangsúlyozta az indítvány általános vitájában mondott expozéjában Varga László, a KDNP képviselője. A Fidesz vezérszónoka szerint a javaslat fő célja a lelkiismereti és vallásszabadság érvényre juttatása, az MSZP vezérszónokai viszont úgy fogalmaztak: „egy kínos aktus részei vagyunk".
http://www.echotv.hu/belfold/uj_egyhazugyi_torvenyjavaslat.html

Szeretetotthonban, gyermekvárosban ajándékoztak
A Baptista Egyház és az IKSZ (Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége) ajándékait adták át csütörtökön délután a Szeretet Alapítvány Csilla Bárónő Szeretetotthonban, és a Gyermekvárosban Miskolcon. Az átadáson részt vett Nánási-Kocsis Norbert (Fidesz) képviselő is, akinek a körzetében az adományok jelentős részét gyűjtötték az ifjú kereszténydemokraták.
http://www.minap.hu/news.php?extend.47421.2

Szentföldre látogat Semjén Zsolt
Szentföldre látogat Semjén Zsolt, a miniszterelnök-helyettes csütörtökön kezdődő négynapos látogatásán megbeszélést folytat Dan Meridor izraeli miniszterelnök-helyettessel, majd hivatalában fogadja őt Mahmúd Abbász palesztin elnök is.
http://www.pecsma.hu/orszag/2011/12/22/szentfoldre-latogat-semjen-zsolt/

KDNP: üzemanyagtöltő állomásokon továbbra is lehessen dohánytermékeket vásárolni
Budapest, 2011. december 22., csütörtök (MTI) – Az üzemanyagtöltő állomásokon továbbra is lehessen dohánytermékeket vásárolni – ezt indítványozza a kereszténydemokrata Aradszky András a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényjavaslathoz benyújtott kapcsolódó módosító indítványában.
http://www.boon.hu/ogy-kdnp-uzemanyagtolto-allomasokon-tovabbra-is-lehe…

„Van értelme a munkánknak!"
Nem könnyű az a munka, amit el kell végezni, de hiszem, hogy a Teremtő erőt és reménységet ad, hogy van értelme a munkánknak - ezekkel a szavakkal köszönte meg a Kereszténydemokrata Néppárt marcali évértékelőjén az aktivitást Szászfalvi László. Az államtitkár hangsúlyozta: a kitartást és a hűséget meg kell köszönni, mert ezek az értékek a mai világban nem mindenkinek mondanak komoly üzenetet.
http://www.somogytv.hu/cikkek/81712

Soltész Miklós átadta az első Suzuki kulcsait
A súlyosan mozgáskorlátozottak közlekedési nehézségeinek megkönnyítésére létrejött rendszer 2011. július 2-án jelentősen átalakult. Ennek kapcsán Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Törökbálinton átadta az első, mozgásukban korlátozottak számára készült Suzukit a tulajdonosának.
http://www.kormany.hu/hu/nemzeti-eroforras-miniszterium/szocialis-csala…

Milliárdokkal tartoznak a kórházak a takarítóknak
Nyílt levelet írt Szócska Miklósnak a csődveszély miatt a cégeket képviselő szövetség.
Több mint hárommilliárd forinttal tartoznak magyar egészségügyi intézmények takarítócégeknek; ezek közül több hamarosan csődbe mehet a kinblevőségek miatt. Ennek nyomán képzetlen, munkát máshol nem találó emberek kerülhetnek az utcára a hvg.hu cikke szerint.
http://www.weborvos.hu/hirek/milliardokkal_tartoznak_korhazak/185664/

Törésvonalak a kormánypárton belül
Hoffmann Rózsa világképe szerint az iskolai siker kizárólag az egyéni erőfeszítések függvénye: ha egy fiatal kimarad az iskolából, az „nem akar tovább tanulni”. Aki sokat hiányzik, az „iskolakerülő”, aki rosszul tanul, „nem tesz elég erőfeszítést”.
http://www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/toresvonalak-a-kormanyparton-b…

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!