Sajtószemle - Tíz százalékkal kevesebb gyerek született

kdnp.hu

 

Joggal retteg a KDNP? Az év első öt hónapjában csaknem 10 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző esztendő hasonló időszakában, a halálozások száma pedig mintegy három százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), hozzáfűzve: az ország becsült lélekszáma május végén 9 millió 969 ezer volt.
http://www.fn.hu//belfold/20110720/joggal_retteg_kdnp/

Bár a KDNP igyekszik tagadni, Lázár János minapi kijelentése, miszerint jó lenne, ha a KDNP szembenézne azzal, hogy a jelenlegi nem koalíciós kormány, a Fidesz frakcióvezetője alaposan beszólt kimutathatatlan támogatottságú szövetségesének. Azóta több kereszténydemokrata értelmezte Lázár szavait.
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=909478

„Lázár János néhány szavas mondata nem tudja lefedni a Fidesz és a KDNP közötti viszonyokat”, reagált az ATV Start című műsorában Pálffy István Lázár János mondatára. A kereszténydemokrata honatya szerint voltak olyan helyzetek is, amikor a KDNP-s képviselők lelkiismereti, vagy egyéb megfontolásból nem a Fidesszel szavaztak.
http://atv.hu/cikk/20110720_palffy_istvan?source=hirkereso

A Debreceni Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetséget is megtalálják az érdeklődők a Civil Agóra sátrai között a Campus Fesztiválon. Az egyetemi időszak alatti programjaikat kissé átdolgozva és újraírva a fiatal kereszténydemokraták a fesztiválszezonban is igyekeznek lépést tartani a rendezvény hasonló korú látogatóival. A Campus ideje alatt jogsegélyszolgálat és államtitkári találkozó is szerepel az IKSZ kínálatában, ezzel a kezdeményezésükkel az ifjú kereszténydemokraták elsősorban az aktuális közéleti és politikai ügyeket szeretnék közelebb hozni a fiatalabb generációkhoz, akik többségében csak távolról szemlélik az állami döntéshozók színpadát.
http://www.dehir.hu/debrecen/debreceni-hirek/2011/07/20/120409/fiatal-politikusok-a-campus-fesztivalon/

Veszélyben vannak az evangéliumi keresztények vallási jogai, miközben a népegyházi rendszerű felekezetek örvendeznek a diszkriminatív egyházi törvény felett: hangot adtak aggodalmuknak a nyugati keresztény sajtó vezető orgánumai.
http://www.mindennapi.hu/cikk/egyhaz/a-nyugati-sajto-felhordult-az-egyhazi-torveny-miatt/2011-07-20/5234

Bizonytalanságban a magyar kisegyházak a minden előzetes ígéretet felrúgó, keresztény gyülekezeteket megalázó törvény miatt. Győri Máté, a Magyar Evangéliumi Egyház vezetője lapunk kérdésére elmondta, még Szászfalvi Lászlóval, az egyházügyi államtitkárral is beszélt annak érdekében, hogy a törvény hangneme valamelyest tompuljon, és a kisegyházak ne érezzék magukat destruktívnak.
http://www.mindennapi.hu/cikk/egyhaz/evangeliumi-egyhazak-a-semmi-szelere-taszitva/2011-07-20/5226

A hazai és a szomszédos államokban található fiókhálózatán keresztül partnerként közreműködik a jövőben az OTP a határon túli magyaroknak nyújtandó költségvetési támogatások célba juttatásában - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Csányi Sándor OTP Bank elnök-vezérigazgató megállapodásáról szerdán tájékoztatták az MTI-t.
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=452542

A nemzetek léte egyetemes érték az emberiség számára - mondta szerdán Tusnádfürdőn Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes előadása vezette be a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) hivatalos megnyitóját. Megállapította: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen egyetemes érték, az egész emberiség válna szegényebbé, ha a nemzetek eltűnnének a történelemből.
http://www.kormany.hu/hu/kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszterium/kormanyzati-kommunikacioert-felelos-allamtitkarsag/hirek/semjen-a-nemzetek-lete-egyetemes-ertek-az-emberiseg-szamara

Válogatás nélkül, minden határon túli magyarnak jár majd a szavazati jog - mondta Semjén Zsolt a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján, Tusnádfürdőn.
http://kecskemetilapok.hu/hun/s_!news/i_22/i_45112/index.html

A hét elején szabadságot vett ki Orbán Viktor miniszterelnök, és összesen négy napot Horvátországban töltött a családjával - közölte a kormányfő szóvivője. A kormányfő helyett több rendeletet is Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes írt alá távolléte alatt.
http://www.origo.hu/itthon/20110720-orban-viktor-szabadsagon-a-csaladjaval-horvatorszag.html

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) szerint méltatlan állapotoknak vethet véget az a bejelentett stratégia és a hozzá kapcsolódó európai uniós pályázati csomag, amellyel a fogyatékossággal élők bentlakásos intézményeinek átalakítását finanszírozzák. Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár kedden budapesti sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány pályázati úton csaknem 16 milliárd forintot fordít 2013-ig nagy létszámú bentlakásos szociális intézmények átalakítására és felújítására.
http://belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/103042/1/belfold/Az_EFOESZ_udvozli_Soltesz_Miklos_bejelenteset?place=srss

