Szánthó Miklós: A Fidesz-KDNP-nek 2010 óta az önkormányzati választás volt a legjobb belföldi eredménye

Az önkormányzati választás nem a kormányról szól, a kormánynak folytatnia kell a munkát az Isten, haza, család, munka jelszavak jegyében - mondta az Alapjogokért Központ igazgatója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.

kdnp.hu – MTI

Szánthó Miklós a műsorban arról beszélt, hogy az önkormányzati választás eredménye és a jobboldali szavazóbázis érzete, hangulata között óriási szakadék van. A Fidesz-KDNP önmagához, korábbi eredményeihez képest nagyon jól teljesített október 13-án, ugyanakkor a „túlzott várakozásokhoz képest" alulteljesítettek - tette hozzá. 2010 óta a Fidesz-KDNP-nek az idei októberi választás volt a legjobb belföldi teljesítménye, ha a megyei listás szavazatokat, a megyei jogú városok és a főváros egyéni választókerületi szavazatait összesítjük, így ugyanis 52,29 százalékot értek el - emelte ki.

Arra szavaztak a magyar polgárok, hogy a kormányzat folytassa a munkáját - mondta, megjegyezve: egy önkormányzati választás persze nem a kormányról szól jogi értelemben, bár megerősítheti azt, ahogyan most is történt.

Budapestről szólva elmondta: a főváros balliberális város, és azzal, hogy Karácsony Gergely ellenzéki elölt lett a főpolgármester, „visszaállt a főváros a normál politikai üzemmódjába, egy balliberális orientációval". Jelezte: „Budapest nem az ország, vidéken a kormánypártok taroltak".

Szánthó Miklós szerint az önkormányzati választás eredményétől függetlenül a kormánynak folytatnia kell a kormányzást, választ kell adnia a világpolitika és Magyarország olyan fontos kérdéseire, mint például a hazai demográfiai problémák, a gazdasági környezet külső változása, a migráció, a multikulturalizmus, a szuverenitás. „Nem áll meg attól a világ, hogy Karácsony Gergely lett Budapest főpolgármestere" - fogalmazott.

Az igazgató felidézte: a kormányzat eddigi célja az „Isten, haza, család, munka" volt, vagyis a keresztény Magyarország építése, a haza védelme, a családok támogatása és a munkaalapú gazdaság kidolgozása. Erre kell, hogy irányuljon a következő időszak is - jelentette ki. Hozzátette: figyelembe kell venni, hogy mostantól valamennyi politikai akció a 2022-es országgyűlési választás fényében lesz értelmezhető.

Az ellenzékről szólva azt mondta: nem feltételez róluk kooperációt ezekben a kérdésekben. Az a típusú erkölcstelenség és hazafiatlanság, ami az elmúlt években jellemezte őket, „abba az irányba mutat, hogy a legkisebb jóindulat sem várható el az ellenzéktől". Budapestet „ugródeszkaként fogják használni arra, hogy destabilizálják az ország belpolitikai viszonyait" - közölte, hozzátéve, hogy ebbe a csapdába a kormánynak nem szabad belesétálnia.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!