Százezernél több gazdálkodó élhet a földvásárlási lehetőséggel

kdnp.hu
Forrás: MTI

Mintegy 102 ezer gazda élhet az állami földek megvásárlásának lehetőségével annak alapján, hogy kizárólag helyben lakó földműves, magyar állampolgár vásárolhat termőföldet; a program már ősszel elindul – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) esésére.

A tárca az MTI kérdéseire adott írásos válaszában ismertette: az állami tulajdonú földek értékesítéséhez szükséges intézkedések részletes kidolgozása folyamatban van.

Az érintett állami földterület mintegy 350 ezer hektárnyi, ez az összes magyarországi mezőgazdasági művelési ágú termőföld körülbelül 6 százaléka; szántókat, legelőket, gyümölcsösöket érint majd a program, illetve van olyan halastó is, amely bekerülhet a programba.

Az FM megerősítette, az értékesítés nyilvános lesz, a három hektár alatti területeket nyilvános hirdetéseken, három hektár felett pedig a megyei jogú városokban szervezendő nyilvános árveréseken értékesítik.

A megvásárolható földekre 20 éves elidegenítési, terhelési tilalmat jegyeznek be, valamint az államot korlátlan visszavásárlási jog is megilleti – hangsúlyozta a minisztérium. Megerősítették, a kormány kedvezményes hitelkonstrukció kidolgozására kérte fel a Magyar Fejlesztési Bankot, hogy minél több gazda tudjon élni a lehetőséggel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!