Sajtószemle - Vannak, akik csodára számítottak

kdnp.hu

A KDNP végül azért nyelte le a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítását, mert az utolsó pillanatban az ügyészekre is kiterjesztették – mondta Rétvári Bence a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Rétvári Bence beszélt az alkotmány nemzetközi fogadtatásáról is; szerinte a bírálók nem olvasták el a teljes szöveget. Az államtitkár leszögezte: ez az első alkotmánya Magyarországnak, melyet az EU Alapjogi Chartájára építettek. (http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=126315 )

A Népszabadság összeállítást készített arról, miképpen értékelik a Fideszben, hogy a közvélemény-kutatások szerint 600000 támogatót vesztett a Fidesz tavaly április óta. A pártban nincs pánik emiatt. Kormánypárti politikusok szerint a legnagyobb veszteséget a 16 százalékos szja miatt szenvedhették el, de még így is 50 százalék felett van a támogatottságuk. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta, a kormánypártok támogatottsága még mindig „a várakozások fölött van”, különösen azok után, hogy a választások óta eltelt egy év alatt „nagy rendszereket” mozgattak meg. Vannak, akik egyfajta csodára számítottak, de az egyéni élethelyzetek másképp alakultak, mondta a kereszténydemokrata politikus, elismerve, lehetnek olyanok, akik azért távolodhattak el a kormánypártoktól, mert az egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadó miatt rosszul jártak. Kormánypárti képviselők szerint ártott népszerűségüknek az eszközkezelő felállításának késlekedése, a médiatörvény nemzetközi fogadtatása, az alkotmányozás ellenzéki ostorozása is hatással lehetett a nem jobboldali ellenzéki szavazókra. „Kormánypárti politikusok úgy vélik, ha a költségvetés helyzete stabilizálódik és elindul a gazdasági növekedés, akkor a kormánypártok népszerűsége újra felívelhet. Általános vélemény viszont, hogy a „mindenható, pökhendi stílust” el kell felejteni, mert „ezzel nem vagyunk szerethetőek”. Ehhez azonban hozzáteszik: az nyilvánvaló, hogy a Fidesz–KDNP-kormányzásnak nincs alternatívája, hiszen az ellenzéki pártok népszerűsége a tavalyi választásokhoz képest nem változott.” (http://nol.hu/belfold/20110422-_ezzel_a_stilussal_nem_vagyunk_szerethet… )

A Népszava szerint „tovább éleződik a feszültség az Orbán-kormány oktatáspolitikájában. Már nem is a csak a kormánypártok, hanem az egyes szaktárcák között áll a bál, melynek középpontjában a radikális elképzeléseiről híres Hoffmann Rózsa áll. Nemrég ismét visszadobták a kereszténydemokrata államtitkár javaslatait, miután azok nem összeegyeztethetők az Orbán Viktor "jobb keze", azaz Matolcsy György és tárcája által kiötlött megszorításokkal.” A cikk szerint Hoffmann Rózsa pozícióját nem fenyegeti veszély, de neki kell majd vállalnia a népszerűtlen döntések következményeit. A cikkben ismertetik a szakszervezetek véleményét is. Hozzáteszik: a Fidesz-frakcióban is csökken Hoffmann népszerűsége. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=418190 )

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet közleményt adott ki, amely szerint elfogadhatatlan, hogy „tudatlan ellenzéki képviselők avatkoznak szakkérdésekbe”. A közlemény arra reagál, hogy Bödecs Barna, a Jobbik képviselője szerint Semjén Zsolt befolyásával, amikor a vidékfejlesztési miniszternél lobbizott a védett állatok vadászhatóvá tétele ügyében. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet és az Országos Magyar Vadászkamara rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy a magyar vadgazdálkodás és vadászat érdekében tett előterjesztés lassan két hete tartó politikai csatározást váltott ki, annak ellenére, hogy annak semmilyen politikai indíttatása nem volt. A vadászati szakmai szervezetek úgy gondolják, hogy az elmúlt hetekben felvetett kérdések megvitatására nem a politika hivatott, hanem a magyar természetvédelemben és vadgazdálkodásban hivatásszerűen dolgozó meghatározó szakemberek. Ezért közösen kezdeményezik, hogy a vadgazdálkodók, a természetvédelem szervezetei, valamint a madár- illetve emlősfajok populációját vizsgáló intézmények a rendelkezésükre álló adatok értékelésével vizsgálják felül a felsorolt fajok állománydinamikáját.” (http://www.agromonitor.hu/index.php/mezo/35-mezo/3257-vadaszati-vedegyl… )

A mindennapi.hu interjút közölt Gera Pál környezetvédővel, aki nyilvánosságra hozta Semjén Zsolt vidékfejlesztési miniszternek írt levelét. Szerinte Semjén Zsolt „kezdeményezése mögött kézzel fogható szakmai ismeretek, információk állnak. A probléma az, hogy a kérdéses madár- és emlősfajokat titokban akarták vadászhatóvá tenni, kikerülve a szakmai, társadalmi párbeszédet. Más értékrendű szakmai műhelyek is kutatják az élővilágot, és az ő adataik sokszor ellentétesek a vadászok információival. Ezért szükséges a szakmai, társadalmi párbeszéd. Úgy látszik azonban, a vadászok szakmai közösségei erre nem mutatnak hajlandóságot, a napokban kiadott sajtóközleményeikből egyértelműen kiolvasható, hogy kizárólag saját köreiken belül és az érintett államigazgatási egységekkel hajlandók leülni tárgyalni, természetvédelmi, állatvédelmi, társadalmi szervezetekkel nem óhajtanak egyeztetni. Ez elfogadhatatlan.” Gera Pál szerint is létezik egyes ragadózók túlszaporodásának jelensége, ugyanakkor szögesen ellentétes adatokra hivatkoznak a felek, és nincs párbeszéd. Ez viszont valamennyi szereplőről szegénységi bizonyítványt állít ki. Valóban csökken a hazánkba érkező vadászok száma, ezért jogos szempont lehet a vadászható fajok kiterjesztése, viszont ezt széles társadalmi párbeszédnek kell megelőznie. (http://www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/a-megfenyegetett-termeszetvedo… )

A Népszava cikke (Mégis veszélyben a védett állatok?) szerint a „Vidékfejlesztési Minisztérium ugyan azt közölte, hogy nincs napirenden a vadászati törvény módosítása, természetvédők szerint mégis fennáll a veszély, hogy háttérbe szorulnak a természetvédelmi érdekek”. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=418290 )

Az origo.hu cikke szerint a felsőoktatási törvényről kialakult múlt heti nagy vita után a közoktatási törvénytervezet tárgyalásakor Orbán Viktor „kimérten és udvariasan” viselkedett Hoffmann Rózsával, és „jelét adta annak is, hogy továbbra is megbízik Hoffmannban, és nem gondolkodik az államtitkár lecserélésén”. A portál információi szerint a legvitatottabb kérdésekben Orbán Viktor nem foglalt állást. A cikk szerint a miniszterelnök eleinte eleinte lelkes hívei volt az iskolák államosításának, az utóbbi hetekben azonban változik az álláspontja. Jelezte azt is, hogy továbbra is bízik Hoffmann Rózsában. (http://www.origo.hu/itthon/20110421-orban-bizalma-meg-megvan-az-oktatas… )

******

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!