Stratégiai megállapodást kötött a kormány és az IBM

Forrás: MTI

Belső lapos

Stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és az IBM Magyarország Kft. pénteken Budapesten. Az erről szóló dokumentumot Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára és Veres Zsolt, az IBM Magyarország vezérigazgatója írta alá.

Az innováció mellett a szakképzés és a beszállítók témakörét felölelő megállapodás kapcsán Cséfalvay Zoltán kiemelte: a nagy múltú globális vállalat, az IBM világszerte több mint 400 ezer, többségében magasan képzett szakembernek ad munkát, 12 globális kutatóműhelyében nemcsak alkalmazott, hanem jelentős alapkutatások is folynak, és a cég több szabadalmat tudhat magáénak, mint a világ bármely más vállalata.

Magyarországon is hosszú múltra tekint vissza az IBM, hiszen 1936 óta folyamatosan jelen van a magyar piacon, jelenlegi magyarországi vállalatainál mintegy 5000 embernek ad munkát, közülük mintegy 4000-en a magas hozzáadott értékű, minőségi szolgáltatási szektort erősítik, és 1000 körüli létszámmal működik az informatikai termelői bázis – tette hozzá az államtitkár.

Cséfalvay Zoltán elmondta: a kormány tavaly december 17-én határozatot hozott arról, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakban az uniós fejlesztési források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre kell fordítani, szemben a jelenlegi egyötödös aránnyal. Ezen belül a tervek szerint kiemelt szerep jut a kutatás-fejlesztés-innovációnak, amelyre uniós forrásból 2014-2020 között várhatóan 300-400 milliárd forintra lehet számítani, a fejlesztési programok irányító hatóságai pedig a 2014-2020-as időszakban a szakmailag illetékes minisztériumokhoz kerülnek.

Veres Zsolt, az IBM Magyarország Kft. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy cégük 77 éve a magyar piac szereplője, és ez idő alatt folyamatosan fejlődtek, jelenleg négy vállalatuk van Magyarországon.

Mint mondta, a kormánnyal kötött stratégia megállapodás elősegíti beruházói és informatikai szállítói szerepkörük fejlődését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!