Sajtószemle - Több mint 30 milliárd a civileknek

kdnp.hu

Alaposan fel kell deríteni az esetet

A KDNP mélyen elítéli, hogy ismét magyarokat bántalmaztak a vajdasági Temerinben; a párt felszólította a szerbiai hatóságokat, alaposan derítsék fel az esetek indítékait, egyúttal sürgette, ha „magyarverésre utaló gyanú támad”, a demokratikus szerb politikai erők tiltakozzanak a hasonló esetek ellen. A KDNP közleményében, amelyet kedden juttatott el az MTI-hez, emlékeztetett: hírek szerint egy, a karácsonyi éjféli miséről hazatartó nyugdíjas magyar asszonyt bántalmazott két szerbül beszélő ember, a nőnek tartós sérüléseket okoztak, és megverték a segítségére siető házaspárt is. A kisebbik kormánypárt hangsúlyozta: a vajdasági erőszak súlyát „szomorúan növeli”, hogy az eset karácsony éjszakáján történt, a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepén, amelyet „minden türelmes vallási irányzat, így az ortodox szerbek is nagy becsben és tiszteletben tartanak”.
http://mno.hu/hatarontul/alaposan-fel-kell-deriteni-az-esetet-1039797

Minden körülmények között az emberek oldalán állnak

Ha valóban a tömeges felmondást választanák az egészségügyi dolgozók, Szócska Miklós egészségügyi államtitkár vezetésével létrejön egy ágazati operatív testület, amely a szükséges lépéseket megtervezi és megteszi – közölte az államtitkárság kedden. Mint írták, az államtitkárság az országos tiszti főorvostól tájékoztatást kért arra vonatkozóan, hogy az egészségügyi dolgozók felmondóleveles, illetve az önkéntes túlmunkát visszautasító nyilatkozatai miatt várható-e az ország bármely pontján ellátási zavar. Az adatok beérkezése után dönt az államtitkárság a további lépésekről – tették hozzá. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkársága „minden körülmények között az emberek oldalán áll, és a biztonságos betegellátást tartja szem előtt”. Az államtitkárság készen áll további egyeztetések folytatására – hangsúlyozták.
http://mno.hu/belfold/minden-korulmenyek-kozott-az-emberek-oldalan-allnak-1039867

Több mint 30 milliárd a civileknek

A civil szervezetek az állami és az uniós források, valamint a központi költségvetésen kívüli támogatások révén 30 milliárd forintot jócskán meghaladó bevételhez juthatnak 2012-ben – mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott év végi interjújában.
http://mno.hu/belfold/tobb-mint-30-milliard-a-civileknek-1039758

Pofon az Ab-nek: visszacsempészte a Fidesz az alkotmányellenes jogszabályt

Hiába kaszálta el az Alkotmánybíróság (Ab) a büntetőeljárási törvény hatályos alaptörvénnyel és nemzetközi szerződésekkel is ellentétes módosítását, a kormánytöbbség visszacsempészte, és már meg is szavazta. Kérdés, az érintettek mit tehetnek ezután, a szakma a fejét fogja – írja a hvg.hu. A parlament december 23-án döntött arról, hogy a Magyarország Alaptörvényeinek Átmeneti Rendelkezéseiről szóló „saláta törvénybe” egy módosító indítvánnyal visszahozza azt a passzust, ami szerint Polt Péter legfőbb ügyész a területileg illetékes bíróságtól eltérő bíróság előtti vádemelésre adhat utasítást. Ugyanilyen jogot kapott Handó Tünde is az Országos Bírósági Hivatal elnökeként, ő „bármely ügy tárgyalására” jelölhet ki tetszése szerint más bíróságot. Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek és nemzetközi szerződést sértőnek találta a büntetőeljárási törvény említett szakaszát, pedig az eredeti szövegváltozat még „csak” a kiemelt ügyekre vonatkozott, a Salamon László által szignált módosítás már minden ügytípusra kiterjeszti ezt a lehetőséget. A javaslatot a Fidesz és a KDNP képviselőinek teljes egyetértésével, tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadta el a parlament december 23-án.
http://hvg.hu/itthon/20111227_fidesz_buntetoeljaras_alkotmany#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_12_27

Réthelyi: a menóra fényei a szabadságot jelképezik

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szerint a hanuka ünnepén meggyújtott gyertyák, a menóra fényei a szabadságot jelképezik, és mindenkinek reményt és erőt adhatnak. A miniszter erről kedden, a hanuka nyolcadik napján Budapesten, a Nyugati téren beszélt, ahol meggyújtották a nyolc plusz egyágú gyertyatartó utolsó lángját is. Réthelyi Miklós az egybegyűlt ünneplők előtt azt mondta, azért fohászkodik, hogy a két évtizede visszaszerzett közös szabadságunk tartós legyen, és hogy "nemzetünk meneküljön meg a mostanában újra sokasodó bajoktól". Mint fogalmazott, a fény erőt és reményt adhat, és arra emlékeztet, hogy "az egyszer megtörtént csoda megismétlődhet".
http://www.hirado.hu/Hirek/2011/12/27/20/Rethelyi_a_menora_fenyei_a_szabadsagot_jelkepezik.aspx?source=hirkereso

Megváltó

Publicisztika. „Már akkor sejteni lehetett, hogy valami nem stimmel, amikor a múlt pénteken, vagyis a szentestét megelőző napon Varga László kereszténydemokrata képviselő, egyebekben református lelkész az aktatáskájával illette LMP-s képviselőtársát, egészen konkrétan fejbe koccintotta a Parlamentnél összeláncolva ülő Vágó Gábort Isten nagyobb dicsőségére, majd nemes egyszerűséggel átlépett rajta, mint valami oda nem illő problémán, elvégre mit demonstrál itt ez a pupák, hiszen komoly munkanap volt az, már majdnem átitatva a szenteste ihletettségével, de még nem egészen, mert serénykedni kellett az Országgyűlésben, fárasztó módon folyamatosan nyomni egyetlen gombot, így hát nem is csoda, hogy szegény lelkész még nem tudta ünneplőbe öltöztetni a lelkét. Csakis ezért eshetett meg, hogy megütötte az ő kedves képviselőtársát, akivel összeköti az is, hogy mindketten kecskemétiek volnának, így aztán az a bizonyos lendületes mozdulat, ahogy a táskát meglódította felebarátja orcája felé, nem nélkülözött bizonyos helyi zamatot, mit nekik Cifrapalota, elég csak elmerülni a helyi kocsmák világában, igaz, ott nem táskával ütnek.”
http://nol.hu/lap/allaspont/20111228-megvalto

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!