Schmitt Pál a magyar állampolgárság felvételére bíztatott Kolozsváron

Forrás: MTI

A magyar állampolgárság felvételére bíztatta a kolozsvári főteret megtöltő, több ezer fős hallgatóságát Schmitt Pál köztársasági elnök. A magyar államfő vasárnap este, a Kolozsvári Magyar Napok záró rendezvényén mindenkinek köszönetet mondott, akik már éltek ezzel a lehetőséggel, és az eddig lelkükben meglévő kapcsolódást az anyaországukkal jogilag is kifejezték. Mint mondta, minden egyes egyszerűsített honosítási kérelem erősíti a határon túliak hitét, a nemzetet, és a nemzeti összetartozást.
    
A köztársasági elnök emellett kiemelte azt is, hogy Kolozsvár nem csak a magyarokról szól, hanem a térségben több száz éve együttműködő népekről, így például a románokról, és a szászokról is. Schmitt Pál azt mondta, bizakodással tölti el, amit a városban tapasztalt, és hiszi, szeretni tudjuk, ami a miénk és becsülni, tiszteletben tartani, ami a másé.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!