Századvég: Akár újra elérheti az 5 százalékot a gazdasági növekedés

Javította növekedési várakozásait a Századvég Gazdaságkutató Zrt., kedvező esetben azt sem tartják kizártnak, hogy idén is megközelítse, sőt elérje az 5 százalékot a magyar gazdaság bővülési üteme.

kdnp.hu – MTI

Hétfői közleményében a Századvég a 4,3 százalékos növekedést tartja a legvalószínűbbnek idén, jövőre pedig 3,7 százalékot vár.

A háztartások fogyasztási kiadásának volumenindexe a tavalyi 5,3 százalékról 4,5 százalékra mérséklődik, jövőre viszont 4,9 százalékra nő.

A külkereskedelmi áruforgalom idén 4,1 milliárd euróval, jövőre pedig 4,5 milliárd euróval zárhat, míg az infláció 3,5 százalék, illetve 3,2 százalék lehet - írták.

A Századvég a munkanélküliség csökkenésére számít a következő másfél évben is, amely így idén 3,4 százalékra, jövőre pedig 3,2 százalékra eshet.

A bruttó átlagkeresetek továbbra is 10 százalék felett nőhetnek, idén 10,5 százalékot, jövőre 10,8 százalékot érthet el az ütem - tették hozzá.

Várakozásuk szerint az alapkamatot jövő év végére 1,35 százalékra emelheti a jegybank.

A közlemény szerint a növekedés egyik hajtóereje továbbra is a béremelkedésnek köszönhető fogyasztás lesz. A kockázatok közül a külső környezet alakulását, elsősorban a német gazdaság gyengélkedését, a Brexit miatti bizonytalanságot és a kereskedelmi háborúkat, a mezőgazdaság eredményeit, a versenyképességi intézkedések kimenetelét, az olaj árának világpiaci alakulását és a forint árfolyamát emelték ki.

A nemzeti valuta alulértékelt, és ez közvetve a fogyasztás bővülését is visszafogja. Az infláció ugyanakkor a jegybanki célsávon belül alakulhat, a monetáris kondíciók alapvetően továbbra is lazák maradnak - olvasható a közleményben.

A Századvég már tavaly év végén fölfelé módosította a növekedési várakozásait. Decemberi közleményükben 3,5 százalék helyett 3,9 százalékos növekedés valószínűsítettek 2019-re.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!