Sokat javult a költségvetési fegyelemre vonatkozó uniós szerződés tervezett szövege

Forrás: MTI

A magyar külügyminiszter értékelése szerint sokat javult az elmúlt időszakban az úgynevezett pénzügyi paktummal kapcsolatos, új európai uniós szerződés tervezett szövege, amelyről az EU-tagországok állam- és kormányfői állapodhatnak meg hétfői brüsszeli találkozójukon.

Martonyi János az uniós külügyminisztereknek a kormányfői találkozót is előkészítő pénteki brüsszeli értekezlete után elmondta: várakozásai szerint hamarosan megállapodás születik abban a kérdésben, hogy az euróövezeti csúcstalálkozókon „főszabályként" a szerződéshez csatlakozó, eurózónán kívüli országok is részt vehetnek.

Ez a téma jelenleg élénk vita tárgyát képezi az unión belül. Lengyelország például lényegében a részvételi lehetőségtől tette függővé, hogy csatlakozik-e az új szerződéshez, míg egyes euróövezeti tagállamok – mindenekelőtt Franciaország – korlátozni szeretnék az eurót nem használó tagállamok jelenlétét az övezeti csúcstalálkozókon.

A legfrissebb szerződésváltozat szerint a részvételt évente legalább egy alkalommal tennék lehetővé a nem euróövezeti országok vezetői számára.

Martonyi elmondta: Magyarország azt is szeretné, ha a most létrehozandó rendszer a lehető legrövidebb időn belül integrálódna az uniós alapszerződésekbe. Mint jelezte, ezzel az az eredeti elképzelés valósulna meg (amelyeket a magyar kormány mindig is támogatott), hogy ezeket a rendelkezéseket az alapszerződés módosításával kell a joganyagba iktatni.

A vitás kérdések közé tartozik egyébként az is, hogy hány ország ratifikációját követően lépjen életbe a most jóváhagyandó új szerződés.

Orbán Viktor miniszterelnök már a hét folyamán korábban jelezte, hogy olyan szövegváltozat született, amelynek alapján azt tudja javasolni a parlamentnek, hogy támogassa Magyarország csatlakozását az új szerződéshez.

Martonyi János a pénteki sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a hétfői csúcsértekezlet középpontjában a kormányfői tanácsot elnöklő Herman Van Rompuy terveinek megfelelően a növekedés és a foglalkoztatás témaköre áll majd.

Van Rompuy bejelentése szerint az állam- és kormányfők a költségvetési fegyelem szigorítását magában foglaló pénzügyi paktum mellett az euróövezet stabilitását biztosító állandó mechanizmus (ESM) idei létrehozására vonatkozó szerződést is jóváhagyják majd.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!