A segély összegének több mint duplája jár a közmunkaprogramban résztvevőknek

Forrás: MTI

A 27 ezer forintos segély összegének több mint dupláját kapják meg azok, akik részt vesznek a közmunkaprogramban – így reagált a Belügyminisztérium (BM) Csige Tamás, Hajdúdorog szocialista polgármesterének hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra. A Belügyminisztérium közleményében "súlyos hazugságnak" nevezte a szocialisták azon állítását, mely szerint a közmunkával mindössze 1500 forinttal lehet többet keresni, mint a segély összege. A szaktárca cáfolta továbbá azt is, hogy a kormány döntése értelmében jelenleg csak négy órában és legfeljebb két hónapig vehet részt valaki a közfoglalkoztatásban. Ennek kapcsán emlékeztettek, hogy az augusztus elsején elindult gyöngyöspatai kistérségi munkaprogram keretében is napi nyolc órában és minimum négy hónapon át tart a foglalkoztatás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!