Sarkalatos rendelkezések nélkül dönthet a Ház a felügyelet szigorításáról

Forrás: MTI

Elhagyná a sarkalatos passzusokat a parlament törvényalkotási bizottsága a pénzügyi szolgáltatók felügyeletének szigorításáról szóló törvényjavaslatból, így annak fennmaradó rendelkezéseit egyszerű többséggel is elfogadhatná a Ház.

Az ellenzéki pártok kifogásaira és aggályaira reagálva Balla György a kettős mércét visszautasítva kifejtette: a Buda Cash ügyfeleinek 94,8 százalékát több mint egy hónapja kártalanították. Bírálta, hogy ezt az MSZP és az SZDSZ-kormányok korábban egy esetben sem tették meg.

A pénzügyi szolgáltatók felügyeletének szigorításáról szóló jogszabály zárószavazását múlt héten halasztotta el a parlament a kormányoldal kérésére, mert az előterjesztés minősített többséget igénylő rendelkezései nem kapták meg a szükséges szavazatszámot.

A törvényjavaslatot egyebek mellett azzal a céllal nyújtotta be a kabinet, hogy a brókerügyek miatt szigorítsa az ellenőrzési rendszert, megerősítse a jegybank pénzügyi felügyeleti hatáskörét. Így a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legalább háromévente átfogó vizsgálatot végezne például a hitelintézeteknél, biztosítóknál, befektetési vállalkozásoknál, árutőzsdei szolgáltatóknál, befektetési alapkezelőknél. A felügyelet a vizsgálat eredményétől függően a korábbinál nagyobb bírságokat is kiszabhatna.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!