Szanyi szerint Gyurcsányék „síkidióták”

Forrás: MNO

A nagy elhatározás ellenére sem sikerült békésre Gyurcsányék és az MSZP szakítása. Mindkét oldal prominensei keményen odaszólogatnak a másik félnek – írja a Magyar Nemzet.

Korábban még lehetséges partnerként tekintett egymásra Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc, de a baloldali szakítás nem sikerült elegánsra. Mindkét oldal erős emberei keményen odaszólogatnak egymásnak. A volt miniszterelnök tanácsadója, Gréczy Zsolt az MSZP-s politikusok Júdás-magatartásáról írogat, míg Szanyi Tibor „zsaroló zsebformációnak” tartja a Demokratikus Koalíciót (DK), tagjait pedig „síkidiótának”.

A lap információi szerint a csúnya elválás után csalódottak lehetnek a DK-sok amiatt is, hogy a parlamenti frakcióalakítás nehézségei miatt az MSZP-t kis számban hagyják csak el Gyurcsányért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!