Szakadás szélén az MSZP

Forrás: fn.hu

Az MSZP pártigazgatója azt kéri Gyurcsány Ferenctől, hagyja békén az MSZP-t, és ne ártson tovább. Puch László az fn.hu-nak adott interjúban azt mondta a volt miniszterelnökről, hogy türelmetlen, impulzív, a cél érdekében semmilyen eszköz sem drága neki, forradalmi hevületében mindent fölrúg, lebont, csakhogy soha semmit nem épít a romok helyén. Puch László kijelentette: az MSZP alapvető érdeke, hogy vezetésében megszűnjön a jelenlegi kétfejűség. Hozzátette, februárban, amikor legutóbb interjút adott a portálnak, még nem sejtette, hogy Gyurcsány Ferenc titokban új pártot jegyeztet be. Ha tudtam volna, már akkor javaslom neki: aktivizálja és üzemeltesse azt a formációt. Minket meg hagyjon dolgozni.

Arra a kérdésre, hogy van-e metszete a gyurcsányi és a Mesterházy-féle világképnek, a pártigazgató azt válaszolta: nincs. Arra a felvetésre, hogy Mesterházy Attila pártelnök tavaly ősszel azt nyilatkozta, év végére rendet tesz házon belül, a pártigazgató úgy reagált: nem könnyű a feladat, hiszen a probléma oka egy volt miniszterelnök-pártelnök. Puch László szerint Gyurcsány Ferenc más típusú pártot képzel el, mint a tagság többsége, ez a fő baj; sosem ennek az MSZP-nek, hanem egy általa megálmodott pártnak akart az elnöke lenni. Gyurcsány úgy kalkulált, minél rosszabb állapotba kerül az MSZP, annál nagyobb esély nyílik előtte a párt elfoglalására.

Az esetleges pártszakadást firtató felvetésre a volt pénztárnok öt és tíz közé tette azon frakciótagok számát, akik Gyurcsány Ferenccel tartanának ebben az esetben. Kijelentette: szerinte a vitának legkésőbb a következő, a tervek szerint őszi kongresszuson el kell dőlnie. Hangsúlyozta, ha Gyurcsányban nincs belátás, egyetlen lehetőségünk marad: a politikai elszigetelés. A pártból való kizárásának lehetőségét viszont elvetette. Megjegyezte, véleménye szerint Zuschlag János és Hagyó Miklós ügyében Gyurcsány Ferencnek is lehetne mondanivalója. Arra a kérdésre, hogy ez mit jelent, azt válaszolta, csupán annyit, hogy helyükön kellene kezelni az ügyeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!