Sajtószemle - Takarékos és fegyelmezett a költségvetési törvénytervezet

kdnp.hu

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint hosszú távra szóló, takarékos és fegyelmezett a jövő évi költségvetés tervezete. Pálffy István frakciószóvivő szombaton az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a javaslat egyértelműen csökkenti az eladósodást, következetesen kiáll a tehermegosztás eddigi politikája mellett.
http://szegedma.hu/hir/szeged/2012/06/kdnp-hosszu-tavra-szolo-fegyelmezett-budzsetervezet-szuletett.html

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke szerint Mindszenty József volt "a magyar Gandhi", aki erőszak nélkül harcolt az igazságért és hirdetett ellenállást. Rétvári Bence erről a mártír sorsú bíborosról tegnap a fővárosban rendezett emlékkonferencián beszélt. A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) észak-pesti szervezete és az újpesti Fidelitas által rendezett tanácskozáson kiemelte: a magyar történelemnek sokféle kiemelkedő alakja volt, Mindszenty József azonban azáltal emelkedik ki a többiek közül, hogy a bíboros teljes erőszakmentességet hirdetett. A nemzetek történetében csak egy-egy ilyen alak van - mutatott rá.
http://kanizsaujsag.hu/hirek/11052/mindszenty-emlekkonferencia_-_retvari_a_biboros_volt_a_magyar_gandhi/

Szégyenletesnek minősítette a KDNP egyik képviselője az egyházi vezetők válaszát, amelyben nemet mondtak a kormány kommunikációs államtitkárának a Trianon-emléknapra kért harangzúgás ügyében. Egyházi források szerint viszont a politikusok teljesen félremagyarázzák, hogy miért nem „rendelték el” az országos harangozást. Varga László KDNP országgyűlési képviselő a Lánchíd Rádió adásában fejtette ki a véleményét a történelmi felekezetek leveléről, amelyet a Nemzeti Összetartozás Napja kapcsán a harangok megkondításával kapcsolatban írtak Kovács Zoltán kommunikációs államtitkárnak.
http://www.168ora.hu/landingpage/megfenyegette-a-kdnp-s-az-egyhazi-vezetoket-97844.html

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Dublinban részt vesz az 50. Eucharisztikus Kongresszus pénteki programján. Rövid látogatása során vezető katolikus értelmiségiekkel és egyházi vezetőkkel találkozik. A világ katolikusainak nemzetközi találkozóját XVI. Benedek pápa hívta egybe a  Közösség Krisztussal és egymás között   téma jegyében. A jubileumi kongresszusnak Írország ad otthont.
http://os.mti.hu/hirek/75942/semjen_zsolt_a_katolikusok_irorszagi_talalkozojan

Szócska miatt duplázódik a sárgacsekk-adó

Az egészségügy már nem bírta volna elviselni az újabb sok tízmilliárdos forráskivonást, és hogy a költségvetés ne boruljon meg, valamit tenni kellett. A kormány ezért fikarcnyit sem engedett a bankoknak, és az eredetileg beszedni tervezett összeg több mint dupláját, 280 milliárd forintot vár a sárgacsekk-adóból. Szinte biztos, hogy ezt részben vagy egészben áthárítják a lakosságra és a céges ügyfelekre.
http://www.origo.hu/gazdasag/20120615-szocska-miatt-vesztettek-a-bankok.html

Több mint harminc intézményből nyolcvannyolc középiskolás diák részesült az idén alapított Morus-díjban, az elismeréseket a tanévzárókon adják át a tanulóknak – mondta Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.
http://mno.hu/belfold/nyolcvannyolc-diak-reszesul-a-morus-dijban-1084105

Az MSZP szerint távoznia kell posztjáról Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak, mert csak hitegette az egészségügyi dolgozókat a béremelésről, amelynek valójában nincs fedezete, a kórházak pedig egyre mélyülő válságba kerültek.
http://drinfo.hu/hirek/egeszsegpolitika/21126-sz%F3cska-csak-hitegetett

A tankönyvpiaci törvény módosítását kezdeményezi a fideszes Hoppál Péter és a kereszténydemokrata Michl József; a javaslatban új elemként jelenik meg, hogy az oktatásért felelős miniszter nyilvános pályázati eljárás megszervezésének lehetőségét kapja meg és ennek révén közvetlenül is részt vesz a tankönyvek fejlesztésének ösztönzésében, a kiválasztott könyvek tankönyvvé nyilvánításában.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=143079

Örökké emlékezetes, rendkívüli ajándékkal kedveskedik a kormány az érettségiző diákoknak: mindegyikük megkapja az új alaptörvény díszkiadását. A meglepetéshez Hoffmann Rózsa államtitkár lelkesítő levelet mellékelt - tudta meg a nol.hu egy gimnáziumi tanártól.
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=143083

Magyar egyetemeket és főiskolákat népszerűsít Brazíliában Hoffmann Rózsa; az oktatási államtitkárság hosszú távon sokmilliárdos bevételt vár az államtitkár látogatásától.
http://www.nyest.hu/hirek/jonnek-a-brazilok

Kevéssé meglepő, de elégtelenre sikerült a Hoffmann–Orbán-féle oktatáspolitika első két éve – legalábbis a bizonyítványt kiosztó „hálózatok” szerint. Egy biztos: ha véget ér a kurzus országlása, ezek a szervezetek nélkülözhetetlenek és megkerülhetetlenek lesznek az újjáépítésben.
http://magyarnarancs.hu/belpol/megbukott-hoffmann-rozsa-bizonyitvany-80515

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!