Sólyom: válság idején az egyházakra még nagyobb szükség van

<i>Forrás: MTI</i>

Az emberekben még nem tudatosult a Magyarországot is érintő nemzetközi gazdasági válság mértéke, ezért az egyház karitatív tevékenységére az eddiginél is nagyobb szükség lesz - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök újságírók előtt kedden, mielőtt hivatalában magyarországi és határon túli magyar egyházi méltóságokat fogadott. A gazdasági válság idején lelki támaszra is szükség lesz, hogy azoknak, akik erre rászorulnak, segítsenek a helyzet feldolgozásában - mondta az államfő. Sólyom László a magyarországi katolikus, a református, az evangélikus és a baptista egyház, valamint az izraelita felekezet vezetőit és képviselőit fogadta. A találkozón a határon túli magyar egyházak képviseletében hét római katolikus és egy görög katolikus, nyolc református, két evangélikus és egy unitárius vezető jelent meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!