Soltész Miklós: 900 milliós fejlesztés kezdődött a szombathelyi premontrei gimnáziumban

A költségvetés 900 millió forintos támogatása nyomán, megújul a Premontrei Rend szombathelyi Szent Norbert Gimnáziuma. A jövő évben több új szaktantermet, továbbá torna- és táncszobák alakítanak ki az intézményben - tájékoztatta Soltész Miklós egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-t.

kdnp.hu - MTI

A politikus hangsúlyozta, hogy 2021-ben lesz a 900. évfordulója annak, hogy az elmúlt évszázadok során a köznevelésben jelentős szerepet vállaló rend megtelepedett Magyarországon.

Ennek apropóján a kormányzat öt év alatt 9,7 milliárd forinttal támogatta, illetve támogatja a rend hitéleti, közösségi és az oktatást-köznevelést szolgáló épületeinek felújítását, illetve újak építését.

Ennek köszönhetően a rendhez kötődő Csornai Premontrei Perjelség új iskolát épít Keszthelyen 500 millió forint felhasználásával, illetve a Zala megyei Türjén 2021-ig felújítják a rend késő román kori templomát és rendházát.

Ugyancsak teljes rekonstrukción esik át a csornai apátság épületegyüttese - tette hozzá.

Arról is szólt, hogy a premontreiek meghatározó szerepet játszottak az elmúlt évszázadokban szombathely oktatási életében. A többi között Mindszenty József és Széchenyi István is a premontreiek diákja volt.

Vagyis a rendszerváltozás után egy jelentős múlttal rendelkező intézmény kezdte meg újra a működését - mondta Soltész Miklós.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!