A hálapénz és a beszállítói visszafizetések nélkül leállna a magyar egészségügy - mondta az [origo]-nak Szócska Miklós, aki pénzzel jutalmazná a helyzet javításán dolgozókat. Szócska szerint a korábbi egészségpolitika egymásra uszította a betegeket és az orvosokat. Az államtitkár azt mondta, nehéz az egészségügy helyzete, amit nem lehet annyival elintézni, hogy "állam, virítsd a lóvét", és meg kell vizsgálni azt is, mennyire elkötelezettek az orvosnak készülők.
http://www.origo.hu/itthon/20110719-interju-szocska-miklos-egeszsegugyert-felelos-allamtitkarral.html

A magyar oktatási rendszer olyan átalakítását kívánja megvalósítani a magyar kormány, melynek következtében nemzeti középosztály jön létre, amely újabb ezer évekre megalapozza Szent István országát. Ezt Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára mondta a 22. Bálványosi Szabadegyetemen.
http://www.dehir.hu/belfoldi-hirek/2011/07/20/153036/hoffmann-rozsa-nemzeti-kozeposztaly-kell/

Egységes Kárpát-medencei tudástér kialakításáról is beszélt Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a székelyföldi Tusnádfürdőn a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) oktatással foglalkozó tanácskozásán.
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=909379

Schmitt Pál köztársasági elnök szerdán aláírta az egyházügyi törvényt, ám a politika és a vallási élet szereplői közül számosan elégedetlenek a jogszabállyal, és visszavonását, illetve átdolgozását sürgetik.

- Bár Semjén Zsolt kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes kodifikációs remekműnek nevezte az egyházügyi törvényt, a jogszabályt komoly ellentmondások feszítik – mondta az atv.hu-nak Nyakó István. (…)„Az egyházügyi törvény tervezetének utolsó pillanatban történt módosítása meglepett bennünket, mint ahogy mindenki mást is, beleértve talán az előterjesztést készítő államtitkárságot, vagy a négy előterjesztő politikust - ez azonban a politikusok felelőssége. Ugyanakkor az, hogy az egyházak listája nyitott, mindenki számára megnyugtató megoldás - nyilatkozta az atv.hu-nak a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke.
http://atv.hu/cikk/20110720_meglepodtek_de_nem_aggodnak_a_punkosdiek_az_egyhazugyi_torveny_miatt

Politikusok emberbőrben?! Az internetes közösségi oldalak révén bárki bekukkanthat a politikusok privát életébe. (…)Harrach Péter (64), a KDNP frakcióvezetője egy lovas képet tett fel. – Nagyon szeretek lovagolni, főleg terepen. Volt egy időszak, amikor szinte minden héten jutott rá idő. Most, hogy frakcióvezető vagyok, ritkábban adódik alkalom, de ha tehetem, kimegyek a lovardába, s karámon belül kicsit átmozgatom magam – mondta a Blikknek a honatya.
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/neten-bohockodnak-a-honatyak-2059046

A csökkenő gyereklétszámmal indokolta a szociális államtitkár, hogy jövőre a tervek szerint kevesebb pénzt különít el a kormány a családi támogatásokra és a szociális juttatásokra. A Magyar Közlönyben megjelent tervezési adatok szerint míg az idei büdzséből 628 milliárd forintot fizethetnek ki ilyen célokra, addig jövőre 610 milliárdot. Soltész Miklós a Hír Televízió Rájátszás című műsorában azt mondta: a családi pótlék ennek ellenére nem csökken majd.
http://www.hirtv.hu/gazdasag/?article_hid=388683

Betilthatja a nyerőgépek üzemeltetését a kormány a vendéglátóipari egységekben - írja a Népszava. Ha az őszre ígért törvény életbe lép, akkor a félkarú rablókkal csakis kaszinókban is játéktermekben lehetne játszani. A lap értesülései szerint a KDNP kacérkodik a szlovák modell átültetésével, és a Fidesz-frakciónak sem lenne ellenére, ha visszaszorítanák a nyerőgéppiacot.
http://penzcentrum.hu/vasarlas/kitiltjak_a_nyerogepeket_a_kocsmakbol.1029060.html

Az első Orbán-kormány idején felismerték, hogy a gyerekvállaláshoz például kell lakás. Épült is fiatal családok otthona, kedvezményes feltételekkel, tudtunkkal nem sok. A szocik is próbálkoztak Fészekrakó programmal, de annak sem lett túl jó vége. Ennél sokkal többre nem nagyon emlékszünk viszont az elmúlt időszakból. Lehet, hogy a gigantikus közmunkaprogramban például bérlakásokat kellene építeni focistadion, Orbán-piramis és Semjén-fejű szfinx helyett.
http://hirszerzo.hu/publicisztika/20110720_gyerekszuletes_csokkenes?s=hl

Az áprilisi konvergenciaprogramban felvázoltnál részletesebb, bár rövidebb időtávú költségvetési keretről született kormányrendelet. A Magyar Közlönyben közzétett, Semjén Zsolt kormányfőhelyettes által jegyzett dokumentum 2013-ig tartalmazza a költségvetési keretszámokat, amelyek alapján néhány terület további jelentős megvonásokra számíthat.
http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/igy-kemenyit-be-a-kormany-a-kovetkezo-ket-evben-353711
 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!